Az Ibériai-félsziget déli részén fekvő jerezi aszfaltcsík mindig komoly kihívások elé állította a Ducati alakulatát, bár azért sikereket is hozott számára a közelmúltban is: Nicky Hayden a két évvel ezelőtti esős viadalon a dobogón végzett. Az amerikai, valamint olasz csapattársa, Andrea Dovizioso - kiegészülve az idei első szabadkártyás részvételére készülő ducatis tesztpilótával, Michele Pirróval - arra készül, hogy mind a versenyhétvége, mind az azt követő hivatalos hétfői teszt során folytassák a Desmodescidi Katarban és Austinban megkezdett fejlesztését, és a leginkább versenyképes szintet elérhessék vele a zsinórban következő hat európai fordulóra.
Andrea Dovizioso
"A jerezi pálya nem tartozik a kedvenceim közé, mindenesetre a szezon mostani részén a legjobb felfogás, ha versenyről versenyre készülünk, s mi is ebben a szellemben utazunk Spanyolországba. A Desmodescidi GP13 teljesen különbözik azoktól a motoroktól, amelyekkel a múltban mentem, ami jó számomra, de csak akkor tudunk tenni ezért, ha javulunk a motor néhány tulajdonságát illetően. tavaly sikerült ötödikként befejeznem a versenyt, de a legfontosabb dolog, hogy képesek legyünk javulást elérni a motor fejlesztésében."
Nicky Hayden
"Ez a verseny olyan, mintha most kezdődne a "rendes" szezon - vagyis most jönnek az európai futamok -, de természetesen ez nem azt jelenti, hogy azt várnám, hogy bármi is könnyebb lesz. Teszteltünk Jerezben, s bár az időjárás nem tette lehetővé, hogy sok kört megtegyünk, ez a tapasztalat akkor is segítségünkre lesz. Remélhetőleg jól kezdünk pénteken és keményebben tudok harcolni a hétvége során, mint azt Texasban tettem. Rengeteg támogatást kapok a srácoktól, szóval ez nem probléma. Már várom, hogy Spanyolországba menjünk, s a legjobbunkat nyújtsuk."