Beszélgettünk a lehetőségről, annak pedig nem láttuk okát, hogy miért ne valósítanánk meg." - kezdte Ciabatti. "Nem szeretnénk azonban, hogy ez a teszt túl nagy elvárásokat támasszon bárkinek a részéről is. Max már nyolc éve nem vezetett MotoGP gépet és bár egy nagyszerű versenyző, meggyőződésem, hogy ő sem fog a köridőkkel foglalkozni. Bízunk benne, hogy jól érzi majd magát, mi pedig figyelmesen végighallgatjuk majd, ami mondani fog nekünk." - utalt ezzel az olasz arra, hogy Biaggi a tesztet követően bizonyára megosztja majd tapasztalatait a Ducati fejlesztőcsapatával. Ciabatti emellett hozzátette, hogy Barcelonában ismét az olasz márka hivatalos tesztpilótája, Michele Pirro helyettesíti majd Ben Spiest, azonban az 51-es rajszámmal versenyző motoros ezúttal már a Desmosedici új változatával teljesíti a catalunyai hétvégét. (Pirro Le Mans-ban Spies motorjával, vagyis nem a legújabb modellel körözött.)

Max Biaggi utoljára 2005-ben ült MotoGP motoron
Visszatérve azonban Biaggira: A június 26-án negyvenkettedik életévét betöltő Biaggi 2005-ben szerepelt utoljára a MotoGP-ben, mégpedig a Repsol Honda színeiben. Az olasz versenyző év végén az összetettbeli ötödik helyet szerezte meg, azonban győzni egyszer sem tudott a szezon során, teljesítménye pedig jócskán elmaradt az előző évekhez képest, amikor még a Pons Racing színeiben ment. Miután a négyszeres 250-es világbajnok versenyzőülés nélkül maradt, egy teljes esztendőt kihagyott és csak 2007-ben, a Corona Alstare Suzuki színeiben tért vissza a profi motorversenyzés világába, azon belül is a Superbike-ba. 2008-ban a Team Sterilgarda, privát Ducati alakulatot erősítette, majd 2009-től a gyári Aprilia versenyző lett, akikkel 2010-ben és 2012-ben is világbajnoki címet szerzett. Max Biaggi, aki tehát a héten Mugelloban teszteli majd a Ducati MotoG gépét, tavaly novemberben jelentette be visszavonulását.