Múlt hétvégén még Európában, most viszont már a világ másik felén, az Egyesült Ãllamokban kerül sor MotoGP viadalra. Ahogyan azt feljebb is említettük, Laguna Secába kizárólag a királykategória utazik el, így a szokásosnál kurtább versenyhétvége elébe nézünk. Az idei második számú amerikai nagydíj pénteken, magyar idő szerint este hét után huszonöt perccel veszi majd kezdetét, a hétvége folytatásában pedig hasonlóan késői időpontokban követhetik figyelemmel az érdeklődők az egyes edzéseket, no meg persze a vasárnapi futamot. A versenyre egészen pontosan július 21-én, magyar idő szerint este tizenegykor kerül sor. A MotoGP mellett azonban ne feledkezzünk meg róla, hogy a Superbike világbajnokság résztvevői Moszkvában feszülnek majd egymásnak, ahol Németh Balázsért és Tóth Imiért szoríthatunk majd. Talma sajnos még a Portimaóban szerzett lábsérülése miatt nem indul az orosz nagydíjon, míg Superstock1000 és a European Junior Cup, amely sorozatokban Győrfi Alen, Sebestyén Péter és Bódis Ricsárd szerepel, ezúttal nem gurul pályára.
Péntek (2013. július 19.)
19:25 - 20:10 Első szabadedzés (MotoGP)
23:05 - 23:50 Második szabadedzés (MotoGP)
Szombat (2013. július 20.)
19:25 - 20:10 Harmadik szabadedzés (MotoGP)
22:30 - 23:00 Negyedik szabadedzés (MotoGP)
23:10 - 23:25 Első időmérő (MotoGP)
23:35 - 23:50 Második időmérő (MotoGP)
Vasárnap (2013. július 21.)
19:40 - 20:00 Warm Up (MotoGP)
23:00 Futam (MotoGP)