DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
09:19

Vettel is megindult, elment Alonso és Magnussen mellett, már a 9. helyen halad, hátránya az első helyhez képest 25 másodperc.

Na de búcsúzzunk. Nézzük az eredményhirdetést, és figyeljük a futam utózöngéit, hiszen garantált, hogy számos izgalmas téma vár ránk! Köszönjük a figyelmet.

Vettel honfitársa, Pascal Wehrlein autójára ült fel, hogy visszautazzon a Sauberrel a bokszba. 

De van itt még egy vitatható szituáció. Vettel kivette a kormányt sérült autójából, és bedobta Wehrlein mellé. Pedig alapszabály, hogy a kormányt az autóban kell hagyni. Erről is fogunk még beszélni bizonyára.

A visszajátszásból látszik, hogy valami méretes félreértés volt a két pilóta között a lassú, levezető kör során, így ütköztek össze. Vettel érkezett hátulról. Ezt még meg kell nézni pár szögből, hogy a vétkesre mutogathassunk. A Sky-nál már arról beszélnek, hogy ez a sérülés Vettel autóján jó eséllyel váltócserével is járhat, ami +5 rajthely Suzukára.

Mindez persze a célba érkezés után történt, Vettel a 4. lett.

Óhó, mi történt Vettellel, a bal hátsó kerék fönt van az autója hátán!? Lance Strollt szidja a rádión, aki a levezető körben rohanhatott bele.

Hamilton 6 ponttal növelte előnyét a tabella élén, 34-gyel vezet most Vettel előtt.

Hamilton második, Ricciardo harmadik, Vettel negyedik. Micsoda versenyzés volt ez a némettől is.

Max Verstappen megnyerte a Malajziai Nagydíjat, ezzel karrierje második futamgyőzelmét aratva! Éppen ideje volt, hogy véget érjen ez a hihetetlen balszerencse-sorozat!

Jön az utolsó kör. A Red Bull bokszában kezd mosolyra görbülni a Verstappen família szája.

Két kör van hátra, Hollandiában mindenki szedi elő a narancssárga dolgokat az ünnepléshez.

Hülkenberg végül csak kiállt egy második cserére, de a két Renault-nak szörnyű ez a verseny, a 15-16. helyen állnak most, csak a Sauberek vannak mögöttük.

Ricciardónak mondják: "Úgy tűnik, letörtük Seb lelkesedését, vigyáznia kell a gumikra."

De nézzünk kicsit hátrébb is szét: Bottas már Vetteltől 25 másodperccel lemaradva 5., mögötte Perez, Vandoorne, Stroll, Massa és Ocon a sorrend. Alonso a 11. helyen már messze van attól, hogy támadást indítson az utolsó pontért, de csapattársa bőségesen fog zsákmányolni a McLarennek. 

Vettel most kicsit visszaesett Ricciardo mögött. Talán mindent kifacsart a szuperlágy gumikból az elmúlt körök veszett tempója során, de lehet, hogy maradt még muníciója egy utolsó támadásra. 5 kör van hátra.

Vettel bepróbálkozott az 1-es kanyarban, de nem sikerült elmennie Ricciardo mellett. Necces pillanat volt.

"Ugyan már, Alonso! Azt hittem, azért ennél jobb vagy!" - hangzott Vettel rádióüzenete, amikor a lekörözés során a McLaren a kelleténél hosszabb ideig maradt ott előtte.

A legutóbbi körben Hamilton is kifacsart egy 1:34,8-as kört a Mercedesből, ugyanolyat, mint Vettel. Jelen állás szerint 34 pont lenne a brit előnye a verseny után, ha Vettel megelőzi Ricciardót, akkor pedig 31.

Vettel már egy másodpercre Ricciardo mögött, és még van hátra 11 kör. Elképesztő, amit a Ferrari csinál. És még elképesztőbb belegondolni, hogy mit dobtak el maguktól ezen a hétvégén, és mit Szingapúrban. Egészen máshogy festene most a tabella, ha ki tudják aknázni ezeket a lehetőségeket.

