DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 22. hétfő
Motor

De Puniet két napig tesztelte a Suzukit

Randy De Puniet múlt csütörtökön és pénteken két napig tesztelte a Suzuki 2014-es MotoGP gépét Motegiben, ahol a Yamaha és a Honda tesztcsapata is pályára gurult.

Ahogyan arról a fotók is árulkodnak, Randy De Puniet ismét a Suzuki MotoGP gépének a nyergébe pattanhatott a 2011-es valenciai teszt után. A francia pilóta másfél évvel ezelőtt még a kékek 800-as versenygépét próbálta ki a spanyol ringen, azonban akkor már nem sok jelentősége volt a tesztnek, hiszen a japán márka bejelentett kivonulását a MotoGP-ből. Ezúttal azonban a Suzuki visszatéréséről van szó, így De Puniet akár a márka újjáéledő MotoGP projektjének a vezére is lehet. Mivel a teszt zárt ajtók mögött, távol Európától zajlott, ezért egyelőre sok információt még nem lehet tudni az ott történtekről, azonban minden valószínűség szerint De Puniet és az alakulat jövendőbeli csapatfőnöke, Davide Brivio is nyilatkozik majd az említett két napról. Habár a Suzuki visszatérése továbbra sem tekinthető biztosnak, egyre nagyobb a készülődés a kékek háza táján, pláne, hogy napról napra közeledik az első európai teszt időpontja is.



Az előzetes hírek szerint ugyanis a Suzuki részt vesz majd a barcelonai versenyhétvégét követő egynapos próbán június 17-én, ahol a királykategória mezőnyének többi tagja is pályára gurul. Viszonyítás szempontjából ez koránt sem lesz hátránynak mondható, hiszen bár a Motegiben zajló teszten most is jelen volt a Honda és a Yamaha is, a két második japán márka csak a tesztversenyzőivel próbálgatta motorjait. Nem hivatalos információk szerint a legjobb köridőt Randy De Puniet futotta, 1"™47.00-val, ami a 2012-es Japán nagydíj kvalifikációján a 13. rajthelyre lett volna elegendő. (A pole pozíciót Jorge Lorenzo szerezte meg 1"™44.969-cel, míg a versenyben futott leggyorsabb kör Dani Pedrosa nevéhez fűződik 1"™45.589-cel.)

P1Race.hu

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: