A Ducatit erős esőzések és szélvihar fogadta Dél-Spanyolországban. Ãtéletidő tombolt, a térségben komoly károkat okozva ezzel. Az időjárás leginkább pénteken és szombaton makacsolta meg magát, de még mindig nem csillapodott le teljesen. Ugyan óráról órára javul a helyzet, de kisebb záporok még mindig előfordulnak. A gond csak az, hogy ha egyszer nedves lesz a pálya, akkor utána sok időt vesz igénybe, míg teljesen felszárad.
Carlos Checa és Ayrton Badovini az új 1199R Panigalét teszteli, és a tervek szerint már csak hétfőn tartózkodnak a pályán. A Ducati Superbike-csapata mellett ott van még a Ducati MotoGP-projektjének tesztcsapata is Franco Battainivel és Michele Pirróval, de többnyire ők is a bokszban vesztegeltek az időjárás miatt. Vasárnap végén mind a ketten kigurultak, de csak néhány haszontalannak bizonyuló kört tudtak teljesíteni. Pedig borzasztóan fontos lenne, hogy minél több értékes tesztkilométert teljesítsenek, hiszen mind a két Ducati-projektnek van min dolgoznia. A tesztelendő fejlesztéseket óriási várakozás övezi a Ducatinál, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Corse új feje, a korábban a BMW-t erősítő Bernhard Gobmeier is a tesztelőkkel tartott, és a helyszínen követi figyelemmel az eseményeket.
A gpone.com értesülései szerint vasárnap Carlos Checa 8 kört futott, a legjobb időeredménye 1"™47.020, míg Badovini 18 alkalommal szelte át a célvonalat, a legjobb körében 1"™47.239 volt az ideje. (Tavaly novemberben a leggyorsabb superbike-os idő az apriliás Eugen Lavertyé volt, 1"™40.239.)
Még ha az időjárás hétfőn úgy is dönt, hogy hajlandó közreműködni, a Ducatinak akkor is hatalmas mennyiségű munkát kell bepótolnia, nem ártana utolérni magukat, de sajnos minden valószínűség szerint képtelenek lesznek befejezni a programjukat.
A Ducati ugyan a hétfői nap végén elhagyja a jerezi aszfaltcsíkot, de az élet nem áll meg Andalúziában, hiszen nyomban érkezik a váltás. Kedden és szerdán a Superbike-ban szereplő BMW, Aprilia és Honda csapatai mellett ideutazik a héten az almeriai ringen tesztelő Kawasaki és Suzuki is. Almeriában is erős szél tombolt, így senki nem bánná, ha végre az időjárás is a csapatok oldalára állna. A Superbike-osok kívül még több, a Supersportban induló csapat is képviseltetni fogja magát, köztük Talmácsi Gáborral és Németh Balázzsal.