DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. március 18. szerda
Motor

Lorenzo fölényes győzelmet aratott a Repsol Hondák előtt Misanóban

Jorge Lorenzo rögtön a rajt utáni métereken az élre állt, s aztán vissza se nézett: a címvédő könnyedén húzta be idei ötödik sikerét, utolérve e tekintetben a továbbra is vb-éllovas Marc Marquezt. A repsolos újonc zárt másodikként, megelőzve csapattársát, Dani Pedrosát, aki így ugyanannyi ponttal áll, mint a futamgyőztes, de kevesebb győzelme okán már csak harmadik a tabellán.

A két kisebb kategória versenyei után délután kettőkor elérkezett Misanóban a legnagyobb géposztály futamának ideje. A rajtelsőséget új pályacsúcsot futva Marc Marquez szerezte meg a címvédő Jorge Lorenzo, valamint a szokatlanul jó időmérőt futó Valentino Rossi előtt. A vb-éllovas újonc csapattársa, Dani Pedrosa a második sorba kényszerült, ahol Cal Crutchlow és legjobb CRT-sként parádés eredményt Aleix Espargaro volt a társa. Stefan Bradl lett a hetedik, Alvaro Bautista pedig a nyolcadik a kvalifikáción, míg a top10-et a két gyári Ducati zárta Andrea Dovizioso, Nicky Hayden sorrendben.

A 28 körös viadal rajtját nem kapta el túl jól Marquez, ugyanis Lorenzo és a szokásosan nagy startot fogó Pedrosa is lehagyta, míg a spanyol mögé némi meglepetésre Espargaro zárkózott fel negyediknek. Hamar kiderült azonban, hogy az Aspar csapat motorosa kiugrott a piros lámpák kialvásakor, amelynek eredménye egy áthajtásos büntetés lett, de ráadásul már előtte Rossi és Crutchlow is hamar legyűrte a spanyolt. Mindeközben Lorenzo viszont elég jelentős, bő két másodperces előnyt motorozott ki a Repsol Hondákkal szemben, akiket közvetlen közelről üldözött a másik gyári Yamahával a "Doktor".



Marquez ugyan Silverstone után is kikapott Lorenzótól, ám előnye még így is 34 pont az összetettben

Az ötödik körben aztán olyat láthattunk, amit idén nem túl gyakran: Marquez elmérte az egyik féktávot, s a túl szélesre vett kanyarnak köszönhetően Rossi megörökölte tőle a harmadik helyet. Mögöttük Crutchlow és Bradl viaskodott az ötödik pozícióért, majd jött a három talpon maradt Ducati (Iannone néhány körrel korábban bukott) előtt teljesen egyedül haladó Bautista. Az olaszok gyári motorosai ezúttal Pirróval kiegészülve egyébként az elmúlt hétvégékhez hasonlóan ezúttal is szép küzdelmet vívtak egymással, amit némi lélegzetvételnyi hátrányból figyelt Bradley Smith.

Az élmezőnyben a 13. körben jött az első változás: Marquez hibája után visszazárkózott Rossi mögé, majd egy látványos manőverrel maga mögé is utasította az olaszt. A spanyol hamar le is rázta a kilencszeres világbajnokot, de nem érte be ennyivel: üldözőbe vette Pedrosát, aki valamelyest szintén közeledni tudott Lorenzóra. 11 kör volt még hátra a versenyből, amikor aztán meg is cserélődött a sorrend a repsolosok között, s Marquez iramodhatott a regnáló világbajnok után. A tendencia azonban nem ebbe az irányba mutatott, a különbség ugyanis három másodperc környékén állandósult, Pedrosa viszont nem szakadt le honfitársáról, így inkább közöttük lehetett számítani csatára.

Pedrosa ismét csak harmadikként zárt, s ezzel már a tabellán is csak ezt a pozíciót foglalja el

Hét körrel a vége előtt aztán Pedrosa vissza is bújt a vb-éllovas mellé, aki azonban nem adta könnyen magát, ugyanis szinte azonnal visszakínálta és megelőzte. Ezt követően azonban a rutinosabb spanyolnak már nem volt sansza előrébb kerülni, ugyanis tizedről tizedre leszakadt kollégájáról. Az izgalmakat így az egész verseny alatt egymással csatázó Crutchlow és Bradl szolgáltatta az utolsó körben, amely harcból végül az LCR Honda német versenyzője került ki győztesen.

Jorge Lorenzo eközben senkitől sem zavartatva, közel három és fél másodperces előnnyel gyűjtötte be idei ötödik futamgyőzelmét, s ezzel a sikerek számít tekintve beérte a másodikként záró Marc Marquezt. A tabellán pedig az ezúttal harmadik helyen záró Dani Pedrosát fogta be, így mindketten 34 ponttal maradnak el a továbbra is vezető újonctól, ráadásul több győzelme miatt már a yamahás áll ezüstérmes pozícióban. Rossi lett a negyedik, Bradl az ötödik, Crutchlow a hatodik, majd jött Bautista, a top10-et pedig három Ducati zárta Dovizioso, Hayden, Pirro sorrendben.

A világbajnoki sorozat következő állomása Aragón lesz, ahová két hét múlva látogat majd a mezőny.

A futam végeredménye:

1. Jorge LORENZO Yamaha Factory Racing Yamaha 44:05.522
2. Marc MARQUEZ Repsol Honda Team Honda +3.379
3. Dani PEDROSA Repsol Honda Team Honda +7.368
4. Valentino ROSSI Yamaha Factory Racing Yamaha +15.062
5. Stefan BRADL LCR Honda MotoGP Honda +22.355
6. Cal CRUTCHLOW Monster Yamaha Tech 3 Yamaha +22.599
7. Alvaro BAUTISTA GO&FUN Honda Gresini Honda +31.059
8. Andrea DOVIZIOSO Ducati Team Ducati +42.702
9. Nicky HAYDEN Ducati Team Ducati +44.858
10. Michele PIRRO Ignite Pramac Racing Ducati +47.818
11. Bradley SMITH Monster Yamaha Tech 3 Yamaha +48.011
12. Colin EDWARDS NGM Mobile Forward Racing FTR Kawasaki +1:03.154
13. Aleix ESPARGARO Power Electronics Aspar ART +1:07.600
14. Hiroshi AOYAMA Avintia Blusens FTR +1:15.528
15. Danilo PETRUCCI Came IodaRacing Project Ioda-Suter +1:17.907
16. Claudio CORTI NGM Mobile Forward Racing FTR Kawasaki +1:29.655
17. Randy DE PUNIET Power Electronics Aspar ART +1:33.990
18. Michael LAVERTY Paul Bird Motorsport PBM +1:36.860
Helyezetlen:      
  Bryan STARING GO&FUN Honda Gresini FTR Honda 4 kör
  Hector BARBERA Avintia Blusens FTR 7 kör
  Yonny HERNANDEZ Paul Bird Motorsport ART 19 kör
  Karel ABRAHAM Cardion AB Motoracing ART 21 kör
  Andrea IANNONE Energy T.I. Pramac Racing Ducati 25 kör
  Lukas PESEK Came IodaRacing Project Ioda-Suter 25 kör

P1Race.hu

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: