Ez volt tehát a harmadik edzés, folytatás itthoni idő szerint 19 órától az időmérővel - tartsatok akkor is és addig is velünk!
Lepörgött az óra, Verstappen zárt az élen, itt a végeredmény:
Perezt vizsgálni fogják nem biztonságos kiengedésért: valamit ki is dobott az autójából a mexikói.
A Racing Bullsok uralják megint a középmezőnyt, Lindblad és Lawson még Hadjar elé is bejön. Közben a Haasnál az újonc Camara előzi Bearmtna 13-14. helyen.
Hadjar a hetedik helyre jön be, de hat tized a hátránya Verstappen mögött. Előtte a top 6 bő három tizeden belül egymáshoz képest.
Verstappen viszont még a friss világbajnoknál is gyorsabb 25 ezreddel: 1:11,622! Verstappen, Antonelli, Norris, Russell, Leclerc, Piastri a sorrend az első lágy gumis körök után.
Russell 1:11,8-as idővel nyitja a sort, de Norris, majd Antonelli egyből meg is előzi a britet.
Jön az utolsó bő negyed óra, jönnek a lágy gumis próbálkozások.
Így ért vissza a bokszba Hamilton:
Hamilton ki is szállt a Ferrariból, az ő edzésének ezzel alighanem vége.
Hamiltonnál valami nem stimmel: füstölgött kissé hátul a Ferrari, és nagyon fura hangja is volt a motornak - pedig alighanem már beszerelték az új erőforrást...
Közben letelt az edzés fele, így állunk a közepes abroncsokon:
Ide kattintva olvashatjátok az összegzést a motorcserés büntetésekről jelen állás szerint.
Vezetett egy ideig Verstappen, 20 perc elteltével viszont már újra Antonelli az élen.
Közben megjött az FIA hivatalos tájékoztatása: Hamilton és Leclerc is új belső égésű motort kap, így mindkét Ferrarira 10 rajthelyes hátrasorolás vár. Perez pedig Verstappen sorsára jutva megy a mezőny végére, csak ő amúgy is ott lett volna nagyjából.
Leclerc közben az élen, a rádióban pedig azt közölték vele, hogy hamarosan eső érkezhet. Az FIA előrejelzése szerint amúgy 30 százalékos esélyt adtak az FP3 előtt minderre.
Jó tíz perc elteltével a pénteki leggyorsabb Antonelli az élen, előzve Verstappent.
Leclerc nyitja a sort az 1-es kanyart elfékezők listáján - pénteken szinte a teljes mezőnynek gondot okozott az a féktáv.
Antonelli többek között a pályán máris, a rádióban a kormányra panaszkodik. Mármint nem politikai, hanem műszaki és vezetési szempontból.
De még mielőtt beindulna az élet a pályán, egy friss bejelentés: 2035-ig hosszabbított Interlagosszal az F1! Részletek itt.
Elindult a harmadik szabadedzés, 60 perc áll még a csapatok rendelkezésére a kvalifikáció előtt.
Kezdjük rögtön azzal, hogy Laurent Mekies nemrég megerősítette, hogy motort cserélnek Verstappen autójában, így a Red Bull-os a mezőny végéről fog indulni vasárnap. És partneroldalunk, a RacingNews365 információi szerint Hamilton Ferrarijában is lesz erőforráskomponens-csere, de ott még nem világos, ez pontosan hány helyes hátrasorolást jelent. És ne feledjük: Russell is kap öthelyes büntetést hasonló okokból.
Köszöntünk mindenkit, perceken belül kezdődik a harmadik szabadedzés a Sao Pauló-i Nagydíjon, tartsatok velünk!