A Mercedes Twitterén megragadták a helyzet esszenciáját: "Vettel nagyon akarja azt a 2. helyet, és mi nagyon nem akarjuk neki odaadni!"

Közben elkezdhetjük ízlelgetni, hogy Max Verstappen F1-es karrierje második futamgyőzelmét szerezheti meg hamarosan, hozzátéve egyet a tavalyi barcelonai sikeréhez. Mindezt 20 évesen és 1 naposan.

A 11. helyen álló, korán kereket cserélő Hülkenbergnek mondják, hogy a két bokszkiállás már egyáltalán nem tűnik jó ötletnek, szóval inkább próbáljon kitartani a jelenlegi abroncsain. Ezek szerint azok taktikáztak jól, akik a táv feléig elmentek az első szettel, vagyis főként az élmezőny.

És Vettelé a versenyben futott új körrekord: 1:34,222. Még van 15 kör, és 13 másodperc a hátránya Hamiltonhoz képest, de még köztük van Ricciardo. Hatalmasat fog menteni ebből a hétvégéből a német, ha már semmi dráma nem történik vele.

De a Haas most is kapott egy ütést, és Magnussen jelzi is a rádión, hogy valamilyen sérülést érzékel az autó teljesítménye alapján.

Palmer rossz pillanatai: először magától pördült meg, majd az őt utolérő Magnussennel csatázva ismét ő csúszott meg és tett meg egy piruettet. A dán komolyabb fennakadás nélkül tovább tudott menni, de azért Palmerhez is volt néhány nem túl szép szava a rádión.

Vettelnek viszont még mindig 10 másodperc a hátránya Ricciardo mögött. Az első hármas között pedig 8-9 másodperces különbségeket láthatunk, szóval igencsak beállt ez a sorrend.

Ahogy az várható volt, Vettel a leggyorsabb az első négyesből, sőt, az egész mezőnyből. Most ment egy 1:34,5-öt és közel van a versenyben valaha futott leggyorsabb köridőhöz. Ez komoly teljesítmény, hiszen a futamközi tankolás tilalma óta a versenyen elért köridők a közelében sincsenek a korábbi rekordoknak. Ám Sepangban többet gyorsultak az autók, mint idén eddig bárhol.

Ezt a csatát és rádiózást is sokat fogják még ismételgetni.

Közben Ocon is panaszkodott egy jót az őt a pályáról szerinte leszorító Massára.

Alonso csatázott egy nagyot, enyhe koccanásig fajulót Magnussennel, de a spanyol kerekedett felül a végén. "Micsoda idióta, Hülkenbergnek igaza volt!" - hangzik az újabb megmosolyogtató rádióüzenet a kétszeres bajnok rádiójából, aki Hülkenberg és Magnussen emlékezetes hungaroringi szóváltására céloz ezzel. Közben a dán persze a spanyol manővere miatt méltatlankodik a saját rádiójában.

Utolsóként Perez is kereket cserél, ezzel kirajzolódik a tényleges sorrend. Illetve a Sauberek még mindig nem jártak még a bokszban, de ők ezzel is a mezőny végén állnak, Grosjeant fogják közre mindössze.

Sainz motorhibát jelez a rádión, és a bokszba hajt, hogy befejezze a versenyt. Kár érte, mert ismét erős pontszerző helyen, kiállása pillanatában a 7. helyen haladt. 

És Vettel átugrotta az egy körrel korábbi kiállásának köszönhetően a Mercedest. Ricciardo lesz a következő célpont előtte, és a Ferrarinak lágyabb gumijai lesznek, mint az előtte álló hármasnak.

Hamilton és Verstappen is dobálják a jobbnál jobb szektoridőket. Ricciardo vezet jelenleg 6 másodperccel, de ő még adós egy kerékcserével. Bottas már nem, most jött ki ő is.

És Vettel is kereket cserélt, nem volt kedve többet bíbelődni Bottasszal. Ricciardónak viszont arról szólnak, hogy megnyújtják az első etapját még néhány körrel.

Verstappen is jön, sima kiállás.

