DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. március 18. szerda
Motor

Misano: Marquez egy kisebb bukással a negyediket is behúzta

Ez a hétvége sem telt el bukás nélkül a bajnoki listavezető Marc Marquez számára, ám a Repsol Honda fiatal spanyolja megint jókor esett el, akkor, amikor semmi következménye nem volt ennek, ráadásul összességében most is ő volt a leggyorsabb. A pole egyértelmű várományosa tehát Marquez, de Jorge Lorenzo révén közeledni látszik a Yamaha is.

A MotoGP misanói negyedik, tét nélküli szabadedzése 13 óra 30 perckor vette kezdetét. Az idén megszokott módon ez a félórás tréning jelentette az utolsó gyakorlási lehetőséget a csapatok és pilóták számára a csupán 10 perccel ezt az edzést követő, már komoly tétre menő Q1, illetve Q2 előtt.

Többek számára is nagyon fontos jelentőséggel bírt ez az edzés, hiszen hatalmas meglepetésre a Tech3 Yamaha egyik pilótája, Cal Crutchlow és Bradley Smith sem tudta egyenes ágon kvalifikálni magát a Q2-be, így nekik többek között Michele Pirro és Hector Barbera ellen kell majd felvenniük a versenyt a Q1-ben a mindössze két még bejutást érő helyért. Crutchlowék tehát vagy most állítják be igazán jól a motort, vagy alighanem keresztet vethetnek jó szereplésükre ezen a hétvégén.

A hétvége eddigi edzéseihez hasonlóan az FP4 is kellemes, napos időben vette kezdetét a Marco Simoncelliről elnevezett ringen. Az első gyorskörök után Jorge Lorenzo nyitott az élen 1:35.220-as idővel, több mint egy másodperccel megelőzve a picit óvatosabban kezdő többieket. Lorenzót néhány perc múltán Alvaro Bautista váltotta az élen, a Gresini Honda spanyolja 12 ezreddel férkőzött be a gyári Yamaha világbajnoki címvédője elé.



Bautista nagyon jó formát mutatott az időmérő előtt

Marc Marquez azonban most sem hagyott sok sikerélményt a többieknek - a Repsol Honda világbajnoki éllovas újonca 1:33.912-vel, a hétvége eddigi leggyorsabb idejével átvette a vezetést, és az első 10 percet már ő zárta az élen, azok után, hogy a hétvége eddigi összes szabadedzését megnyerte.

Épp Marquez fedélzeti kameráját mutatták az élő közvetítésben, amikor a fiatal spanyol az egyik kanyarban besokallt, ám ügyesen "kicsúszta" a bukást, így ő maga egy karcolás nélkül megúszta az esetet, amire egyből rá is legyintett, jelezve, hogy meg se kottyant neki. Lorenzo arcán mindenesetre egy hamiskás félmosolyt felfedezhettünk, a világbajnoknak alighanem tetszett a látvány, hogy fő riválisa a szélvészgyors Hondát átmenetileg egy robogóra cserélte, hogy visszatérjen vele a szervizutakon a bokszba.  

Lorenzo persze nemcsak a bokszban mozizott, hamarosan visszatért a pályára, mert ott még mindig Marquez ideje jelentette a mércét, ezen próbált változtatni. Egyelőre nem sikerült, de saját legjobbján legalább javított, és két tizedre megközelítette a hondást. Kettejük mögött az utolsó 10 perc megkezdésekor Rossi, Bautista, Pedrosa, Dovizioso volt a további sorrend, miközben Crutchlow ezen az edzésen is csak a 11. helyen szerénykedett a Yamahával.

7 perccel a vége előtt aggasztó képnek lehettek szemtanúi a többiek: Marquez és Pedrosa kéz a kézben elhagyták a bokszutcát, és újra visszatértek a pályára. Jöhet az edzés utolsó nagy rohama, melynek végén ezen a hétvégén eddig rendre a Repsol Honda kettőse kötött ki az eredménylista élén. Ezúttal azonban Pedrosa nem tudott (vagy talán nem is akart) javítani 5. helyén, így Marquez és közé hárman is befértek a negyedik szabadedzés végén, név szerint: Lorenzo, Bautista és Rossi. A Ducatival remek kört futó Dovizioso mögé Crutchlow végül felért a 7. helyre, a brit tehát bizakodhat, hogy a máris kezdődő Q1-ben képes lesz javítani.

A negyedik szabadedzés végeredménye:

1 Marc MARQUEZ Repsol Honda Team Honda 1:33.912
2 Jorge LORENZO Yamaha Factory Racing Yamaha 1:34.125
3 Alvaro BAUTISTA GO&FUN Honda Gresini Honda 1:34.418
4 Valentino ROSSI Yamaha Factory Racing Yamaha 1:34.447
5 Dani PEDROSA Repsol Honda Team Honda 1:34.826
6 Andrea DOVIZIOSO Ducati Team Ducati 1:35.081
7 Cal CRUTCHLOW Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 1:35.142
8 Stefan BRADL LCR Honda MotoGP Honda 1:35.171
9 Michele PIRRO Ignite Pramac Racing Ducati 1:35.215
10 Andrea IANNONE Energy T.I. Pramac Racing Ducati 1:35.250
11 Aleix ESPARGARO Power Electronics Aspar ART 1:35.318
12 Nicky HAYDEN Ducati Team Ducati 1:35.505
13 Bradley SMITH Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 1:35.656
14 Colin EDWARDS NGM Mobile Forward Racing FTR Kawasaki 1:35.794
15 Danilo PETRUCCI Came IodaRacing Project Ioda-Suter 1:35.812
16 Randy DE PUNIET Power Electronics Aspar ART 1:35.988
17 Claudio CORTI NGM Mobile Forward Racing FTR Kawasaki 1:36.257
18 Hiroshi AOYAMA Avintia Blusens FTR 1:36.477
19 Hector BARBERA Avintia Blusens FTR 1:36.626
20 Yonny HERNANDEZ Paul Bird Motorsport ART 1:37.218
21 Karel ABRAHAM Cardion AB Motoracing ART 1:37.277
22 Michael LAVERTY Paul Bird Motorsport PBM 1:37.553
23 Bryan STARING GO&FUN Honda Gresini FTR Honda 1:37.718
24 Lukas PESEK Came IodaRacing Project Ioda-Suter 1:38.451

P1Race.hu

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: