DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 22. hétfő
Motor

A Suzuki vázkonfigurációkat próbálgatott Motegiben

Kétnapos tesztet teljesített a Suzuki Motegiben, ahol egyébként a Hondára kilenc hónap után újra felülő Casey Stoner is körözött, s a kékek elmondása szerint sikerült találni egy olyan vázkonfigurációt, amellyel folytathatják a munkálatokat a jövőben.

Kedden az időjárás ellehetetlenítette a 2015-ös visszatérésre készülő Suzuki számára a tesztelést a japán versenypályán, szerdára azonban javultak a körülmények, így az idén még az Aspar-csapat szolgálatában álló Randy de Puniet, valamint a másik tesztpilóta, Nobuatsu Aoki is pályára gurulhatott Motegiben. Utóbbi öt elemző kört teljesített, míg előbbi délelőtt két bukást is elszenvedett, de aztán délután már sikerült igazán hasznos munkát is végeznie. Elmondásuk szerint ugyanis a két vázkonfigurációból sikerült kiválasztaniuk az egyiket, amellyel a tapadás és a stabilitás is jobbnak tűnt, s amellyel a jövőben folytathatják a fejlesztéseket.

De Puniet legjobb körideje a Suzuki szerint 1:48.6-os volt, amely valamelyest elmarad a korábbi teszteken elért eredménytől, ugyanakkor ezúttal sokkal nagyobb volt a hőség és a tapadási viszonyok sem voltak ideálisak. Sajnos a HRC nem tett közzé hasonló adatokat Stonerrel kapcsolatban, így nincs összehasonlítási alap a két alakulat eredményei között. A versenyben futott leggyorsabb kör rekordját egyébként Dani Pedrosa tartja, aki tavaly szintén a Repsol Honda színeiben futotta meg az 1:45.589-et. Mindenesetre a suzukisok az időeredményektől függetlenül elégedetten nyilatkoztak:



"Ezen a teszten nem voltunk túl szerencsések az időjárással, mivel tegnap egész nap a garázsban maradtunk" - idézi De Puniet értékelését a crash.net oldal. "A pálya is nagyon csúszós és forró volt ma, szóval nem volt túl jó a tapadás, de találtunk egy jó irányt az egyik vázkonfigurációnkkal. Jobbnak éreztem az egyikkel a gumival való kapcsolatot és a kanyarbejáratokat, szóval ezzel folytatjuk a munkát jövő hónapban Misanóban. Az eső még a teszt vége előtt megérkezett, így nem tudtam javítani a köridőmön, de összességében elégedettek vagyunk."

"A mai egy újabb jó nap volt a fejlesztési programunkban" - fogalmazott Davide Brivio, a Suzuki tesztcsapatának menedzsere. "Lehetőségünk volt kipróbálni különböző beállításokat, s megpróbáltuk jobban megérteni a motor viselkedését különböző körülmények között. A nehéz időjárási viszonyok ellenére sikerült kiválasztani a kettőből az egyik vázat, amellyel folytathatjuk a fejlődést tovább a jövőbeli teszteken. Emellett a mérnökeink néhány fontos információval távoztak a fejlesztések következő szakaszához."

P1Race.hu

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: