Története legsikeresebb évére készül a H-Moto Team, és mind a hét versenyzője már edzésbe állt: Bitter Sándor, Győrfi Alen, Gyutai Adrián, Rizmayer Gábor, Kis Viktória és Nagy Győző egyelőre itthon készül, addig Németh Balázs a spanyolországi Almeirában tesztel. Az első naptól eltérően a második gyakorláson már mostohább időjárási körülmények között motorozhatott a fiatal magyar versenyző. Elsősorban az erős szél okozott gondot, ugyanis az állandó 20 km/h-ás szelet 40 km/h-ás széllökések tarkították.
"Ráadásul nemcsak a szél volt zavaró, hanem az általa a pályára felhordott homok is. A Suzuki illetve a Kawasaki legénysége mindössze néhány kört töltött a pályán, majd összecsomagoltak. Mi azonban, érzékelve az előttünk álló feladatok nagy volumenét, folytattuk a tegnap megkezdett munkát, keményen dolgoztunk. A fő hangsúlyt a második napon az első futómű beállítására helyeztük. Ma Jerez felé vesszük utunkat, ahol 22-én és 23-án gurulunk majd ki a pályára. Tekintve, hogy Jerez verseny helyszín, ennek a tesztnek óriási jelentősége lesz" - árulta el Németh Balázs.
A magyar motoros csapata, a cseh SMS stábja is nagyon elégedett volt az elvégzett munkával és Balázs teljesítményével.
"Sokat kísérleteztünk a csúszó kuplunggal, illetve sok időt szántunk a kipörgés gátló ideális beállítására. A nap végére rengeteg hasznos, később jól felhasználható ismeretanyagra tettünk szert a fantasztikusan dolgozó Balázsnak köszönhetően" - fogalmazott a csapatfőnök, Jan Saska.