A brit szigetek egyikének útjain rendezett verseny majd minden évben megköveteli áldozatát. Az idei verseny hivatalos futamai majd június elején lesznek, de a felkészülést már hetekkel korábban megkezdték.
Az idei viadal első halálos balesetet szenvedett versenyzője Yosihinari Matsushita 43 éves volt, és az egyik kvalifikációs futamon esett el a Ballacrye kanyarban. A baleset részletei egyelőre nem ismertek, a japán egy Suzuki GSX-R600-assal indult a Tourist Trophy-n.
| Fotó: TT |
A japán versenyző a 21. halálos áldozata az őrült viadalnak 2001-óta. A 60 kilométeres versenytávot, amely falvakon vezet keresztül, rengeteg keskeny útszakasz és éles kanyar nehezíti. A hatvan kilométeres távot gyakran 300-as tempó felett száguldva a legjobbak 17 perc körüli idővel futják. A verseny teljes históriájában egyébként már 240 halálos áldozat szerepel.
Az alábbi videóban, amely 2012-ben készült egy kis ízelítő látható miről szól ez az egész.