DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. május 24. vasárnap
21:51

Túl vagyunk már egy sprinten, amelyet George Russell nyert meg, de a fő sztoriszál, hogy megtörtént az első csörte Kimi Antonellivel: az 1-es kanyarban próbálkozott külső íven az olasz, de nem maradt neki hely. A vb-éllovas bosszús volt a leintés után, két pontot bukott ezzel az előnyéből - a végeredmény és az összefoglaló itt.

Ezzel meg is köszönjük itt a figyelmet, de jövünk még a legfontosabb értékelésekkel - vasárnap 22 órakor pedig magával a Kanadai Nagydíjjal, amely az előrejelzések szerint akár esős is lehet! Tartsatok akkor és addig is velünk!

A Q3 végeredménye - négy tizeden belül a négy nagycsapat nyolc pilótája!

Végül így Mercedes 1-2, McLaren 3-4, a falat is eltaláló Hamilton csak az ötödik helyen.

Russell viszont a végén megtréfálja Antonellit: 68 ezreddel megelőzi az olaszt! Újra pole-ban a brit!

Nem! Norris nem is gyorsul végül, Piastri a harmadik.

Antonelli megcsinálja, 83 ezreddel átveszi a vezetést! Lesz-e válasza a McLarennek?

Antonelli viszont lila első szektorral kezd! Vajon ő kiénekli a sajtot Norris szájából?

Russell az utolsó sikánt is elrontja, csak a harmadik helyre jön be egyelőre a brit! Verstappen csak a hetedik pozícióban.

Jön az utolsó három perc, Russell már mért körön érkezik, az első szektorban nem ő a leggyorsabb.

Norris, Hamilton, Piastri, Antonelli, Leclerc, Verstappen, Lindblad, Colapinto, Hadjar, Russell a sorrend - érik a meglepetés és az idei első nem mercedeses pole? Russell már közben jön is a második próbálkozására...

Russell a középső szektorban hibázott bele a körébe: "Nincs semmi hátul" - jelezte a brit.

Russell megszakította a körét, így nincs ideje egyelőre, Antonelli pedig csak a negyedik helyen!

Na nézzük az első nekifutásokat: Verstappen 1:13,4-et fut elsőre, Hadjar fél másodpercre tőle. Piastri viszont 1:13,0-val az élre áll - de csak ideiglegesen, Norris 1:12,7-es idővel vezet most már. Hamilton pedig bejön közéjük.

Elkezdődött a Q3 is, ha minden jól megy, 12 perc múlva megtudjuk, kié a Kanadai Nagydíj pole-pozíciója.

Bejutott a Q3-ba a négy nagycsapat nyolc pilótája, illetve Lindblad és Colapinto. Hadjar első helye meglepetés egyelőre - de meglátjuk, az utolsó szakaszban mit tud előhúzni a Mercedes.

A Q2 végeredménye:

Nincs változás a végén: Hülkenberg, Lawson, Bortoleto, Gasly, Sainz, Bearman a hat kieső.

Hadjar az élen Hamilton, Norris, Antonelli és Russell előtt!

Hadjar az első! Megvan az első 1:12-es idő a kvalifikáción!

Jön az utolsó perc, Hamilton pedig az élre áll. De ennél fontosabb, hogy Russell 38 ezredes hátránnyal feljön harmadiknak, ő elmenekült a veszélyzónából.

Elég sok az elfékezés, az imént Russell is átvágta az első kombinációt.

Két és fél perc még a végéig.

A nagyok közül Russell és Leclerc nem áll túl jó helyen, csak a 8. és 9. pozíció az övék - a ferraristól ráadásul nincsenek is messze az üldözők...

Túl a Q2 felén, így fest a kiesőzóna: Colapinto, Sainz, Bortoleto, Bearman, Gasly, Lawson.

Hadjar bejön másodiknak Antonelli mögé, de Norris gyorsan visszaelőzi. Az első négy amúgy Hamiltonnal bezárólag két tizeden belül, ez a négy nagycsapat egy-egy pilótáját jelenti.

Hamilton bejön a két McLaren közé, Russell viszont csak mögéjük érkezik - Antonelli azonban az élre ugrik!

Jönnek az első mért körök: Norris 1:13,2-vel nyit, ezzel vezet Piastri előtt.

Elindult a Q2: 15 perc, 10 továbbjutó, 5 kieső.

Itt a Q1 végeredménye:

Ocon feljön a 15. helyre, de nem ússza meg: Hülkenberg és Bortoleto is visszaelőzte a franciát! Ocon, Albon, és persze a két Cadillac és a két Aston búcsúzik tehát.

Lepörög az óra, javulóban többek között Ocon, Hülkenberg és Alonso is, de mire lesz elég?

Bearman autóján lifeg valami, de egyelőre továbbjutó helyen a brit.

Közben Ocon, Hülkenberg, Perez, Alonso, Stroll, Bottas a sorrend a végén.

Bő öt perc még hátra, az élen Antonelli, Hadjar, Lindblad, Russell, Hamilton, Verstappen, Norris, Piastri, Leclerc, Colapinto a sorrend.

De ennél is érdekesebb, hogy mi a helyzet a kiesőzónában: Bortoleto, Alonso, Hülkenberg, Bottas, Stroll és Gasly az utolsó hatos pillanatnyilag.

Lindblad mekkora kört fut! Harmadiknak jön be az újonc, Russellt is előzi.

Leclerc-nek törölték az egyik körét: az utolsó sikánt vágta át, a rázókő elég csúnyán meg is dobta a Ferrarit.

Verstappen állt az élre rövid ideig, de aztán jött Russell, majd Antonelli - az olasz jó fél másodpercet adott a csapattársának! Hadjar be is jön közéjük.

A Mercedesek egyelőre a McLarenek mögött: Norris, Piastri, Antonelli 15 ezreden belül, Russell két tizedre tőlük.

Érkeznek az első köridők: jelenleg Norris vezet Verstappen előtt, de a Mercedesek még csak most jönnek.

A sprintidőmérővel szemben itt már nincs megkötés a gumikat illetően, így értelemszerűen mindenkin a lágy keverék.

Elindult a Q1, de máris volt egy necces jelenet a bokszutcában: Alonsót engedték rá kis híján Colapintóra.

Jegyezzük meg, hogy a csapatok hozzányúlhattak az autókhoz a sprint óta, így érdekes lesz látni, talált-e bárki bármit az eddigiekhez képest.

A mostani időmérőn is egyértelműen a Mercedes esélyes: bár a tegnapi sprintidőmérőn és a mai sprinten sem volt végeredményben messze a McLaren Norrisszal, de azért egyértelműen van előnye az Ezüst Nyilaknak Montrealban.

Köszöntünk ismét mindenkit, alig tíz perc múlva jön az F1-es Kanadai Nagydíj időmérő edzése - tartsatok velünk most is!