DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 22. hétfő
Motor

Jerez, 1. szabadedzés: Lorenzo a leintés után ugrott az élre

A jerezi első szabadedzés legnagyobb részében a Repsol Honda versenyzője, Dani Pedrosa áll az élen, ám végül meg kellett elégednie a második hellyel, ugyanis a címvédő Jorge Lorenzo az utolsó utáni pillanatban három ezredmásodperccel megjavította a legjobb időt, így ő zárt az élen a Yamahával. Harmadikként Valentino Rossi zárt, megelőzve Crutchlow-t és Marqeuzt.

9:55-kor a legkisebbek szabadedzése után kezdetét vette a királykategória első, háromnegyed órás tréningje is Jerezben, a gyorsasági motoros világbajnokság 2013-as szezonjának harmadik fordulóján. A gyakorlást a yamahások kezdték a legjobban, hiszen nyolc perc után Jorge Lorenzo és Valentino Rossi foglalta el az első két helyet, ám néhány másodperccel később már a Repsol Honda spanyolja, Dani Pedrosa vezetett. Negyedóra elteltével is ő vezetett, ám a két gyári Yamaha közé befurakodott Cal Crutchlow harmadiknak. Az austini futamot megnyerő, így Lorenzóval együtt a vb-t is vezető Marc Marquez mindössze tizenharmadik volt ekkor.

Az edzés felénél továbbra is Pedrosa vezetett Lorenzo, Crutchlow és Rossi előtt, majd jött Bradl, Hayden, Iannone és Dovizioso, míg Marquez előrejött a kilencedik pozícióba. 18 perccel a vége előtt aztán Lorenzo javított, ám Crutchlow még nála is jobbat ment, így a brit vette át a második helyet, míg az éllovas Pedrosa is tovább faragott legjobbjából. Negyedóra volt még hátra, amikor Lorenzónak lett volna esélye átvenni az első helyet, ám hiába volt az első három szakaszon a leggyorsabb, a végén sokat veszített, így csak Crutchlow-t előzte meg - az látszott, hogy Pedrosa Hondája különösen az utolsó szektorban gyorsabb a Yamaháknál.

Az utolsó tíz percre fordulva még mindig Pedrosa, Lorenzo, Crutchlow és Rossi állt az első négy helyen, ám mögéjük már felzárkózott ötödiknek Marquez, megelőzve Hayden, Bradl és Dovizioso hármasát. Szűk három perccel a vége előtt aztán felpörögtek az események: Rossi előrelépett harmadiknak, mindössze három századdal megelőzve Crutchlow-t, majd Lorenzo érkezett biztató részidőkkel, ám előnyét ismét elvesztette a pálya utolsó szakaszán. A regnáló világbajnoknak még a leintés után is volt esélye megjavítani Pedrosa legjobbját, s ez végül sikerült is neki: az utolsó utáni pillanatban, mindössze három ezredmásodperccel megelőzte honfitársát!

Így végül egy Yamaha zárt az élen, aztán jött Pedrosa Repsol Hondája, majd következett Valentino Rossi, Cal Crutchlow és Marc Marquez. A top10-et Hayden, Bradl, Bautista, Espargaro és Dovizioso tette teljessé. A legnagyobb géposztály versenyzői számára délután a második szabadedzéssel folytatódik a spanyolországi program.

Az első szabadedzés végeredménye:
1. Jorge LORENZO SPA Yamaha Factory Racing Yamaha 1.39.701
2. Dani PEDROSA SPA Repsol Honda Team Honda 1.39.704
3. Valentino ROSSI ITA Yamaha Factory Racing Yamaha 1.40.067
4. Cal CRUTCHLOW GBR Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 1.40.113
5. Marc MARQUEZ SPA Repsol Honda Team Honda 1.40.485
6. Nicky HAYDEN USA Ducati Team Ducati 1.40.722
7. Stefan BRADL GER LCR Honda MotoGP Honda 1.40.799
8. Alvaro BAUTISTA SPA GO&FUN Honda Gresini Honda 1.40.838
9. Aleix ESPARGARO SPA Power Electronics Aspar ART 1.40.910
10. Andrea DOVIZIOSO ITA Ducati Team Ducati 1.40.944
11. Andrea IANNONE ITA Energy T.I. Pramac Racing Ducati 1.41.078
12. Michele PIRRO ITA Ducati Test Team Ducati 1.41.326
13. Hector BARBERA SPA Avintia Blusens FTR 1.41.340
14. Randy DE PUNIET FRA Power Electronics Aspar ART 1.41.431
15. Hiroshi AOYAMA JPN Avintia Blusens FTR 1.41.671
16. Colin EDWARDS USA NGM Mobile Forward Racing FTR Kawasaki 1.41.764
17. Bradley SMITH GBR Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 1.41.778
18. Yonny HERNANDEZ COL Paul Bird Motorsport ART 1.42.155
19. Danilo PETRUCCI ITA Came IodaRacing Project Ioda-Suter 1.42.160
20. Claudio CORTI ITA NGM Mobile Forward Racing FTR Kawasaki 1.42.727
21. Bryan STARING AUS GO&FUN Honda Gresini FTR Honda 1.42.941
22. Karel ABRAHAM CZE Cardion AB Motoracing ART 1.43.334
23. Lukas PESEK CZE Came IodaRacing Project Ioda-Suter 1.43.564
24. Michael LAVERTY GBR Paul Bird Motorsport PBM 1.43.948

www.p1race.hu

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: