A Supersport kategória moszkvai futama szakadó esőben vette kezdetét. A rajtot még megúszta a mezőny, ám a pálya utolsó szakaszán, az utolsó kanyart megelőző hosszú egyenesben Andrea Antonelli elvesztette uralmát Kawasakija felett, s a mögötte haladó Lorenzo Zanetti a rossz látási viszonyok miatt már nem tudta kikerülni versenyzőtársát. A versenyt a baleset után azonnal megszakították piros zászlóval, majd előbb a Superbike második versenye utánra halasztották, végül pedig azzal együtt teljesen törölték.
Zanetti megúszta az incidenst, Antonelli azonban nem járt ilyen szerencsésen: már az első pillanatban érezni lehetett, hogy komolyabb a baj. Az olasz pilóta teste az ütközést követően magatehetetlenül sodródott le az aszfaltról a pályát szegélyező füves részre. A mentősök azonnal kiérkeztek, majd kórházba szállították a versenyzőt, ahol megpróbálták újraéleszteni az intenzív osztályon. Ez azonban nem járt sikerrel, és magyar idő szerint délután negyed kettő körül megerősítették a hírt, miszerint Antonelli belehalt sérüléseibe.
Arról egyelőre nincs információnk, hogy pontosan milyen sérüléseket szenvedett a pilóta, de amint valamit megtudunk ezzel kapcsolatban, azt ugyanebben a cikkben megosztjuk olvasóinkkal.
Andrea Antonelli 1988. január 17-én született, s 2005-ben, 17 éves korában debütált a Superbike világbajnokság Stock600-as betétsorozatában. A ranglétra fokait egyesével megjárva előbb a Superstock 1000-es kategóriába lépett fel, majd 2012-ben a Supersport világbajnokságon is már teljes szezont futott. Idén a Go Eleven Kawasaki csapatát erősítette. Mindössze 25 és fél éves volt. Nyugodjon békében.