Vettel közben már támadja Bottast, a Mercedesnél pedig lezajlott az első kerékcsere, Hamilton jött. Sima kiállás, a brit még a Bottas-Vettel páros elé vissza tudott állni.

Áhá, és nem magától tett így a francia, hanem Sainz Toro Rossójával ütközött, amikor a célegyenes végén kívülről próbálta előzni. A francia most a 12. helyen áll, több mint 15 másodpercet bukott ezzel a balesettel.

Ocon megpördült, eltartott neki egy ideig, mire visszaállt.

Az élmezőny innen már kétségtelenül csak egy kerékcserével számol, a középmezőny korábban kiálló tagjainál viszont lehet, hogy kettő lesz.

Vettel már a verseny fél távja előtt negyedik lehet. Most közeledik Bottasra, bár valószínűleg a Mercedes arra fogja használni a finnt, hogy ha csak néhány másodperccel is, de lassítsa a Ferrarit a közelgő bokszkiállások előtt.

Vettel megelőzte Perezt is az 5. helyért, ez pedig valós pozíció, hiszen a mexikói már akkor is 5. volt, mielőtt a mögötte állók megkezdték volna a bokszkiállásaikat. A következő célpont már Bottas a Ferrari számára, és csupán 3 másodperccel van mögötte.

A Mercedes nehézségeihez képest Hamilton viszonylag jól tartja magát, még mindig nem engedte magához 4,5 másodpercnél közelebb Ricciardót. Bottas viszont már tíz szekundummal lemaradt az ausztrál mögött.

Romain Grosjean a rajt után a rádión panaszkodott a Toro Rosso pilótáinak manővereire, különösen Gasly zöldfülűségére utalva. Most a faenzaiak csapatvezetője, Franz Tost jelentkezett be a Sky Sports adásában, és ennyit mondott az esetről: "Nem érdekel Grosjean, ő folyamatosan panaszkodik. Inkább fogja be, és koncentráljon a vezetésre!"

A legutóbbi körben Vettel volt a leggyorsabb a pályán, aki néhány kerékcserére kihajtó pilóta miatt most a 6. helyen áll. Nem is olyan vészes a Ferrari helyzete, és egyáltalán nem olyan rózsás a Mercedesé, mint az a rajt előtt tűnt! Ha ez így megy tovább, Hamilton nem fog hatalmas pontelőnyt összeszedni Vettellel szemben ezen a futamon.

A Williamsek közben látványos csatába kezdtek egymással, a bokszból kiérkező Vandoorne-t viszont - talán ennek is köszönhetően - nem tudták maguk mögé szorítani. Kevésen múlt.

Néhányan megkezdték közben a bokszkiállásokat is a középmezőnyben. A Williamsek, Hülkenberg és az újonc Gasly is megejtette már első kerékcseréjét. Elképzelhető, hogy népszerű lesz a kétkiállásos taktika a mezőnyben.

Vettel lágy gumikon rajtolt Hamilton szuperlágyaival szemben, szóval a végén a német lesz a jobb abroncsokon.

Hamiltonnak meg azt mondják, hogy Vettel 22 másodperccel áll mögötte, és veszélyt jelenthet a futam vége felé. Hát, kijelenthető, hogy nem az előttük lévőkre koncentrálnak a Mercedesnél, Verstappen előnye már lassan 6 másodperc.

Ricciardónak mondják, hogy a legutóbbi körben egy másodpercet hozott Hamiltonon. Érik a Red Bull kettős győzelme, amit tavaly Malajziában értek el legutóbb?

Pillanatképek Ricciardo és Bottas csatájából. Nagyszerű volt!

És Ricciardo is előz, kanyarokon át tartó szoros csata végén cselezte ki Bottast. A Red Bullok az 1. és a 3. helyen. Az elmúlt két körben viszont az egymással foglalkozó Ricciardóék hátránya megnőtt, Verstappen már 11 másodperccel áll csapattársa előtt.

Vandoorne elvétett egy kanyart, Perez ezt kegyetlenül kihasználva átvette az 5. helyet.

Verstappen már 2 másodperccel vezet Hamilton előtt, és 5-tel Bottas előtt, aki még mindig tartja Ricciardót.

