A csapatok felkészülését nehezíti, hogy holnap a várakozások szerint hűvösebb lesz, sőt az eső megérkezése sem kizárt, erre is gondolniuk kell.
Itt a vége: zárul az edzés, köszönjük a figyelmet, jövünk az összefoglalóval, a főszereplők értékelésével és minden érdekes hírrel, információval!
Mindjárt vége az edzésnek, a két Ferrari vezet a két Mercedes előtt Hamilton-Leclerc-Russell-Antonelli sorrendben, a Red Bull nem tűnik igazán erősnek, a McLaren igen, de a pilótáik hibái miatt ez az eredménylistán nem jelentkezik.
Piastri bajban lehet: sárga zászló megsértése miatt vizsgálják egy ideje...
Piastri sem tudott érdemi gyorskört összerakni, Norris pedig azóta is a bokszban van: a vb-esélyesek nem lehetnek elégedettek ma este, Piastri különösen elmaradt a várakozásoktól, Norrisnál a hibát leszámítva rendben volt a pénteki program.
Még 10 perc van hátra az edzésből, már leginkább versenyszimulációs köröket látunk.
Hamilton meg is futja az eddigi leggyorsabb kört, most ő vezet!
A Ferrari elpróbálta a szélárnyékozást, Leclerc húzta Hamiltonnak.
Russell lila első szektor után hibázik, nekifut újra, ő veszélyes lehet a Ferrarikra.
Norris edzése jó eséllyel véget ért a hibája miatt.
Piastri megint hibázik, elkerüli a falat, de lenulláz egy szett lágy gumit. Ez nem az ő napja egyelőre, egy tiszta köre nem volt még...
Ami az állást illeti: Leclerc, Hamilton, Russell, Verstappen és Lawson a top öt, Hamilton és Lawson közepes gumikon futotta a legjobb körét.
Ez pedig Piastri:
Norris:
Piastri is odaüti, ő az elejét és a hátulját is, de nem csattan akkorát, továbbmegy...
Norris még csak most szenvedi vissza magát a bokszba a keresztben guruló autóval.
A visszajátszások alapján két kanyarral korábban is odavágta már a brit, de azt még megúszta.
NORRIS MEGTÖRI A MCLARENT!
Ez az eddigi legnagyobb csattanás, nem sokkal nagyobb, mint a többieké, de keresztben áll a McLaren futóműve. Jön vissza a bokszba...
Jön a folytatás, elkezdtek visszaszállingózni az autók, az élmezőnyből Norris jön először.
1. Hamilton
2. Leclerc
3. Norris
4. Sainz
5. Hadjar
6. Verstappen
7. Bortoleto
8. Albon
9. Russell
10. Lawson
Piastri a 12.
Egy kis szünet: visszatértek az autók a bokszba, felkészülnek a vélhetően versenyszimulációs folytatásra.
Leclerc már a Ferrari mindkét oldalát nekicsapta a falnak, de nincs nagy baj, tovább tudott menni.
Hamilton 1:41,5-tel, a közepes gumikon átveszi a vezetést!
Norris egy nagyon bomba körrel vette volna át a vezetést, de a kör végén kifarolt belőle és begurult a bokszba.
Közben Leclerc 4 tizedet ad Norrisnak és átveszi a vezetést a lágyakon, Hamilton pedig másfél tizeddel kap ki tőle a közepeseken.
Bortoleto a közepes gumikon a negyedik helyen áll.
Mivel túl sokan köröznek a lágyakon, felmerül a gyanú, hogy akár az időmérőn is a közepes lehet a legjobb keverék.
Ne feledjük: a speciális C6-os keverék a leglágyabb verzió ezen a hétvégén.
Piastri 6,5 tizedet kap még egszélárnyékkal együtt is, az ausztrálnál egyelőre valami nem kerek.
Verstappen kap 3 tizedet, de ezzel is bejön harmadiknak.
Norris az élen, 8 ezredmásodperccel vezet Leclerc előtt éppen.
Egyelőre körönként jönnek a legjobb idők, mindegy, hogy kin van közepes és kin lágy gumi.
Hamilton és Lawson is elfékezi magát, a ferraris egész évben küzd a fékekkel, ez ezen a pályán különösen fájdalmas lehet.
Piastri az élen, Norris utolsóként hajt ki a bokszból.
Eltérő programok következnek: sokan jönnek a lágy gumikon, elég sokan a közepeseken, Albon pedig éppen a keményeken gurult ki.
Kezdünk!
Hozzá kell tenni, hogy Bakuban mindig nagyon poros az aszfalt, és körről körre javul a helyzet, ezen a gyakorláson már valószínűleg jobban feszegetik majd a határokat a versenyzők.
Délelőtt Lando Norris volt a leggyorsabb, 3 tizedmásodperccel ment jobb kört Oscar Piastrinál, a többiek pedig fél másodpercen kívüli hátránnyal zártak.
Nagy szeretettel köszöntünk mindenkit, perceken belül kezdődik az F1-es Azerbajdzsáni Nagydíj második szabadedzése!
