DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
00:28

Leclerc közel egy másodpercet javít, 1:17,545 az első igazán erős idő a lágyakon. Vajon mit reagál erre a McLaren?

Ezzel mostanra köszönjük is a figyelmet, folytatás szombaton 19:30-tól a harmadik, egyben utolsó szabadedzéssel - tartsatok akkor és persze addig is velünk, hiszen délelőtt hozzuk a legfontosabb értékeléseket. Most pedig jó éjszakát mindenkinek!

Itt a teljes végeredmény:

Lepörgött az óra: Verstappen zárja az élen a második edzést Leclerc és Antonelli előtt, Norris a negyedik, Piastri a 12. helyen.

Közeledve az edzés végéhez, az elmondható, hogy szoros az állás a négy nagycsapat között - viszont közülük egyelőre a McLaren volt a legkevésbé meggyőző. Bár éppenséggel Norris lágy körös hosszú etapja már nem tűnik rossznak jelenleg.

A Red Bull szempontjából különösen biztató lehet, hogy Tsunoda a hetedik helyen is fél másodpercen belül Verstappenhez képest. Ez egyébként rá nézve is számíthat, hiszen az energiaitalosok vezetősége épp ma beszélt arról, hogy mégsem feltétlenül Mexikó után döntenek majd a jövő évi pilótafelállásról.

Piastri mellett amúgy Norris is a lágy gumikat nyüstöli a hosszú etapján, miközben a többség a közepesre szavaz. A grafikán pedig közben az látszott, hogy a középső szektorban bukott hat tizedet Verstappenhez képest a gyorskörén.

És igen, újra előkerültek a közepes keverékű abroncsok, így jönnek a hosszú etapok és versenyszimulációk. Piastri amúgy még a lágy gumikon, de a köridő alapján már ő is átállt a versenyetapokra.

Antonelli előzte vissza amúgy Norrist, így a McLarenek csak a 4. és 12. helyeken - Piastri számára ez különösen nem jó jel, de alighanem csak nem tudta jól összerakni a gyorskörét.

Ezzel nagyjából az időmérős próbálkozások végére értünk, úgyhogy mutatunk egy sorrendet:

Antonelli és Hamilton volt még adós az élmenők közül a lágy gumis próbálkozásokkal: az olasz a harmadik, Hamilton az ötödik helyre jött be.

Norris javít a helyzeten: 251 ezredes hátránnyal bejön harmadiknak.

Alonso is bejön a McLarenek elé ötödiknek, így Norris és Piastri csak a 7. és 8. helyeken az első próbálkozások után.

Villan a Red Bull: előbb Tsunoda ugrott be harmadiknak, majd Verstappen már az élre áll - 1:17,392 az új etalon! Mindkét eredmény biztató arra nézve, hogy működhet az újabb padlólemez-átalakítás.

Nem jó időt futnak: Norris ugyan lila első szektorral kezdett, de végül ő és Piastri is bő hat tizeddel elmaradtak a ferraristól.

Emiatt pedig hátrébb is szorultak: Russell szűk három, Sainz pedig szűk négy tizedmásodperces hátránnyal jön be másodiknak-harmadiknak!

Leclerc, Norris és Piastri a kivezető körét teljesíti a lágy gumikon - de előtte még Antonelli jön fel másodiknak a közepeseken.

Egyelőre Albon maradt az egyetlen, aki lágy gumizott, a többség a bokszban készül erre. A sorrend így most előtte a közepeseken: Leclerc, Norris, Hamilton, Verstappen, Antonelli, Piastri.

Jön az edzés közepső harmada, és ahogy ilyenkor lenni szokott, jönnek hamarosan a lágy gumis időmérős próbálkozások. Albon az első fecske - és két lila szektorral, de elrontott utolsó szekcióval és a fallal való finom koccanással a hatodik helyre jön be a Williamsszel.

Tsunoda ugrik fel a hatodik helyre, így most a két-két Ferrari, McLaren és Red Bull az első hatban. A Mercedesek eközben épp csak, de a top 10-en kívül húsz perc elteltével.

A Sauber volt a kellemes meglepetés az első edzésen, és Bortoleto révén most is ott van az egyik autójuk a hatodik helyen.

Leclerc is gyorsul, 1:18,353 az új legjobb idő, ami pár századdal gyorsabb az FP1-es eredményénél is - ráadásul ezt most közepes abroncsokon futotta a monacói. Verstappen pedig közben bejött negyediknek Piastri elé.

Hamilton jön fel harmadiknak - az első három két századon belül, és Ferrari-McLaren sorminta az első négy helyen!

Tíz perc után az állás: Leclerc, Norris, Piastri, Verstappen, Hamilton - mindnyájan a közepes gumikon.

Az első edzés óta egyébként a közösségi médiában nagyot ment az a fotó, amelynek köszönhetően kiderült, hogy Russell álarcban osont ki a lelátóra az FP1 alatt, amíg Vesti vezette a Mercedesét:

Norris is némi motorgondot jelzett a rádión, de nála sem tűnik jelentősnek a probléma.

Leclerc viszont máris átveszi tőle a vezetést, Albon pedig bejön másodiknak.

A többség a közepes gumikon kezdte meg a körözést - ez itt a C4-es keveréket jelenti, hiszen a C2, C4, C5 triót hozta el Mexikóba a Pirelli.

Antonelli végül mégis a pályán maradt, sőt egyelőre vezet is a Mercedes újonca a legelső körök után.

Antonelli egyből problémát jelent a rádión, a mérnök jelzi is neki a rádión, hogy lassú tempóban térjen vissza a bokszba.

Itthon ebben a pillanatban ütött éjfélt az óra, Lawson vezetésével pedig többen máris a pályán - az új-zélandi is azok közé tartozik, akinek most indul csak a hétvégéje. De kijött már Verstappen is például.

Az időjárás továbbra is kellemes: 26 fok a levegő hőmérséklete.

A mostani gyakorláson viszont már mindenhol a szokott versenyzőket láthatjuk, így megkezdi a mexikói hétvégét immár például Verstappen, Norris, Hamilton és Sainz is.

A néhány órával ezelőtti első tréning Leclerc és a Ferrari elsőségét hozta, de ennél érdekesebb volt, hogy kilenc csapatnál is láthattunk újonc vendégszereplőt: közülük egyértelműen Arvid Lindblad szerepelt a legjobban, aki hatodikként zárt a Red Bull-lal, megelőzve Yuki Tsunodát is. Az FP1 összefoglalója és eredménye itt olvasható.

Köszöntünk ismét mindenkit, reméljük, a késői időpont ellenére velünk tartotok, hiszen éjféltől jön az F1-es Mexikóvárosi Nagydíj második szabadedzése!