DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 24. szerda
Motor

Misano - Teszt: Marquez volt a leggyorsabb a yamahások előtt

A világbajnoki pontverseny éllovasa, Marc Marquez volt a leggyorsabb az egynapos misanói teszten, ami a tervezetthez képest kicsit később kezdődött a reggeli eső miatt.

A mostani teszt fontosnak és egyúttal érdekesnek is mondható, hiszen nem csupán a Honda, de a Yamaha is kipróbálta 2014-es motorját, amely versenygépek bizonyára még változni fognak a jövő évi szezonnyitóig. Természetesen az új motorokat csak a gyári pilóták, vagyis a Honda részéről Marquez és Pedrosa, a Yamaha oldaláról pedig Lorenzo és Rossi próbálta ki. A Ducati nemkülönben hozott új fejlesztéseket a helyszínre, azonban az ő esetükben még nem beszélhetünk a jövő évi Desmosediciről, hiszen korábban már szó volt róla, hogy az sem biztos, hogy a szezon vége valenciai tesztre készen áll majd az új modell. Az előzetes híreknek megfelelően a Suzuki is pályára gurult Randy De Puniet-vel, de ahogyan arra számítani lehetett komoly eredményt egyelőre nem szabad várni a kékektől, pláne nem egy teszt során.



A Hondához hasonlóan a Yamaha is tesztelte a 2014-es motorját Misanóban

Fontos hír még, hogy Yonny Hernandez megtette első köreit a Pramac Ducati GP13-asán, ugyanis a kolumbiai versenyző helyettesíti majd az év hátralévő versenyein a sérült Ben Spiest. Ami azt illeti Hernandeznek még van mit tanulnia a motorral kapcsolatban, hiszen csapattársától, Andrea Iannone-tól közel két másodperccel volt lassabb. Azt talán magyarázni sem kell, hogy a 68-os rajtszámot használó versenyző esetében főleg nem mérvadó a köridő, ugyanis Hernandez most ült életében először prototípus MotoGP motoron. Ami pedig a legjobb időt teljesítő Marquezt illeti: A repsol hondás mai napját egy kisebb bukás is tarkította, azonban szerencsére nem esett baja a spanyolnak és gond nélkül ott lesz a szeptember 27. és 29. közötti Aragón nagydíjon, ahol ismét összeverődik majd a mezőny.

A teszt végeredménye:

1. Marc Marquez  SPA  Repsol Honda Team  1:33.264  (71 kör)
2. Jorge Lorenzo  SPA  Yamaha Factory Racing  1:33.502 (67 kör)
3. Valentino Rossi  ITA  Yamaha Factory Racing  1:33.660  (75 kör)
4. Cal Crutchlow  GBR  Monster Yamaha Tech3  1:33.780 (65 kör)
5. Alvaro Bautista  SPA  Go&Fun Honda Gresini  1:33.877  (70 kör)
6. Dani Pedrosa  SPA  Repsol Honda Team  1:33.892  (74 kör)
7. Stefan Bradl  GER  LCR Honda MotoGP  1:34.015  (75 kör)
8. Andrea Dovizioso  ITA  Ducati Team  1:34.118  (53 kör)
9. Nicky Hayden  USA  Ducati Team  1:34.252  (72 kör)
10. Andrea Iannone  ITA  Energy T.I. Pramac Racing  1:34.378  (53 kör)
11. Bradley Smith  GBR Monster Yamaha Tech 3  1:34.414  (69 kör)
12. Michele Pirro  ITA  Ducati Test Team  1:34.652  (67 kör)
13. Randy De Puniet  FRA Suzuki Test Team  1:35.097  (88 kör)
14. Hiroshi Aoyama  JPN  Avintia Blusens  1:35.501  (61 kör)
15. Danilo Petrucci  ITA  Came IodaRacing Project  1:35.671  (48 kör)
16. Yonny Hernandez  COL  Ignite Pramac Racing  1:36.277  (65 kör)
17. Hector Barbera  SPA  Avintia Blusens  1:36.348  (38 kör)
18. Colin Edwards  USA  NGM Forward Racing  1:36.402  (41 kör)
19. Claudio Corti  ITA  NGM Forward Racing  1:36.540  (58 kör)
20. Michael Laverty  GBR  Paul Bird Motorsport  1:37.699  (52 kör)
21. Michele Magnoni  ITA  Came IodaRacing Project  1:39.107  (41 kör)

P1Race.hu

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: