DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 7. kedd
11:06

Az első mért idő Esteban Gutierrez nevéhez fűződik: 1:49,923. Nem mindenki tért tehát azonnal vissza a bokszba.

Ezzel véget ért közvetítésünk a Belga Nagydíj harmadik szabadedzéséről, 14:00-kor az időmérővel folytatjuk.

Érdekes, hogy a Mercedes, a Red Bull és a Ferrari is "behúzott" egy-egy szabadedzést a hétvégén. Az eddig látottak alapján pedig semmi nem utal arra, hogy sima Rosberg-győzelem vár ránk. De persze volt már rá példa, hogy a Mercedes csak akkor húzott elő valamit a kalapból, amikor már tétre ment a játék.

Ez volt az utolsó mért kör, Raikkönen idejére már senki nem volt veszélyes. A finn két tizedes előnnyel végzett az élen Ricciardo előtt, akit Vettel, Bottas, Hamilton, Hülkenberg és Rosberg követ.

Na, akkor a végére mégis odatett egy gyorskört a rajtrács végére száműzött brit. A 21. helyről az 5.-re katapultálta fel magát - hét tizeddel lassabb Raikkönennél, de gyorsabb Rosbergnél.

Itt az edzés vége, de hoppá, Hamilton kihajtott szuperlágyakon és leggyorsabb első szektorral kezdett.

Raikkönen már a bokszban, mint aki jól végezte a dolgát - és jól is végezte, hiszen az élen áll, és nem is tűnik úgy, hogy bárki is veszélyes lenne már az idejére.

A visszajátszás megmutatja, hogy Jolyon Palmer egy hibát követően a kavicságyban is látogatást tett, mielőtt visszatért volna a pályára.

Rosberg a szuperlágyakkal is csak a 6 leggyorsabb. Bejött elé Hülkenberg és Bottas is.

Vettel a harmadik leggyorsabb, Ricciardót sem tudta átugrani, aki néhány bemelegítőkör után majd csak most lép oda igazán.

Raikkönen a legjobb középső és utolsó szektor megfutása után az élre áll: 1:47,974!

Közben már Ricciardo és Raikkönen is ismét a pályán szuperlágy gumikon, kezdődhet az utolsó tűzijáték.

Hamilton ugyan nehezebb autóval, lassabban köröz, de attól még nagyon is feszegeti a határokat. Első kerekeit sűrűn blokkolja a kanyarok előtt, csapata javaslatot is tett neki a fékerőeloszlás megváltoztatására. A brit most jelzi, hogy ennyi volt az etapjában, a gumijai kezdik felmondani a szolgálatot.

Verstappen autóján közben lázasan zajlik a munka, hogy az időmérőre minden rendben legyen.

A két Mercedes azonban jobban megtankolt autóval továbbra is halmozza a kilométereket. Ők teljesítették eddig a legtöbb kört az edzésen, 15-nél járnak.

Egy csendesebb időszak köszöntött a pályára, a többség egy utolsó gyors menetre készül az edzés végén.

A pályaelhagyásokat ezen a hétvégén most éppen megint szigorúan szankcionálja az FIA. Az Eau Rouge-t követően, a Radillonnál ma is többen elhagyták a pályát, az ilyenek azonban az időmérőn és a futamon már szabálysértésnek számítanak majd.

Daniel Ricciardo állt az élre 1:48,189-cel. Mögötte Raikkönen, Vettel, Rosberg, Bottas a sorrend. Hamiltont egyértelműen nem érdeklik az időmérős körök, az utolsó helyen áll az eredménnyel rendelkezők közül, közel hét másodperces lemaradással.

"Micsoda idióta, micsoda idióta! Láttátok? Egy szabadedzésen vagyunk" - bosszankodott meglepően unott hangon Vettel a rádióban, miután Kevin Magnussennel kerültek a kelleténél közelebb egymáshoz. A dán vélhetően nem vette észre a mögötte közeledő Ferrarit a Blanchimont-ban, és kis híján leszorította a pályáról.

A Ferrarik az élre álltak, 4-5 tizeddel átugorva Rosberget, bár hozzá kell tenni, hogy Raikkönen és Vettel már a szuperlágy gumikat használták.

