"Márciusban már volt lehetőségem kipróbálni ezt az új vázat, azonban akkor rosszak voltak a körülmények és az első három versenyen szerettem volna a standard verzióval menni. A hétfői teszten aztán ismét volt lehetőségem az újabbal menni és alaposan kielemezni a jó időjárási körülményeknek köszönhetően. Emellett közvetlen összehasonlítást végeztünk ugyanazon abroncsokkal. Végül a motor eleje jobb lett, viszont a kigyorsításokon problémáink akadtak, így a standarddal folytatjuk a szezont, amit már az első három futamon is használtam. Természetesen nagyobb előrelépésben reménykedtünk, de jelen esetben nem ez a helyzet." - mondta Rossi, egyelőre a legrosszabb teljesítményt nyújt a "nagy négyesből." Ezzel egyébként maga a "Doktor" is tisztában van, hiszen már most tizennyolc pontos a lemaradása a pontverseny első helyén álló Marquezzel szemben. "Egy kissé aggódunk, mivel a szezonnyitón Yamaha egy-kettő volt, aminek az egész csapat nagyon örült, azonban azóta eltelt futamokon mindkét gyári Honda előttünk zárt. Ez kiváltképpen igaz Jerezre, ahol arra számítottunk, hogy közelebb lehetünk a Hondákhoz." - fejezte ki aggodalmát a kilencszeres világbajnok.

Az olasz motoros ugyanakkor rámutatott arra, hogy meglátása szerint a Honda jobban gazdálkodik az abroncsokkal, ami nagyban köszönhető a váltó működésének is. "Ez kulcsfontosságú a gumihasználatnál, úgyhogy nekünk is változtatni kell a motoron, hogy kevesebb terhelés érje az abroncsokat. A váltó, ami különbséget tehet, nagyon fontos tényező, pláne a Hondához viszonyítva. Bízom benne, hogy ebből a szempontból a Yamaha is dolgozik a motoron, de azt nem tudom, hogy mikor kaphatjuk meg ezt az újítást. Remélem, hogy minél hamarabb." - nyilatkozta reménykedve Rossi. Egyébként a Yamaha Motor Racing elnöke, Lin Jarvis megerősítette, hogy valóban dolgoznak azon az új váltón, amit a Honda és a Ducati már egy ideje használ, azonban mivel a hangvillásoknak ezen a területen közel két éves lemaradásuk van, ezért semmit sem szeretnének elsietni. Jarvis elmondása szerint biztosra akarnak menni az új alkatrészt illetően, valamint, hogy az éles körülmények között valóban megbízhatóan és tartósan képes működni.