"Az első éjszakám elég rosszul telt a Dexeus egyetemi kórházban, mivel többször is hánytam, illetve a vállam is eléggé fájt. Az orvosok azt mondták, hogy ez az ütés miatt van, ami a testemet érte, és bár a sisakomon látszott, hogy a fejem is leért az aszfaltra, én erre nem emlékszem. Mindez egyébként azért érdekes, mivel nem veszítettem el az eszméletemet az esés során. A Barcelonában elvégzett operáció során szegekkel rögzítették a hat helyen eltört kulcscsontomat, azonban volt egy kisebb darab, amit nem tudtak, így annak külső beavatkozás nélkül kell helyrejönnie. A hazaút elég kellemetlen volt, de most már sokkal jobban vagyok. Szívem szerint már a hétvégén, Assenben motorra ülnék, mivel jól érzem magam és a vállam is - csak néha fáj egy kicsi - azonban egy ilyen sérülés rehabilitációja időigényes. Túlzás lenne azt mondani, hogy pihenek, ugyanis azt nem nagyon szeretek, ennél fogva sokkal inkább azon vagyok, hogy minél jobb kondiba legyek az monzai fordulóra"

Imi itt még a barcelonai Dexeus egyetei kórházban
"Elkezdtem súlyzózni, de a vállamat természetesen még nem mozgatom, egyelőre az alkaromat, könyöktől lefelé dolgoztatom meg. Ez azért szükséges, hogy valamit mégiscsak csináljak a jobb kezemmel és ne gyengüljön el teljesen. Hollandiába tehát nem utazok el, azonban ettől függetlenül hamarosan mégis útra kelek, mivel hétfőn repülök Barcelonába kontroll vizsgálatra. Bízom benne, hogy mindent rendben találnak, habár szerintem ezzel nem lesz gond, mivel ahogyan azt már említettem, kiválóan érzem magam. A Dexeus klinika szakembereinek véleményét követően persze még közvetlenül a monzai nagydíj előtt megvizsgálnak a mobil klinikai orvosai is, hiszen csak az ő engedélyükkel indulhatok a versenyen." - nyilatkozta a P1race.hu-nak Tóth Imi, aki bár nem ül motorra a "Nagy Futam" elnevezésű légi- és aszfaltshown, amelyet Budapest belvárosában rendeznek május 1-én, azért jelen lesz az igen népszerűnek ígérkező rendezvényen. Végezetül Imi a hétvégén induló honfitársainak is üzent, akik a Superbike idei harmadik fordulóján, a hollandiai Assenben állnak majd rajthoz:
"Már-már hihetetlen, hogy nekünk, magyaroknak milyen balszerencsésen indult a 2013-as szezon. Phillip Island-en Gábor és Balázs sérült meg, Aragónban pedig én. Remélhetőleg most már nem történnek hasonló szerencsétlenségek és mindenki teljesen egészségesen vehet részt az összes futamon. Ezúton is sok sikert kívánok az asseni hétvégére Talmának, Balázsnak, Alennek és persze a European Junior Cup-ban induló Sebestyén Petinek és Bódis Ricsinek is."
