Ahogyan korábban már beszámoltunk róla, 2014-től gyári és úgynevezett nem gyári státuszú motorok lesznek a legnagyobb géposztályban, ami röviden a következőket takarja: Gyári besorolás esetén saját elektronika, azonban 20 literes tank és egy szezonra mindössze 5 erőforrás (új gyártó esetén 9 - ez vonatkozik majd az Apriliára) megengedett. A nem gyári státuszú motorokban (ilyen pl. a produkciós Honda) 24 literes tank a megengedett, egy évben 12 motorblokkot használhatnak fel, azonban az elektronikát illetően kizárólag Magneti Marellivel versenyezhetnek. Tulajdonképpen úgy is fogalmazhatnánk, hogy a gyári gépek a prototípus motorok, a nem gyáriak pedig a CRT-k lesznek. Ahogyan azt feljebb is említettük, az Aprilia előrelépésben gondolkozik, vagyis jövőre szabadulna a CRT jelzőtől és már gyári besorolású márkaként lenne jelen. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy összesen négy motorjuk lehetne a mezőnyben, azt viszont egyelőre még nem tudni, hogy továbbra is ART, vagy pedig Aprilia felírást láthatunk majd a versenygépeik tankjain.

Az Aprilia egyébként a jövő évi modelljével kapcsolatban már pneumatikus szelepvezérlésű blokkot ígér, amivel jelenleg csak az olyan gyártók prototípus gépei rendelkeznek, mint a Honda és a Yamaha, azonban a csökkentett üzemanyag mennyiség nem biztos, hogy mindenkinek elnyeri majd a tetszését. Az előzetes hírek szerint a CardionAB szinte biztosan megválik az ART-től és produkciós Hondára vált, így a legnagyobb kérdés talán az az Aprilia számára, hogy miként dönt az Aspar csapat, akikkel köztudottan jó kapcsolatot ápolnak. A spanyol alakulat sportigazgatója, Gino Borsoi, korábban már többször is elmondta, hogy amennyiben az olasz márka úgy határoz hogy motorjait a prototípusok között indítják jövőre, akkor erősen elgondolkoznak a váltáson. Az Aspar csapatnak ez esetben elég sok munkája akadna, mivel a kevesebb üzemanyag mellett elviekben még nagyobb teljesítményt csalogathatnának elő a motorból, azonban versenytávon a fogyasztás szempontjából koránt sem mellékes, hogy milyen módon teszik ezt.