A körülmények gyakorlatilag teljesen ugyanazok voltak, mint a hétvége folyamán végig, már a reggeli órákban is sokkal melegebb volt, mint az év ugyanezen időszakában általában.
A friss dobogós helyezése nagy lendületet adott az újoncnak, Marc Marqueznek, reggel ő volt az, aki elsőként gurult ki a pályára dolgozni. A csapatával az elektronika és a váz beállításaira feküdtek rá. Jorge Lorenzo csak rövid időre tudta elvenni tőle az első helyet, majd Marc ismét az élre állt, és az 1"™38.824-es idejénél már később sem tudtak jobbat menni. összesen 63 kört tett meg a jerezi aszfalton, ebből pedig a 27-ikben futotta meg az első helyet jelentő eredményét.

Cal Crutchlow-nak nem volt olyan új alkatrésze, ami tesztelésre várt, így a beállítások módosításaira koncentráltak, azonban nem tudott a határon menni, mert még mindig nem teljesen 100%-os a fizikai állapota a szombati két nagy bukása miatt. A Yamaha gyári csapatának versenyzői szendvicsbe fogták a repsolos Dani Pedrosát, Lorenzo a harmadik, Pedrosa a negyedik, Rossi az ötödik legjobb időt érte el. A hangvillások a 2013-as vázaik két változatát próbálgatták, próbálták eldönteni, hogy melyik lehet a jobb, a céljuk egy minél stabilabb alapbeállítás összehozása volt. Az versenyhétvégéken időigényes feladat mindig kiválasztani az éppen jobbat, így most mindenképpen döntést akartak hozni. Ezt egyébként eddig azért nem tették meg, mert Katarban és Austinban az alacsony tapadás mellett túl sok volt az ismeretlen az egyenletben az ismerős Jerezhez képest.

A GO&FUN Honda Gresini a Showa felfüggesztéselemeire koncentrált, Alvaro Bautista, csakúgy mint a versenyen, most is a hatodik lett. Eközben a CRT-s Bryan Staring egy új vázat próbált ki. Az LCR Honda Stefan Bradlje egész hétvégén nem találta a tapadást a pályán, így ma a geometriai beállításokkal játszottak. Ettől nagyobb javulást vártak, de csak a kilencedik legjobb időt tudta felmutatni.

A hetedik és a nyolcadik helyen a Ducati gyári versenyzőpárosa került fel a táblára, Nicky Hayden és Andrea Dovizioso sem tétlenkedett a nap folyamán. Mind a ketten lelkesen vágtak bele a GP13 Lab fejlesztésébe. Ezzel a géppel ment Michele Pirro szabadkártyásként, és most a gyári versenyzők is megkapták ezt a verziót. A top10-et Bradley Smith egészítette ki.
A CRT-sek közül az NGM Mobile Forward Racing, az IodaRacing Project valamint az Avintia Blusens versenyzője, Hector Barbera is a Magneti Marelli elektronika első nagyobb fejlesztését ízlelgették. A frissítést az a céllal bocsájtották a csapatok rendelkezésére, hogy könnyebben állíthassák be a motorokat a versenyhétvégéken. A teljesítmény aszfaltra való átvitelével is komoly gondjai akadtak a Magneti Marelli termékeit használó alakulatoknak, az egykerekezés-gátló rendszerek túlságosan is alávágtak az erőforrásoknak.

Barbera lett a legjobb CRT-s a maga tizenegyedik helyezésével, a spanyol számos új vázbeállítást is megvizsgált a siker érdekében, miközben a másik avintiás, Hiroshi Aoyama egy új váz-lengőkar kombinációval gurult pályára. A Paul Bird Motorsportnál Michael Laverty, aki vasárnap megszerezte az első pontjait, új alkatrészeket kapott, a csapattársa, Yonny Hernandez az ART nyergében pedig egy új alapbeállítás reményében futotta a köreit.
A tesztnapról hiányoztak a Pramac Racing és az Aspar pilótái. Ben Spies a mellizma miatt nem tudott jelen lenni, Andrea Dovizioso pedig Barcelonába utazott, kedden az alkarját műtik.
Az akció másfél hét múlva Le Mans-ban, Franciaországban folytatódik.
A teszt végeredménye:
| 1 | MARQUEZ, Marc | Repsol Honda Team | 1:38.824 |
| 2 | CRUTCHLOW, Cal | Monster Yamaha Tech 3 | 1:38.916 |
| 3 | LORENZO, Jorge | Yamaha Factory Racing Team | 1:38.958 |
| 4 | PEDROSA, Dani | Repsol Honda Team | 1:38.979 |
| 5 | ROSSI, Valentino | Yamaha Factory Racing Team | 1:39.397 |
| 6 | BAUTISTA, Alvaro | GO&FUN Honda Gresini | 1:39.457 |
| 7 | DOVIZIOSO, Andrea | Ducati Team | 1:39.524 |
| 8 | HAYDEN, Nicky | Ducati Team | 1:39.643 |
| 9 | BRADL, Stefan | LCR Honda MotoGP | 1:39.894 |
| 10 | SMITH, Bradley | Monster Yamaha Tech 3 | 1:40.009 |
| 11 | BARBERA, Hector | Avintia Blusens | 1:40.197 |
| 12 | AOYAMA, Hiroshi | Avintia Blusens | 1:40.730 |
| 13 | CORTI, Claudio | NGM Mobile Forward Racing | 1:40.958 |
| 14 | PETRUCCI, Danilo | Came IodaRacing Project | 1:41.029 |
| 15 | LAVERTY, Michael | Paul Bird Motorsport | 1:41.045 |
| 16 | STARING, Bryan | GO&FUN Honda Gresini | 1:41.181 |
| 17 | EDWARDS, Colin | NGM Mobile Forward Racing | 1:41.591 |
| 18 | HERNANDEZ, Yonny | Paul Bird Motorsport | 1:41.763 |
| 19 | PESEK, Lukas | Came IodaRacing Project | 1:43.017 |