Az is elképzelhető, hogy váltót kell cserélni a Red Bullban, ami öt rajthelyes hátrasorolást eredményezne számára. A meghibásodás váratlanul érte a csapatot, hiszen erre a hétvégére épp egy teljesen új váltót szerelhettek az autóba, amit ma használt először a holland.

De a belga rajongókat sokkal inkább aggasztja, hogy Max Verstappen autójával is gondok adódtak. A holland utolsó körét már lassú tempóban fejezte be, majd visszatért a bokszba, és a hírek szerint valószínűleg már nem is lép pályára az edzésen. Váltóhibáról beszélnek a helyszínen tartózkodók.

Marcus Ericsson a motorerő elveszítésére panaszkodik, vissza is tért a bokszba. A Sauber egyébként erre a hétvégére el tudott készülni már hosszú ideje érő frissítési csomagjával - új szárnyakat és padlólemezt is kapott az autó.

Megjött a megerősítés, hogy a Mercedes ígéretéhez híven ma reggel is betett néhány új elemet Hamilton autójába. Felhasználták a 8. turbót és MGU-H-t, valamint a hatodik belső égésű motort és MGU-K-t. Ez újabb 25 rajthelyes hátrasorolás, vagyis a brit már 55-nél jár a hétvégén. Viszont így már tényleg rengeteg új motoregysége lesz a szezon végéig.

Nico Rosberg közben az élre állt 1:48,880-nal. A német a lágy gumikat használta. Ez már jöbb idő annál, amit péntek délután elért, de nyolc tizeddel elmarad Verstappen tegnapi etalonjától.

Itt egy kép Wehrlein elkerülő-manőveréről. Nem volt veszélytelen.

Wehrlein elégedetlenkedik a rádióban, szerinte szabadedzés ide vagy oda, a Haas pilótájának büntetést kellene adni figyelmetlenségéért. A versenybírók a gyakorlást követően utána is néznek a történteknek.

Gutierrez pedig abban is első lett, hogy neki sikerült a leggyorsabban magára haragítani egy riválisát. Pascal Wehrlein gyorskörön érkezett mögötte, de a mexikói nem húzódott félre kellően, így a Manor pilótájának a gyors jobbos kanyar belső ívére kellett vágódnia, ahol a fűre is ráhajtott, így meleg pillanatokat élt át.

A Mercedes technikai vezetője, Paddy Lowe éppen megerősítette a BBC-nek, hogy Hamilton az időmérőn csak minimális körszámot fog teljesíteni, elvégre az eredményétől függetlenül ígyis-úgyis hátrasorolják.

Kimi Raikkönen újdonsült felesége társaságában jelent meg ma a pályán. Most pedig már le is tudta első installációs körét.

Körbeért az óra nagymutatója, ami azt jelenti, hogy megkezdődött a szabadedzés - az első autók máris a pályán.

A Red Bull a pénteken látottak alapján megfuttathatja a pénzéért a Mercedest a hétvégén, és már csak azért is könnyebb dolguk lehet a megszokottnál, mert Lewis Hamilton bőséges motorcseréi miatt már biztosan a mezőny legvégéről rajtol majd a futamon. A brit számára így az edzéseken is megváltoztak a prioritások, hiszen felesleges is lenne gyors időmérős köröket gyakorolnia.

Verstappen meg is mozgatta a belga és a holland rajongókat, akik nagy számban sereglettek ki a pályára, hogy drukkoljanak a futamgyőztes tinédzsernek, akire kicsit mindkét országban honfitársukként tekintenek.

A pénteki edzések után nem jelenthető ki egyértelműen, hogy a Mercedesek ezen a hétvégén is verhetetlenek lesznek. Az első gyakorláson ugyan még Nico Rosberg volt a leggyorsabb, a másodikon azonban már a Red Bullok vették át a vezetést Max Verstappennel az élen.

Napos napot kívánunk mindenkinek, Spában ugyanis pontosan ilyen az idő jelenleg. A belga hegyvidéktől szokatlan módon továbbra is nagy melegben zajlik a nyári szünetet követő első F1-es versenyhétvége.