Mivel a sajtóanyagban nincsen szó kimondott névadó szponzori megállapodásról, ezért minden bizonnyal a Monster egy hasonló jellegű támogatói szerepkörben fog díszelegni, mint tavaly (és idén) az Eneos japán kenő- és motorolaj gyártó cég. Az energiaital jellegzetes logója tehát felkerül mind Lorenzo, mint pedig Rossi versenygépre, ezzel együtt pedig a pilóták és a csapattagok ruházatára is. A Monster és a Rossi közti személyes szponzoráció természetesen folytatódik, ami mellett Jorge Lorenzo is egy hasonló szerződést kötött a "zöld szörnnyel", azok után, hogy a spanyol felbontotta kontraktusát a "Rockstar" nevű szintén amerikai energiaital gyártóval. A Yamaha sajtóközleménye szerint a csapatot érintő megállapodás 2013-ra és 2014-re szól, illetőleg nem befolyásolja a Monster, Tech3 Yamahával kötött szerződését, vagyis a szatellit Yamaha alakulat névadó szponzora a jövőben is a Monster lesz. Lin Jarvis, a Yamaha Motor Racing főigazgatója a következőképpen nyilatkozott a megállapodásról:
"Nagyon boldogok vagyunk, hogy a Yamaha és a Monster Energy együttműködésének egy új fejezetét nyithatjuk meg. A Monster Energy már eddig is a Yamaha fő partnerei közé tartozott, gondolunk itt a Motocross világbajnokságra, Supercrossra, Endurance, illetve Superbike versenyekre. Mindezeken felül ők már négy éve névadó szponzorai a Tech3 Yamaha csapatának. A Yamaha gyári csapatával való terjeszkedés egy logikus lépés a részükről. A program ezen kiegészülésének köszönhetően a Yamaha és a Monster még szorosabban tud együttműködni a jövőben, fejlesztve ezzel a sportot érintő marketing programjukat. A Yamaha gyári csapata számára ez a partnerkapcsolat még több "energiát" hoz majd a projektbe, világszerte támogatva ezzel az egész alakulatot és a versenyzőket is." - mondta büszkén Jarvis.