Rossi a hetedik, Bautista a kilencedik helyről vághatott neki a gyorsasági motoros világbajnokság olasz futamának, s köztudott, hogy a középmezőnyből való indulás mindig plusz veszélyeket rejt magában ahhoz képest, mintha valaki, mondjuk, az első sorból rajtolhat. Ezt ma a kilencszeres világbajnok, valamint a Gresini Honda spanyol motorosa ezt ma a saját bőrén is megtapasztalhatta, miután az első körben összeütköztek.

Rossi idén először nem ért célba
Az incidens a kettes-hármas kanyarban történt, amely tulajdonképpen egy gyors bal-jobb sikánnak is tekinthető. Rossi a balosban kívülről motorozott el Bautista mellett, aki azonban vélhetően nem vette észre az olasz jelenlétét, így a páros összeütközött. A spanyol azonnal elesett a jobbos előtt, így sebessége nagy részét már elvesztette a pályát szegélyező gumifal elérése előtt, Rossi azonban nagyjából a sóderágy feléig állva maradt, de aztán a nagy tempó miatt a becsapódás után ő is repült egyet.

Bautista is első ízben nem láthatta meg a kockás zászlót 2013-ban
Szerencsére mindketten saját lábukon hagyták el a helyszínt, ám a versenybíróság vizsgálni kezdte az incidenst. Visszanézték a felvételeket, meghallgatták mindkét versenyzőt, és végül az összes bizonyítékot összegezve arra jutottak, hogy versenybalesetnek minősítik az ütközést, és nem lesz szükség további intézkedésre ezzel kapcsolatban. Igaz, ez csak részben vigasztalja az érintetteket, hiszen mindketten először voltak kénytelenek feladni egy versenyt a 2013-as szezon folyamán.