Csütörtökön a világhírű Forbes magazin nyilvánosságra hozta a világ 10 legjobban kereső versenyzőjének névsorát, amelyen kilenc autóversenyző mellett csupán egy motorversenyző, a kilencszeres világbajnok legenda, Valentino Rossi neve szerepel.
Mint a kimutatásból és a közszemlére tett adatokból kiderül, a "Doktor" még mindig meglehetősen drága órabérért rendel, hiszen 2012 és 2013 júniusa között összesen 22 millió dollár bevételre tett szert. Ebből 12 millió volt a fizetése (amit részben még a Ducatitól, részben már a Yamahától kapott), míg a maradék 10 millió dollár reklámbevétel. A Forbes azt is nyilvánosságra hozta, hogy ezeknek a reklámbevételeknek a nagy részére Rossi saját marketingcégén, a VR46-on keresztül tett szert, amely cégnek nem mellesleg Andrea Iannone és Kevin Schwantz mellett Marc Marquez is tagja! Mindez megmagyarázza az olasz legenda és a spanyol újonc jó kapcsolatát, és még nagyobb pikantériát kölcsönöz kettejük néhány párharcának, különösen Marquez emlékezetes Laguna Seca-i előzésének a "Dugóhúzóban".

Mivel a listán több motorversenyző neve nem szerepel, így az sajnos nem derült ki, hogy Jorge Lorenzo, Marc Marquez vagy Dani Pedrosa mennyit keresett az elmúlt egy évben, de az biztos, hogy mindannyijuk kevesebbet tehetett zsebre, mint a lista 10. helyén szereplő F1-es pilóta, Jenson Button a maga 14 millió dollárjával.
A listát egyébként a Ferrari kétszeres F1-es világbajnok ásza, Fernando Alonso vezeti 30 millió dolláros összbevétellel, megelőzve hajdani csapattársát, a jelenleg a Mercedest erősítő Lewis Hamiltont. Érdekesség, hogy a tavalyi év F1-es világbajnoka, a Red Bullt erősítő Sebastian Vettel csak a 8. helyen szerénykedik a sorban, ő 12 millió dollárral kevesebbel gazdagodott az elmúlt 12 hónapban, mint Alonso, viszont a spanyol nagy bánatára, egy világbajnoki címmel többel!
Alonso egyébként nemrégiben vásárolt fel egy profi spanyol kerékpárcsapatot, mint látjuk, futotta miből! Érdekesség lehet egyébként az is, hogy hiába szól jelenleg a MotoGP-ben minden a spanyol versenyzők uralmáról, abban az országban továbbra is Alonso viszi a pálmát népszerűségben és keresetben is. Mindez elsősorban talán azzal indokolható, hogy amíg a MotoGP-ben hemzsegnek a kiváló spanyol versenyzők, addig a Forma-1-ben évek óta egyedül Alonso képviseli a spanyol nemzeti színeket, sőt, tulajdonképpen az egész sportág spanyolországi népszerűsége is egy személyben neki köszönhető. Ugyanígy, az olaszoknál jelenleg Rossi gyakorlatilag egyedül próbálja magasban tartani az olaszok csillagát a MotoGP-ben.

A Forbes 2013-as listája:
1. Fernando Alonso ($30 million)
2. Lewis Hamilton ($27.5 million)
3. Dale Earnhardt Jr. ($26 million)
4. Jimmie Johnson ($24 million)
5. Valentino Rossi ($22 million)
6. Tony Stewart ($18.5 million)
7. Jeff Gordon ($18.2 million)
8. Sebastian Vettel ($18 million)
9. Danica Patrick ($15 million)
10. Jenson Button ($14 million)