A McLarenek és még néhányan elkezdtek visszaváltani közepes gumikra, úgyhogy lehet, hogy eddig tartottak a gyorskörös próbálkozások. Mindenesetre egyelőre mindenképp emeljük ki az Astont, Alonso harmadik helye mellett ugyanis Stroll is ott van a hetedik pozícióban, de a Williamsnél is egy negyedik és nyolcadik hely a mérleg pillanatnyilag.
Na de most már tényleg búcsúzunk - folytatás 16 órától!
A Red Bull hátulja bele is ragadt a sóderágyba az elfékezés után - furcsa jelenettel zárul tehát végül az FP1!
Hopp, korai volt még elköszönni: Verstappen a kockás zászló után száguldott ki az 1-es kanyar bukóterébe a rajtpróbája után!
Ezzel itt meg is köszönjük a figyelmet, folytatás 16 órától a második szabadedzéssel - ha lehet hinni az előrejelzéseknek, akkor lehet, hogy már esőben... Tartsatok velünk akkor és addig is!
Lepörögtek az utolsó másodpercek is, vége az FP1-nek: Norris vezetésével McLaren 1-2, az Astonok viszont a fő meglepetések, a Ferrarik más programot futva tízen kívül. Itt a teljes sorrend:
Lehet, hogy a Mercedes a sódert teszteli ma, mert most meg Russell fékezte el magát az 1-esben és nézte meg magának a kavicsokat.
Ha már kiemeltük pozitívumként az Astonokat, említsük meg, hogy a Haasok viszont pocsékul kezdenek: csak a 17. és 19. helyeken, Bearman konkrétan csak a 6 körig jutó és sóderágyban ragadó Antonellit előzi.
Már az utolsó hét percen belül járunk amúgy, a sorrend a top 10-ben: Norris, Piastri, Stroll, Alonso, Albon, Verstappen, Russell, Sainz, Bortoleto, Gasly. Leclerc és Hamilton még mindig a 14. és 15. helyeken.
Stroll összerakott egy Tsunoda-mentes kört, ő ugyanis még lágy gumikon köröz, ezzel pedig fel is ugrott a harmadik helyre, néhány századdal megelőzve Alonsót - az Astonok a 3-4. helyen a két McLaren mögött fél másodperccel!
"Mi a cickafarkat csinál ez, haver?" - fogalmazott Stroll ennél is egy árnyalattal durvábban a rádión. Történt ugyanis, hogy Tsunoda keveredett elé igen lassú tempóban, aminek csúnya feltartás és a kanadai részéről némi mutogatás lett az eredménye.
Közben egyre többször mutatja a kamera a felhőket, amelyek egyre inkább gyülekeznek és sötétednek a zandvoorti pálya fölött...
Verstappen is jön egy lágy gumis kört, de csak az ötödik helyre jön be a McLarenek, Alonso és Albon mögé, a hátránya közel egy másodperc. Russellt előzte ezzel a címvédő. A Ferrarik közben a 14-15. helyeken jelenleg, de ők alighanem más programot futnak, bár Leclerc épp jelenti a rádión: "Mérföldekre vagyunk."
Így állunk 20 perccel a vége előtt:
Alonso az új harmadik, az ő lemaradása alig több mint fél másodperc az Astonnal.
Egyre többeknél felkerül a lágy, de csak Albon tudott másodpercen belülre kerülni eddig Norrishoz képest (mármint persze Piastrin kívül).
Norrisra felkerültek a lágy gumik, és oda is pirított egy laza másfél másodpercet Piastrinak: 1:10,278 az új etalon idő! Piastri is gyorsul, de egyelőre négy tizeddel elmarad a csapattárstól.
Változás az élen: a vb-t is vezető Piastri ugrik fel az első helyre, 1:11,794-es körrel.
Továbbra is sok a hiba, az imént Sainz szánkázott át a kavicságyon a Williamsszel.
Közben amúgy Verstappen vezet 1:12,101-es idővel, 29 ezreddel Russell és 144-gyel Norris előtt.
Íme, Hamilton 360 fokos megforgása néhány perccel ezelőttről:
Rewinding to a few moments before Antonelli went off…
— Formula 1 (@F1) August 29, 2025
Here’s Lewis Hamilton having a 360° moment on the approach to Turn 3#F1 #DutchGP pic.twitter.com/oCGOSHyidj
Szerencsére nem tartott sokáig a Mercedes eltakarítása, máris zöldre váltott a boksz végén a lámpa, folytatódhat a körözés.
Íme, Antonelli Mercedese a sóderben:
Beindultak az események: előbb Tsunoda hibázott, majd Antonelli ragadt a sóderágyban - piros zászló!
Hopp, Hamiltoné az első látványos hiba a hétvégén: a döntött visszafordító előtt forgott meg a Ferrarival!
Abból is látszik, milyen körülményekre készülnek az alakulatok, hogy még csak alig telt el 8 perc, de már mindenkinek van mért köre. Közülük Alonsóé a legjobb 1:12,577-es idővel, megelőzve a McLareneket és a Red Bullokat.
Szinte az összes versenyző a közepes keverékű gumikon kezdte meg a munkát. Itt érdemes megjegyezni, hogy a Pirelli a tavalyihoz képest egy fokozattal lágyabb abroncsokat hozott Hollandiába, így a C2-es, a C3-as és a C4-es keverék lesz használatban a hétvégén.
Aktívak lesznek várhatóan most a csapatok, az előrejelzés szerint ugyanis délután heves esőzés várható Zandvoortban, és a szombat déli gyakorlásra is jósolnak némi csapadékot - amit éppenséggel az időmérőre és a futamra sem lehet kizárni...
Virtuális biztonsági autós fázis alatt indult el az FP1 - egyelőre nem világos, mi az oka, talán valamiféle törmelék korábbról. Mindenesetre hamar jött a zöld jelzés is, a tavalyi győztes Norris vezetésével pedig máris néhányan a pályán.
Elindult az egyórás szabadedzés - jegyezzük meg: ma és holnap is a szokottnál egy órával korábban rendezik a tréningeket!
Nem árasztották el fejlesztésekkel az autóikat az F1-es csapatok: csupán a Red Bull, az Alpine és a Sauber hozott egy-egy apró újítást - ezekről itt írtunk.
Az egyik legfontosabb hír, hogy száraz az idő: az FIA hivatalos előrejelzése szerint 0 százalék az esély az esőre a mostani gyakorláson. Nem biztos, hogy ez az egész hétvégére így marad...
Köszöntünk mindenkit, hamarosan hivatalosan is véget ér az F1-es nyári szünet, hiszen jön a Holland Nagydíj első szabadedzése - tartsatok velünk a következő bő egy órában!







