DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 22. hétfő
Motor

Új gumikeverék debütál Brnóban

A Bridgestone bejelentette, hogy az augusztus végén megrendezésre kerülő cseh nagydíjon egy új kemény keverékű abronccsal rukkolnak majd elő, amitől azt várják, hogy a korábbiaknál népszerűbb lesz a versenyzők körében.

"A szezon első felében evidens volt, hogy a minél jobb teljesítmény érdekében a puha, valamint a közepes keveréket használták a pilóták, így a hátsó kemény keveréket nem gyakran tették fel." - kezdte a Bridgestone főmérnöke, Masao Azuma. "Bizonyos okoknál fogva - motor-karakterisztika, elektronika és a többi - a jelenlegi kemény keverékünk eddig nem volt túl népszerű a versenyző körében, szóval úgy döntöttünk, hogy egy új kemény abroncsok fejlesztünk ki. Addig is egyezség született a versenyzőkkel, hogy a versenyhétvégéken nagyobb mennyiségű puha gumiból választhatnak. A tervünk az, hogy a cseh nagydíjon vetjük be először az új kemény keveréket, aminek remélhetőleg jobb lesz a fogadtatása." - magyarázta a japán szakember. A Bridgestone jelenleg egy puha és egy kemény keverékű hátsó abroncsot kínál az egyes csapatoknak és versenyzőknek, azonban ezek különböző variánsai által gyakorlatilag öt különböző féle gumiból választhatnak a pilóták: extra-puha, puha, közepesen-puha, közepes és kemény. A CRT-seknek minden futamon a prototípus gépekkel versenyző pilótákhoz képes egyel puhább keverék áll a rendelkezésére, segítve ezzel a "hibrid motorok" felzárkózását. Egyébként a Bridgestone jelenlegi, nem túl népszerű kemény keverékű abroncsot, az eddigi kilenc futam során (nyolc száraz verseny), mindössze egyetlen alkalommal használták a csapatok (Yamaha, Honda, Ducati), akkor is Austinban, ráadásul a futamgyőztes Marc Marquez.

P1Race.hu

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: