DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 22. hétfő
Motor

Indianapolis, Warm Up: Marquez tökéletes hétvégéje folytatódik

Marc Marqueznek most már ""csak" az indianapolisi versenyt kellene megnyernie ahhoz, hogy ez tökéletesnek mondható hétvégét produkáljon, hiszen a spanyol motoros a tegnapi edzések után futam előtti bemelegítő tréninget is biztosan nyerte.

A királykategória futam előtti bemelegítő tréningje magyar idő szerint háromnegyed négy előtt öt perccel vette kezdetét, napos, száraz időjárási körülmények között. Az élen Jorge Lorenzo nyitott, aki már az első perctől fogva keményen tempózott, azonban az időeredmények ekkor még bő egy másodperccel elmaradtak a tegnapi időmérőn futott legjobbaktól. Többek között bizonyára ennek is köszönhető, hogy Rossi ideiglenesen a második helyet szerezte meg magának, azonban nem sokkal később jelentősen átalakult a sorrend. A vezetést Marquez vette át, így Lorenzo egy helyet visszacsúszva második volt az edzés felénél, míg őket a harmadik pozícióban Bradl követte. A sorrend egészen az utolsó öt percig nem is változott, amikor Cal Crutchlow próbált egy igazán jónak ígérkező körrel előrébb lépni, azonban Blake Young motorhibája meghiúsította az angol versenyző törekvését. A Tech3 pilóta pont a célegyenesben volt kénytelen lassítani az Attack Performance versenygépének motorhibája miatt. Másfél perccel a tréning vége előtt - akárcsak tegnap az időmérőn - Marquez tovább javított idején, bebiztosítva ezzel magának az első helyet. A fiatal spanyolt ezúttal sem tudta senki sem megszorongatni, így a magyar idő szerint 20:00-kor kezdődő versenyt megelőzően is ő bizonyult a leggyorsabbnak.

A bemelegítő edzés végeredménye:

1. Marc MARQUEZ SPA Repsol Honda Team HONDA 1.38.776
2. Cal CRUTCHLOW GBR Monster Yamaha Tech 3 YAMAHA 1.39.085
3. Dani PEDROSA SPA Repsol Honda Team HONDA 1.39.182
4. Jorge LORENZO SPA Yamaha Factory Racing YAMAHA 1.39.209
5. Stefan BRADL GER LCR Honda MotoGP HONDA 1.39.623
6. Valentino ROSSI ITA Yamaha Factory Racing YAMAHA 1-39.769
7. Alvaro BAUTISTA SPA GO&FUN Honda Gresini HONDA 1.39.859
8. Bradley SMITH GBR Monster Yamaha Tech 3 YAMAHA 1.39.970
9. Nicky HAYDEN USA Ducati Team DUCATI 1.40.197
10. Andrea DOVIZIOSO ITA Ducati Team DUCATI 1.40.223
11. Andrea IANNONE ITA Energy T.I. Pramac Racing DUCATI 1.40.317
12. Aleix ESPARGARO SPA Power Electronics Aspar ART 1.40.700
13. Claudio CORTI ITA NGM Mobile Forward Racing FTR KAWASAKI 1.41.105
14. Hiroshi AOYAMA JPN Avintia Blusens FTR 1.41.290
15. Colin EDWARDS USA NGM Mobile Forward Racing FTR KAWASAKI 1.41.291
16. Danilo PETRUCCI ITA Came IodaRacing Project IODA-SUTER 1.41.630
17. Yonny HERNANDEZ COL Paul Bird Motorsport ART 1.41.709
18. Randy DE PUNIET FRA Power Electronics Aspar ART 1.41.760
19. Michael LAVERTY GBR Paul Bird Motorsport PBM 1.42.612
20. Lukas PESEK CZE Came IodaRacing Project IODA-SUTER 1.42.622
21. Hector BARBERA SPA Avintia Blusens FTR 1.42.625
22. Bryan STARING AUS GO&FUN Honda Gresini FTR HONDA 1.42.681
23. Karel ABRAHAM CZE Cardion AB Motoracing ART 1.43.161
24. Blake YOUNG USA Attack Performance Racing APR 1.44.794

www.p1race.hu

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: