Kezdjük az egyszerűbbel: jövőre a hivatalos kollektív tesztek mellett a csapatok számára lehetőség nyílik, hogy egy általuk választott helyszínen maximum öt napig teszteljenek a pilótáikkal. Itt az alakulatok privát körülmények között próbálgathatják a legújabb fejlesztéseiket és technológiáikat az elsődleges motorosaikkal.
Ennél kissé összetettebb kérdés volt, de legalább annyira fontos a nagyjából egy hónapja nyilvánosságra hozott "gyári" státuszú és "nem gyári" státuszú alakulatok fogalmának néminemű tisztázása. Ugyanis még az is felmerült, hogy az új rendszer okán eltörlik a jelenleg érvényben lévő korlátozást, miszerint egy gyártó maximum két gyári motorost indíthat.

A "gyári" és "nem gyári" státusz bevezetése mellett továbbra is érvényben marad az a szabály, hogy egy gyártó maximum két versenyzőt indíthat teljes gyári pilótaként
Erről azonban szó sincs: a Bizottság tisztázta, hogy a gyártók továbbra is két teljesen gyári gépet indíthatnak, s emellett még további két gyári specifikációjú motort biztosíthatnak más alakulatoknak - ez utóbbiak tulajdonképpen a szatellit csapatok. A változás annyi, hogy a gyártók még ezen felül is bérbe adhatnak motorokat, amelyek viszont már a "nem gyári" státuszúak közé tartoznak majd, s ezáltal többek között az egységes motorelektronikát (ECU) kell használniuk.
Szintén a Bizottság legutóbbi döntései közé tartozik, miszerint a Yamaha tesztpilótája, Katsuyuki Nakasuga szabadkártyásként részt vehet a Motegiben rendezendő Japán Nagydíjon.