Kimi Raikkönen más rövid ujjú és -szárú holmiban flangál a paddockban. A finn versenyének ezzel hivatalosan is vége, méghozzá úgy, hogy el sem kezdődött. Kijavíthatatlannak bizonyult az autó hajtásláncában váratlanul keletkező hiba.

A rajt visszajátszásából látszik, hogy a két Force India megint veszélyesen közel került egymáshoz, viszont ezúttal nem értek össze. Ám Perez és Massa szendvicsbe szorította Ocont, a brazil és a francia összeért, és Oconnak egy korai bokszkiállást is meg kellett ejtenie.

Az előzés pillanata.

Hamilton panaszkodik a rádión, hogy az energia-visszanyerés nem szuperál valami jól az autójában.

A holland a célegyenes végén bújt be a belső ívre a DRS segítségével, Hamilton tehetetlen volt. Közben Ricciardo is szorongatja Bottast.

Verstappen megelőzi Hamiltont és átveszi a vezetést!

Verstappent figyelmeztetik, hogy sáros a 15-ös kanyar ideális íve, amit Hülkenberg hordott oda. A holland közelről követi Hamiltont, Bottas viszont nagyon hamar látványosan visszaesett, és őt már Ricciardo támadja. Vandoorne a remek 5. helyen Perez, Stroll és Massa előtt.

Vettel Hülkenberget is megelőzte, már ott van Alonso mögött. Másfél kör alatt. Elképesztő, végre valami kellemes is történik a Ferrarival.

Raikkönen egyelőre nem jött ki a bokszból. Vettelt máris a 13. helyen jelzi a számítógép, a német már a 12. helyről startoló Palmert támadja.

A finn legyorsulta Ricciardót, de Verstappen kivédekezte a támadásait az első kanyarokban.

És rajt! Hamilton megtartotta a vezetést, Bottas indult el leglátványosabban!

Mindenki slick gumikon. De Sainz jelezte a rádión, hogy sötét felhőket lát, tartsa rajtuk a szemét a csapat.

Közben már zajlik a felvezető kör, pillanatokra vagyunk a rajttól. 

Raikkönen autóját a bokszban szerelik, a motorborítást is levették a Ferrariról, valószínűleg tehát a finn nem is fog tudni közvetlenül a rajt pillanatában a mezőny után eredni. Szörnyű feketehétvége a csapatnál.

Hamilton mellett tehát senki, és a második sorban álló Red Bullok váltak elsőszámú kihívóivá. Ricciardo viszont így most szabadon elrugaszkodhat, üres előtte a pálya.

Az biztos, hogy ez a futam már, bármi is legyen a vége, be fog kerülni a Ferrari és rajongóinak legszörnyűbb emlékei közé.

A 7-es Ferrari felállt a rajtkockájába, ahol a szerelők hamar serénykedni kezdtek az autón, ám most, 6 perccel a start előtt a csapattagok betolják a bokszutcába a Ferrarii! Raikkönen elveszítette az első soros helyét, legjobb esetben is a mezőny utolsó két helyén áll a két Ferrari!

És újabb csapás a Ferrarinál? A mezőny végére került Vettel után Kimi Raikkönen a csapat elsőszámú reménye egy jó eredményre, ám a rajtrácsra kivezető körben a finn problémát jelzett az erőforrásban.

A két órával ezelőtt Sepangra lecsapó "menetrendszerinti" vihar viszont egy újabb változót dobott az egyenletbe. Bár a magas páratartalomnak és a jó vízelvezetésnek köszönhetően a pálya már szinte teljesen felszáradt, a felgumizatlan, néhol még nedves aszfalt bizonytalanságokat fog rejtegetni az első körökben.

Ide kattintva végignézhető, hogy melyik versenyző pontosan melyik helyről, és a rajtrács melyik oldaláról várja majd a piros lámpák kialvását.

Napos napot! Megkezdjük a hamarosan startoló Malajziai Nagydíj szöveges követését. Izgalmas rajt vár ránk, és nem csak azért, mert a két bajnoki esélyes a rajtrács két ellentétes végéről kezdi meg a futamot.