DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 22. hétfő
Motor

Mégis törlik az indiai versenyt?

A Speedweek.de német szakoldal információ szerint könnyen előfordulhat, hogy az eleve más időpontra tervezett indiai fordulót mégis törlik idén a versenynaptárból. Az idényzáró szerepkörét így az október 20-i jerezi hétvége veheti át.

Az egész történet azzal kezdődött, hogy eredetileg a 2013-as idény második felvonásának szánták a Superbike világbajnokság történetének első indiai fordulóját. A szervezők azonban még januárban úgy döntöttek, hogy különböző okok miatt elhalasztják a futamot, így India megkapta a szezonzáró jogát november 17-én. Az indokok között szerepelt az, hogy az eszközöket 15 nappal a rendezvény előtt az országba kell szállítani, valamint az is, hogy az átmenetileg az államba bevitt eszközök után igen magas adót kell fizetni.

A hivatalos közlemény szerint nem emiatt, hanem a pályabírók és sportfelügyelők alapos betanítása végett döntöttek a későbbi időpont mellett, azonban a jelenlegi helyzet szerint nagyon úgy fest, hogy továbbra is fennállnak a felsorolt problémák. A Speedweek.de információ szerint a Dorna napokon belül bejelentheti a verseny törlését, noha az számára - a halasztáshoz hasonlóan - büntetéssel járna. Ugyanakkor a német szakoldal szerint hosszútávon még így is olcsóbban kijön a világbajnokságot felügyelő szervezet, mintha az esemény megtartása mellett tenné le a voksát. Ráadásul a helyi szervező állítólag csak 2015-ben szeretne először futamot rendezni a Buddh International Circuit névre hallgató versenypályán.

Ez viszont a jövő évi kalendáriumot érintően is érdekes kérdéseket vet fel, a Dornának ugyanis szüksége van egy ázsiai fordulóra: Kína egyelőre szóba sem került, Indonézia nem rendelkezik erre alkalmas aszfaltcsíkkal, míg Malajzia nem érzi készen magát a feladatra, noha hosszú ideje rendeznek már Formula-1-es és MotoGP-viadalokat. "Egy sepangi verseny a Dorna kívánsága, de még semmi sem biztos" - fogalmazott Javier Alonso, a Superbike világbajnokság ügyvezető igazgatója. "Nem hiszem, hogy 2014-ben Sepangba utazunk, ahhoz túl kevés az idő. A sepangi pálya üzletvezető azt mondta nekem, hogy 2014 túl korai számukra."

S ha már a Dorna és a világbajnokság számára fontos piacokról van szó: a szervezet Dél-Amerikába is szeretne elvinni a sorozatot. Ott azonban csak Argentínába jöhet szóba: "Az egy jó pálya lenne a Superbike világbajnokság számára" - magyarázta Alonso, aki minden bizonnyal az elmúlt hétvégén a WTCC-t is vendégül látó Termas de Río Hondóra gondolt. "Hogy jövőre lesz-e ott versenyen, azt nem tudom megmondani. Növekvő piacok vannak Dél-Amerikában és Ázsiában, azt viszont nem tudják, hogyan kell világbajnoki fordulót rendezni."

www-p1race.hu

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: