"Beszéltem pár alkalommal Valentinoval és elmondtam neki, hogy szívesen látnám ismét nyerni." - kezdte a jelenleg 40 éves spanyol. "Az igazság az, hogy az új versenygépek technikailag kissé változtak, akárcsak az abroncsok, vagy az elektronika, az fiatal pilóták pedig már úgy érkeznek a MotoGP-be, hogy ehhez kell hozzászokniuk. Jelenleg ez az, ami kissé megnehezíti Valentino dolgát." - magyarázta Gibernau, aki hozzátette, hogy szerinte a Yamahának és Rossinak a Birdgestone abroncsaival is gondjai lehetnek. "A gumik széle elég nagy terhelésnek van kitéve, a kanyarsebesség pedig igen nagy. A versenyzőknek már nemigen van szükségük stílusra, mint amilyen Valentinonak is volt, csak egyszerűen húzni a gázt. Szívesen látnám Rossit ismét a győzelemért harcolni." - mondta reménykedve Rossi egykori riválisa. "Tisztán emlékszem arra az évre, amikor a világbajnoki címért harcoltunk. Az volt életem legszebb éve. örömmel látnám, ha Valentino a pályafutása végéig nyerni tudna. Bízom benne, hogy idén ismét a bajnoki címért, de legalábbis futamgyőzelmekért harcol majd." - zárta nyilatkozatát Sete Gibernau.
Valentino Rossi és Sete Gibernau 2003-ban, valamint 2004-ben vívta a legnagyobb csatákat egymással és bár a 2005-ös szezon is úgy indult, hogy az olasz - spanyol kettősről szól majd az év, a jerezi incidenst követően (amelyre Marquez és Lorenzo esete kísértetiesen hasonlított) Gibernau már nemigen volt képes felvenni a versenyt a "Doktorral." Rossi a vb-címek és győzelmek szempontjából tovább menetelt, hiszen 2004 után 2005, 2008 és 2009-ben is a legjobb volt, miközben Gibernau 2006-ban a gyári Ducati alakulattól visszavonult. A spanyol motoros 2009-ban ugyan meglepetésre visszatért a Grupo Francisco Hernando nevű privát Ducati csapat színeiben, viszont hat versenyt követően financiális okok miatt ismét visszavonulót kellett fújnia a rutinos versenyzőnek. Ãgy talán nem is csoda, ha Gibernau tisztesség teljesebb karrier befejezést kíván egykori ellenfelének, aki egyébként eddigi utolsó győzelmét a 2010-es malajziai nagydíjon szerezte.