A királykategória időmérője húsz perccel délelőtt tíz óra előtt vette kezdetét. A versenyzők normál körülmények között, száraz aszfalton gurulhattak pályára és kezdték meg a körözést, amely az első percekben leginkább csak a megfelelő tempóra való gyorsulásról szólt. Az első öt percet követően Jorge Lorenzo állt az élre Marc Marquez és Nicky Hayden kíséretében. A gyári Yamaha spanyol motorosa nem kevesebb, mint fél másodperccel előzte meg a Repsol Honda színeiben versenyző honfitársát, aki aztán Crutchlow előrelépésből kifolyólag csúszott vissza harmadiknak. Közben óriásit bukott Bradley Smith, aki már pénteken is begyűjtött egy esést, ráadásul sérülésekkel megspékelve. Az angol versenyzőnek roncsolódott ujjai miatt a warm up előtt elég nehézkesen ment kesztyűi felhúzása, ezúttal pedig kissé tántorogva hagyta el a bukóteret. A hírek szerint egyébként Smith sérülése ellenére is rajthoz áll a kora délutáni futamon, azonban azt egyelőre nem tudni, hogy a mostani bukás változtat-e esetleg ezen valamit.

Az edzés második felének a kezdetén Marquez visszavette a második helyet Crutchlow előtt, a negyedik pozícióban pedig némi meglepetésre Andrea Iannone következett Valentino Rossit megelőzve. öt perccel a leintés előtt három és fél tizedre olvadt Lorenzo előnye, így a regnáló világbajnok ismét rákapcsolt és újfent fél másodperc fölé tornászta a különbséget Marquezzel szemben. Ezalatt a tegnap pole pozíciót szerző Dani Pedrosa a negyedik helyre jött előre, azonban az ő hátránya az egy másodperchez közelített Lorenzo ellenében. Az edzést végül igen magabiztosa, végig az első helyen állva nyerte Lorenzo, azonban Marqueznek a végén meg kellett elégednie a harmadik hellyel, hiszen Cal Crutchlow harcolta ki magának a második pozíciót. Valentino Rossi a negyedik legjobb időt futotta.
A bemelegítő edzés végeredménye:
| 1. Jorge LORENZO | Yamaha Factory Racing | YAMAHA | 1:47.558 |
| 2. Cal CRUTCHLOW | Monster Yamaha Tech 3 | YAMAHA | 1:47.773 |
| 3. Marc MARQUEZ | Repsol Honda Team | HONDA | 1:48.208 |
| 4. Valentino ROSSI | Yamaha Factory Racing | YAMAHA | 1:48.400 |
| 5. Dani PEDROSA | Repsol Honda Team | HONDA | 1:48.475 |
| 6. Andrea IANNONE | Energy T.I. Pramac Racing | DUCATI | 1:48.652 |
| 7. Nicky HAYDEN | Ducati Team | DUCATI | 1:48.768 |
| 8. Alvaro BAUTISTA | GO&FUN Honda Gresini | HONDA | 1:48.952 |
| 9. Stefan BRADL | LCR Honda MotoGP | HONDA | 1:48.965 |
| 10. Randy DE PUNIET | Power Electronics Aspar | ART | 1:49.323 |
| 11. Andrea DOVIZIOSO | Ducati Team | DUCATI | 1:49.394 |
| 12. Hector BARBERA | Avintia Blusens | FTR | 1:49.406 |
| 13. Michele PIRRO | Ducati Test Team | DUCATI | 1:49.412 |
| 14. Aleix ESPARGARO | Power Electronics Aspar | ART | 1:49.671 |
| 15. Claudio CORTI | NGM Mobile Forward Racing | FTR KAWASAKI | 1:50.958 |
| 16. Danilo PETRUCCI | Came IodaRacing Project | IODA-SUTER | 1:50.990 |
| 17. Yonny HERNANDEZ | Paul Bird Motorsport | ART | 1:51.016 |
| 18. Karel ABRAHAM | Cardion AB Motoracing | ART | 1:51.098 |
| 19. Colin EDWARDS | NGM Mobile Forward Racing | FTR KAWASAKI | 1:51.248 |
| 21. Hiroshi AOYAMA | Avintia Blusens | FTR | 1:51.899 |
| 22. Michael LAVERTY | Paul Bird Motorsport | PBM | 1:52.201 |
| 23. Bryan STARING | GO&FUN Honda Gresini | FTR HONDA | 1:52.812 |
| Mért idő nélkül | |||
| Ben SPIES | Ignite Pramac Racing | DUCATI | |
| Bradley SMITH | Monster Yamaha Tech 3 | YAMAHA |