DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. március 18. szerda
Motor

Akár 20 nagydíja is lehet a MotoGP-nek

Nem kizárt, hogy az elkövetkezendő években bővül majd a MotoGP kalendáriuma és a jelenlegivel ellentétben nem tizennyolc, hanem immáron húsz futamot rendeznek majd egy szezonon belül.

"Az összes csapat kap egy bizonyos mértékű financiális támogatást a Dornától, amennyiben pedig azt szeretnénk, hogy ez így is maradjon, akkor nem szabad elfelejteni, hogy a sorozat promóterének pénzt kell szereznie." - kezdte az ITRA elnöke, Herve Poncharal, aki emellett a Tech3 Yamaha csapatfőnöke is egyben. "Nem vagyok róla meggyőződve, hogy már jövőre húsz versenyünk lesz, de abszolút támogatom az ötletet, hogy több futamunk legyen. Amikor Argentína és Brazília is kopogtat az ajtónkon és talán Oroszországot is érdekelheti a dolog, akkor nem mondhatjuk azt, hogy nekünk elegendő nagydíjunk van." - magyarázta Poncharal, majd így folytatta: "A Moto2-ben és a Moto3-ban a legtöbb bevétel magából a bajnokságból származik, főleg a kiscsapatok számára, úgyhogy egy vagy két plusz futam tulajdonképpen őket is segítené, pláne, ha Európán kívüli versenyről beszélünk." - mondta a francia szakember.



Ahogyan azt Poncharal is említette, a jelen pillanatban Brazília és Argentína az, amely helyszínekkel minden bizonnyal bővül majd a versenynaptár. Korábban szó volt ugyan arról, hogy a két újonnan belépő nagydíj miatt legalább két futamból megszabadul a Dorna, azonban erről most nincsen szó. Ezt erősíti meg az is, hogy az indianapolisi viadalt követően bejelentették, miszerint 2014-ben is biztosan lesz MotoGP futam a legendás oválpálya helyszínén. (Indianapolis lett volna az egyik helyszín, amely kikerül a kalendáriumból.)

P1Race.hu

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: