"Nem látok más opciót, csakis az abroncs okozhatta a problémát" - vélekedett hétvégi futamát követően a regnáló világbajnok, Jorge Lorenzo, értve ezalatt, hogy a fent említett nem megfelelő tapadásának, s így végeredményben hetedik helyének hátterében a MotoGP kizárólagos gumifelelőse, a Bridgestone nem megfelelő terméke állt.
"Tiszta sor, Jorgénak gondja akad a verseny során, hiszen nem tudta ugyanazt a tempót futni, mint azon társai, akik az élmezőnyben voltak" - kezdte reakcióját Shinji Aoki. "Közvetlenül a leintés után rögtön kérdőre is vonta saját gumimérnökét tapadásának krónikus csökkenésére hivatkozva. Amint az ilyen helyzetekben az lenni szokott, a mérnök tüzetesen átvizsgálta Jorge versenyabroncsait, ám azokat jó állapotban találta. Ezt követőn személyesen vizsgáltam meg az abroncsot, majd miután megvitattuk az esetet a Yamaha mérnökeivel, arra a megállapodásra jutottunk, hogy Jorge hátulsó tapadásvesztése nem a guminak tulajdonítható"
"A futam után sok különböző visszajelzést kaptunk a pilótáktól, annak ellenére, hogy mindannyian ugyanazon specifikációjú esős abroncsot választottak, amelyek egytől egyig azonos körülmények között lettek használva."
"Az ilyen "kis tapadásos szituációkban" kritikus hangsúllyal bír a motorbeállítás, ugyanis már a legkisebb módosítás is drasztikus hatást fejt ki a teljesítményre."
"Mindenesetre csalódás volt Jorge számára ez az eset, hiszen erős volt a reggeli bemelegítő tréningen, s mindannyian ennél jobb eredményt vártunk tőle, azonban ő egy bajnok, s meggyőződésem, hogy a soron következő alkalommal a lehető legjobbját fogja nyújtani."
Jelenleg Lorenzo 66 egységgel a harmadik a bajnokságban a repsolos duó, Dani Pedrosa (83) és Marc Marquez (77) mögött.
Bridgestone: Nem Lorenzo abroncsa a hibás
https://formula.hu/motor-1/2013/05/23/bridgestone-nem-lorenzo-abroncsa-a-hibas 2013-05-23 09:00:00 2013-05-23 09:00:00
""Személyesen vizsgáltam meg az abroncsot, majd miután megvitattuk az esetet a Yamaha mérnökeivel, arra a megállapodásra jutottunk, hogy Jorge hátulsó tapadásvesztése nem a guminak tulajdonítható" - nyilatkozott Shinji Aoki, a Bridgestone Motorsport gumifejlesztésért felelős részlegének menedzsere.