"Az első és legfontosabb, hogy Ben 100%-os legyen." - kezdte a Ducati MotoGP projektigazgatója, Paolo Ciabatti. "Tisztában vagyunk vele, hogy Ben egy extrém tehetséges versenyző és igen fájdalmas volt őt látni úgy menni, hogy 50%-ot sem tudott teljesíteni. Az orvosunk meglátogatta őt Mugelloban és elmondta, hogy a műtét sikeres volt, azonban a válla továbbra is sokat mozog, ami miatt könnyen kiugorhat. Kivéve akkor, ha Ben rehabilitációja jól sikerül és megerősíti a körülötte lévő izmokat, viszont ebben az esetben értelmetlen motorozni. A versenygépen való mozgás ugyanis a válla kiugrásához vezethet. A legjobb dolog tehát Ben számára az, ha folytatja a rehabilitációt, azonban meglátjuk, hogyan érzi magát. Azt gondolom, hogy a laguna secai visszatérés lehetséges, de valószínűtlen és Indianapolis jóval reálisabb opció." - nyilatkozta Ciabatti.
A 2009-es Superbike világbajnok idén eddig mindössze két versenyhétvégét teljesített (Katar és Austin), vagyis négy futamot hagyott ki. Mugelloban ugyan megpróbálkozott a visszatéréssel, azonban ahogyan az feljebb is elhangzott, túlságosan kockázatosnak találták a dolgot, így az amerikai inkább folytatta a rehabilitációt. Spies még két futamot biztosan ki fog hagyni (Assen és Sachsenring), ha pedig minden jól megy számára, akkor akár már Laguna Secában is viszontláthatjuk. A 11-es rajtszámmal versenyző pilótának egyébként 2014 végéig van szerződése a Ducatival, így elviekben nem kell azért aggódnia, hogy jövőre ne lenne helye az idei, eddig igen pechesen alakuló éve miatt.