DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 22. hétfő
Motor

Pályán a Honda RC

Ahogyan arról már beszámoltunk, a Suzuki mellett a Yamaha és a Honda tesztcsapata is keményen dolgozott Motegiben, utóbbi ráadásul a privát csapatoknak szánt produkciós versenycsomagját vitte pályára először.

A teszt jobba eredményt hozott, mint amire számítottunk, leginkább a menetteljesítményt illetően. Jelen pillanatban nagyon elégedettek vagyunk, a közeljövőben pedig többet fogunk elárulni." - nyilatkozott kissé titokzatosan a HRC alelnöke a Japánban zajlott tesztről. Nem hivatalos információk szerint a Honda két tesztversenyzője, Takumi Takahashi és Kousuke Akiyoshi 1"™47.00, valamint 1"™47.9-es legjobbat ment a produkciós Hondával, ami egészen jó teljesítménynek mondható annak fényében, hogy Randy De Puniet 1"™47.00-ra volt képes a Suzuki MotoGP motorjával. A HRC hozzávetőlegesen egymillió Euróért kínálná teljesnek mondható versenycsomagját, amelyben a legfőbb eltérések a prototípus motorjukhoz képest a következők lennének: Nem pneumatikus szelepvezérlésű motorblokk alkotja a versenygép szívét, illetve nem azt a gyorsváltót használják a motorban, amit jelenleg a Honda és a Ducati is. Mivel a Honda RC-re a CRT szabályok vonatkoznak, ezért a prototípus gépekkel szemben nem 20, hanem 24 literes lehet a motor tankja, valamint egy szezon során 12db erőforrást használhat fel egy versenyző.



A felfüggesztést illetően Showa futóműveket kapott a modell (jelenleg csak Alvaro Bautista használja a márkát a királykategóriában), a fékekről pedig a Nissin gondoskodik. Jövőre, ha minden igaz, két Honda RC-t szinte biztosan láthatunk majd a mezőnyben, hiszen a Gresini Racing az FTR-Honda csomagja helyett a HRC speciális motorját használja CRT motorként, illetve a hírek szerint az LCR Honda is szívesen bővítené kétversenyzősre csapatát. A többé alakulat részéről egyelőre nem tudni, hogy pontosan kinek az érdeklődését keltette fel a HRC kínálata, hiszen a Yamaha ajánlata is sokak számára kecsegtető, mivel a hangvillások egy elveikben magasabb technológiával ellátott motorblokkot adnának kölcsön. Arról már nem is beszélve, hogy nemrégiben felröppent a pletyka, miszerint a Kawasaki és az Aprilia is egy pneumatikus szelepvezérlésű motorblokkal rukkolna elő a CRT-k között, ellensúlyozva ezzel a Honda és a Yamaha ajánlatát.

P1Race.hu

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: