DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. március 18. szerda
Motor

Lorenzo: A Hondának a féktávokon van előnye

Jorge Lorenzo úgy véli, hogy a Yamahának féktávokon kellene javulnia annak érdekében, hogy viszonylag egyenlő küzdelmet folytathassanak a gyári hondásokkal.

"Természetesen örülnék neki, ha féktávokon jobbak lennénk, mivel jelen pillanatban nem elég magabiztos a motorunk a kemény fékezésekkor. Ezt sikerült ugyan javítani a silverstone-i hétvége során, azonban az erőteljesebb féktávokon nem vagyunk olyan erősek, mint a Honda. Így számomra nehezebb felvenni velük a harcot ugyanolyan körülmények között. Ettől függetlenül persze mi igen erősek vagyunk kanyarsebességben, szóval ha később fékeznek és egy kis távolság keletkezik köztünk, akkor máris be tudok menni belső ívre. Bízunk benne, hogy a jövőben sikerül javulni a féktávokon, ez pedig megkönnyíteni a dolgom azzal kapcsolatban, hogy ismét úgy küzdhessek, mint amikor még jók voltunk ezen a téren is." - mondta a gyári Yamaha spanyol versenyzője.



Lorenzo silverstone-i diadalát megelőzően, utoljára a Holland nagydíjon, még június végén fordult elő, hogy egy gyári Yamaha (Valentino Rossi jóvoltából) mindkét repsol hondás előtt zárt. Koránt sem mellékesen érdemes megjegyezni, hogy maga Jorge Lorenzo erre Catalunyában volt képes utoljára. A silverstone-i és az asseni forduló közti négy verseny mindegyikén Marc Marquez bizonyult a legjobbnak, három alkalommal pedig Honda kettős győzelem született, kétszer Pedrosának, egyszer pedig Bradlnek köszönhetően. Nem csoda, ha Lorenzo már többször is utalt rá, hogy fejleszteni kellene az M1-esen. A soron következő misanói helyszín ismét kedvezhet a Yamahának, vagy legalábbis Lorenzo egálban lehet a gyári hondásokkal, viszont Aragónban alighanem fel kell kötnie majd a nadrágját a hangvillásoknak, hiszen az elmúlt években nemigen brillíroztak ott.

P1Race.hu

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: