DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. március 18. szerda
Motor

Támadnak a csajok! - két hölgypilóta a MotoGP sztárjaival

A mai nappal kezdetét veszi a 2013-as MotoGP-szezon 14. fordulója, és idén immár harmadik alkalommal látogat Spanyolországba a mezőny. A helyszín ezúttal a Motorland Aragón versenypálya lesz, ahol két spanyol hölgyversenyző is játékra jelentkezik, Maria Herrera és Ana Carrasco személyében. A csütörtöki sajtótájékoztató is egyből jobb hangulatban telt"

 



Persze amúgy sem kell félteni a MotoGP-s fiúkat, akik ezeken a versenyhétvégéket felvezető sajtótájékoztatókon rendre sziporkázni szoktak, és általában elmés beszólásokkal ugratják egymást. De azért mégiscsak sokat dobott a hangulaton, hogy most csütörtökön két csinos hölgy is beült melléjük a mikrofonok elé, valamelyest az egészséges felé billentve ezzel a nemek arányát a teremben. Persze a témát sem kellett sokáig keresgélni, most a MotoGP-s sztárpilótákat, Jorge Lorenzót, Valentino Rossit, Marc Marquezt, Dani Pedrosát is a hölgyek jelenlétéről kérdezték, a hölgyeket meg többek között arról, nem érzik-e magukat hátrányban a férfiakkal szemben stb.

Maria Herreráról nem árt tudni, hogy első nőként tudott futamot nyerni a spanyol bajnokságban (CEV), és éppen itt, Aragónban szerezte meg ezt a történelmi sikert, vagyis a pályát úgy ismeri, mint a tenyerét. Marquez be is vallotta, nem most találkozik először személyesen Mariával. "Én is ott voltam, és láttam a győzelmét múlt vasárnap. Fontos a motorsport számára, hogy ők mindketten ott lesznek ezen a hétvégén a pályán" - fogalmazott a Repsol Honda világbajnoki éllovasa, akit a többiekhez hasonlóan a gpone.com olasz szakportál idézett.   

Lorenzo ehhez csak annyit tett hozzá, hogy ő a részéről szívesebben látná többször a lányokat, akiknek Pedrosa pedig ekképpen bókolt: "Elismerésem a bátorságukért. Nem egyszerű idejönni, és felvenni a versenyt a férfiakkal. Kíváncsian várom, hogy lássam a versenyt."

Lorenzóhoz hasonlóan Rossi is kicsit tréfásra vette a figurát, a Doktor ennyit fűzött hozzá a témához: "A srácok most jobban csipkedni fogják magukat odakint, hogy nehogy mögéjük kerüljenek." Bradlben mindeközben megszólalt a nemzeti érzület, és emlékeztett rá mindenkit, hogy Katja Poensgen személyében anno egy német versenyzőnek sikerült első hölgyként pontot szereznie a vb-n. "Katja pontokat szerzett annak idején. Végre egy eset, amikor Németország beelőzte Spanyolországot!" - utalt tréfásan a MotoGP-ban az utóbbi időben tapasztalható spanyol uralomra a német.

Tegyük hozzá, a MotoGP-s srácok könnyen viccelődtek, hiszen nem nekik kell majd Maria és Ana ellen versenyezniük a hétvégén, így őket nem fenyegeti a "gyengébbik nemtől" való vereség veszélye, hiszen mindkét hölgy a Moto3-ban fog bemutatkozni. Szívesen meghallgattuk volna néhány ottani pilóta véleményét is, de hát a sajtótájékoztatóra csak a két hölgy kapott most meghívást a Moto3 mezőnyéből, így csak őket tudták faggatni a helyszínen összegyűlt újságírók. Persze így is akadtak izgalmas kérdések bőven!

"Nincs is jobb pillanat debütálni a vb-n, mint egy győzelem után" - mosolygott Maria Herrera, miután végre szót kapott a férfiaktól. "Tudom, hogy kemény lesz, és szeretnék minél többet tanulni ebből a tapasztalatból."

Hogy milyen érzés férfiakkal versenyeznie, és nem jelent-e ez túl nagy kihívást egy 17 éves lánynak? "Szeretném látni az arcukat a dobogón, miután nyertem!" - vágta rá nevetve. Ambícióban tehát nincs hiány" A másik hölgypilóta, Ana Carrasco is hasonlóan véli: "Valaki azt gondolja, hogy erősebb a nőknél, ezért, amikor mögöttünk ér célba, dühös lesz. Számomra viszont nincs különbség aközött, hogy férfiak vagy nők ellen versenyzek. Mindannyian pilóták és riválisok vagyunk. Talán a fizikai erő tekintetében beszélhetünk egy kis különbségről, de az ember lánya kitartó munkával ezen is tud javítani. Én nem érzem azt, hogy hátrányban lennék bármilyen téren, talán csak a gyorsabb irányváltásoknál, és ha szél van. Elég megnézni, amit a MotoGP-ben látunk, Pedrosa egy kistermetű pilóta, a motoron ülve mégis hatalmas erőt képvisel" - érvelt Ana, majd hozzátette: "Szeretek férfiak ellen versenyezni, mert így több a motiváció, máskülönben túl könnyű lenne."

"Én is szeretek férfiak ellen versenyezni, mert ők gyorsabbak és erősebbek" - ismerte el Maria is, aki végül elmondta, nem szeretne egyszeri kuriózum lenni, és a célja egyértelműen az, hogy hosszabb távon megvesse a lábát a világbajnokságon. "Szeretnék végleg itt ragadni a vb mezőnyében, ez a célom. Egy lánynak talán nehezebb olyan csapatot találnia, amelyik bízik a képességeiben, de nekem eddig szerencsém volt."

A sajtótájékoztató alapján tehát csak a fiúk tréfálnak, a lányok nem viccelnek! Komoly szándékkal érkeztek a vb-re, úgyhogy uraim, lehet felkötni azt a bizonyos alsóneműt!

P1Race.hu

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: