"Egyelőre nem tudok választ adni arra, hogy az új fejlesztések mikor lesznek bevethető állapotban, ugyanis rengeteg alkatrészünk van, azonban mindegyiket különböző időn belül tudjuk csak felkészíteni megfelelően. Igazán nagy dolgokra a szezon felénél számítunk, de még semmi sem biztos, csak annyi, hogy a szakemberek éjjel-nappal dolgoznak annak érdekében, hogy mihamarabb megkapjuk az újításokat." - magyarázta Dovizioso, aki elmondta, hogy nagy valószínűséggel továbbra a top6-on kívüli pozíciókért harcolnak majd. "Tisztában vagyunk a helyzetünkkel, amit meg kell próbálnom kezelni és elfogadni. A Ducati azonban már minden beállítási lehetőséget megpróbált ezen a motoron, amely során semmi különlegeset nem találtunk. Mindenképpen meg kell azonban várnunk az új alkatrészeket." - mondta az olasz motoros.

Andrea Dovizioso mérlege eddig két hetedik hely a Ducatival, míg csapattársa, aki már 2009 óta versenyez az olasz márka színeiben, egy nyolcadik és egy kilencedik pozícióval indította az évet. Ezek az eredmények is azt mutatják - az időeredmények pedig pláne - hogy nem nagyon beszélhetünk fejlődésről a bolognaiak háza táján, hiszen nemhogy a többi gyári csapattal, de a jobb szatellit versenyzőkkel sem tudják hosszútávon felvenni a küzdelmet. A Ducati utoljára 2010-ben, az Ausztrál nagydíjon nyert futamot, azonban nem szabad elfelejteni, hogy abban a szezon is tizenkét versenyt kellett várniuk az első diadalra (Aragón), illetve az első öt futamon a top3-ból is kiszorultak.