DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 22. hétfő
Motor

Indianapolis, 3. szabadedzés: Marquez továbbra is uralja Indyt

Akárcsak az első két szabadedzést, úgy a harmadik tét nélküli tréninget is Marc Marquez nyerte. A spanyol mögött Stefan Bradl a második, Cal Crutchlow pedig a harmadik legjobb időt futotta.

A királykategória harmadik szabadedzése magyar idő szerint délután négy előtt öt perccel vette kezdetét az indianapolisi aszfaltcsíkon. A háromnegyed órás tréninget Jorge Lorenzo kezdete az élen egy 1"™40-es körrel, azonban tíz perccel később már Marc Marquez neve volt látható az első helyen, ráadásul a spanyol motoros csak pár ezreddel maradt tegnapi legjobbjától. Ez egyébként már ekkor azt bizonyította, hogy rengeteget javult a pálya állapota az első nap óta, amire ráadásul sokat panaszkodtak a versenyzők is. Sokak szerint az előző évekhez képest még puklisabb lett az aszfalt, ami koránt sem segíti elő a biztonságos és egyben gyors motorozást az amerikai ringen. Többek között ez is szerepet játszik abban, hogy minden bizonnyal a jelenlegi három amerikai helyszín közül Indianapolist törlik a versenynaptárból annak érdekében, hogy új, dél-amerikai, illetve távol-keleti helyszíneknek legyen hely a kalendáriumban.

Az edzés második fele Ben Spies "high-side" bukásával vette kezdetét, amely során az amerikai motoros ráesett a bal vállára. A 2009-es Superbike világbajnok szemmel láthat módon fájdalmak közepette hagyta maga mögött a pályát és a bukóteret, így csak remélhetjük, hogy nem esett komolyabb baja Spiesnek. Közben az első helyet Stefan Bradl vette át Cal Crutchlow, a top10-ben pedig Marquez, Lorenzo, Rossi, Pedrosa, Dovizioso, Bautista, Hayden és Espargaro követte őket, vagyis ekkor ők tizen voltak a Q2-be bejutó pilóták. Az utolsó tizenöt perc kezdetén Bradley Smith szorította ki a legjobb tízből Aleix Espargarot, sőt az angol versenyző még Hayden elé is be tudott furakodni.

Néhány mondat erejéig visszatérve Spiesre: Az amerikai motorost a történtek után a mobil klinikára szállították, ahol elsősorban a bal vállát vizsgálják majd a ducatisnak, hiszen az esés után azt fájlalta. Ami azonban a tréninget illeti: A véghajrában Marquez visszavette az első helyet a sokáig az élen álló Bradltől, míg a harmadik pozíciót változatlanul Curtchlow foglalta el. A negyedik ekkor némi meglepetésre Bautista volt, Dani Pedrosa előtt. Ez a sorrend a leintésig már nem is változott és gyakorlatilag az összes olyan versenyző bejutott a top10-be és ezzel együtt a Q1-be, aki a technikai háttere alapján oda érdemes.

Automatikus kvalifikálta magát a Q2-be:

1. Marc MARQUEZ SPA Repsol Honda Team HONDA 1.38.844
2. Stefan BRADL GER LCR Honda MotoGP HONDA 1.39.125
3. Cal CRUTCHLOW GBR Monster Yamaha Tech 3 YAMAHA 1,39.441
4. Alvaro BAUTISTA SPA GO&FUN Honda Gresini HONDA 1,39.538
5. Dani PEDROSA SPA Repsol Honda Team HONDA 1,39.569
6. Jorge LORENZO SPA Yamaha Factory Racing YAMAHA 1.39.597
7. Valentino ROSSI ITA Yamaha Factory Racing YAMAHA 1.39.640
8. Bradley SMITH GBR Monster Yamaha Tech 3 YAMAHA 1.39.765
9. Andrea DOVIZIOSO ITA Ducati Team DUCATI 1.39.812
10. Nicky HAYDEN USA Ducati Team DUCATI 1.39.889

A Q1-ben küzd majd a további két Q2-t érő pozícióért:

11. Andrea IANNONE ITA Energy T.I. Pramac Racing DUCATI 1.39.906
12. Aleix ESPARGARO SPA Power Electronics Aspar ART 1.40.750
13. Danilo PETRUCCI ITA Came IodaRacing Project IODA-SUTER 1.40.879
14. Ben SPIES USA Ignite Pramac Racing DUCATI 1.41.145
15. Claudio CORTI ITA NGM Mobile Forward Racing FTR KAWASAKI 1.41.552
16. Colin EDWARDS USA NGM Mobile Forward Racing FTR KAWASAKI 1.41.588
17. Yonny HERNANDEZ COL Paul Bird Motorsport ART 1.41.707
18. Hector BARBERA SPA Avintia Blusens FTR 1.41.824
19. Randy DE PUNIET FRA Power Electronics Aspar ART 1.41.956
20. Hiroshi AOYAMA JPN Avintia Blusens FTR 1.42.041
21. Bryan STARING AUS GO&FUN Honda Gresini FTR HONDA 1.42.375
22. Michael LAVERTY GBR Paul Bird Motorsport PBM 1.42.647
23. Lukas PESEK CZE Came IodaRacing Project IODA-SUTER 1.42.789
24. Karel ABRAHAM CZE Cardion AB Motoracing ART 1.42.927
25. Blake YOUNG USA Attack Performance Racing APR 1.44.956

www.p1race.hu

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: