DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. március 18. szerda
Motor

Aragón - Warm Up: Rossi az élen, Yamaha-Honda sorminta

Valentino Rossi motorozta a legjobb időt a legnagyobb géposztály aragóni bemelegítő edzésén, 18 ezreddel maga mögé utasítva a világbajnoki éllovas és egyben pole pozíciós Marc Marquezt. Cal Crutchlow zártt a harmadik helyen, akit Pedrosa, Lorenzo és Bradl követett az első hatban, azaz a Yamahák és a Hondák egymást váltogatva végeztek az élen.

A két kisebb géposztály edzése után következhetett a királykategória bemelegítése Aragónban, méghozzá félig felhős, félig napos, de ami a legfontosabb: száraz körülmények között. A húszperces tréning elején nem meglepő módon az általában leggyorsabban kezdő Jorge Lorenzo vezetett, megelőzve további három yamahást, akik Valentino Rossi, Bradley Smith, Cal Crutchlow sorrendben követték egymást. Sőt, a "Doktor" következő próbálkozása alkalmával le is hagyta a címvédőt, akit még Crutchlow is megelőzött. A gyakorlás feléhez közeledve Marc Marquez is megérkezett az élmezőnybe a Hondával: a harmadik pozíciót vette át a pontverseny első helyezettje. A spanyol aztán még eggyel feljebb lépett, a negyedik helyen pedig megjelent 28. születésnapját ünneplő csapattársa, Dani Pedrosa.

Ez a sorrend aztán sokáig állandósult, s végül az utolsó percek sem hoztak nagy hajrát, így Valentino Rossi nyerte a warm upot, az olasz tehát bizakodva készülhet a 14 órakor rajtoló futamra. Marc Marquez sem lehet azonban elkeseredett, hiszen mindössze 18 ezreddel maradt el a kilencszeres világbajnoktól, s még a harmadik helyen végző Cal Crutchlow is egy tizeden belül volt márkatársához képest. Pedrosa lett a negyedik, Lorenzo az ötödik, Bradl pedig a hatodik, azaz az első hat helyen a Yamahák és a Hondák felváltva követték egymást. Bautista végzett a hetedik helyen, a top10-et pedig Dovizioso, Smith és Hayden zárta.

A warm up végeredménye:

1. Valentino ROSSI Yamaha Factory Racing 1:49.180
2. Marc MARQUEZ Repsol Honda Team 1:49.198
3. Cal CRUTCHLOW Monster Yamaha Tech 3 1:49.277
4. Dani PEDROSA Repsol Honda Team 1:49.332
5. Jorge LORENZO Yamaha Factory Racing 1:49.424
6. Stefan BRADL LCR Honda MotoGP 1:49.437
7. Alvaro BAUTISTA GO&FUN Honda Gresini 1:49.662
8. Andrea DOVIZIOSO Ducati Team 1:49.887
9. Bradley SMITH Monster Yamaha Tech 3 1:50.347
10. Nicky HAYDEN Ducati Team 1:50.571
11. Andrea IANNONE Energy T.I. Pramac Racing 1:51.288
12. Randy DE PUNIET Power Electronics Aspar 1:51.420
13. Hiroshi AOYAMA Avintia Blusens 1:51.618
14. Claudio CORTI NGM Mobile Forward Racing 1:51.629
15. Aleix ESPARGARO Power Electronics Aspar 1:51.814
16. Yonny HERNANDEZ Ignite Pramac Racing 1:51.860
17. Hector BARBERA Avintia Blusens 1:52.013
18. Colin EDWARDS NGM Mobile Forward Racing 1:52.146
19. Danilo PETRUCCI Came IodaRacing Project 1:52.347
20. Luca SCASSA Cardion AB Motoracing 1:52.908
21. Bryan STARING GO&FUN Honda Gresini 1:53.943
22. Michael LAVERTY Paul Bird Motorsport 1:54.342
23. Damian CUDLIN Paul Bird Motorsport 1:54.811
24. Lukas PESEK Came IodaRacing Project 1:54.972

P1Race.hu

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: