Piastri átveheti a vezetést...
Ez egy igazán eseménydús időmérő volt, reméljük, a futam is hasonló izgalmakat tartogat majd! Az Emilia-romagnai Nagydíjat holnap délután háromtól rendezik, azt is élőben közvetítjük szövegesen a Formula.hu-n. Tartsatok akkor is velünk!
George Russell behozza a harmadik helyre a közepeseken a Mercedest, megelőzve Norrist. Alonso használt közepeseken az ötödik, remek teljesítmény a spanyoltól!
Íme, a Q3 végeredménye:

ITT A VÉGE, PIASTRIÉ AZ IMOLAI POLE!
Russell javít a harmadik helyre, Norris elé jön be.
Innen már nem igazán szólhat bele senki.
Verstappen jön... és a második! Piastri marad az élen!!!
Norris marad a harmadik.
Norris köre nem jó! Nem lesz esélye valószínűleg!
De Verstappen javul! Norris viszont nem!
És meg is teszi!! Egy tizeddel az élen az ausztrál!
Érkezik Piastri, az első szektor nem olyan jó, mint Verstappené, a második jobb!
Russell a közepeseken megy ki! Na, az Astonok után neki is beválhat? A top három a lágyakon marad.
Hadjar, a Williamsek és Gasly használt gumikon voltak.
Így állunk az első próbálkozások után:

Na, most lehet szusszanni egyet. Verstappen az élen egy 1:14,772-es körrel, mögötte 0,049 másodperccel Piastri, Norris és Russell követik őket.
A Williamsek körei nem túl jók, Hadjar az ötödik, utána az Astonok, majd a Williamsek, és Gasly.
Russell csak a hármas mögé fut be.
De itt jön Verstappen, aki az élre áll! Csak fél tizeddel!
Norris ideje 1:14,962. Piastri elé jön, 1:14,821.
Most meg már Verstappen!
Az első szektorban Piastri a gyorsabb.
Norris kezdi meg elsőként a körét. Utána jön Piastri és Verstappen.
Eközben kollégánk jelenti a helyszínről: Colapintót is megvizsgálták a pályakórházban, minden rendben az argentinnal.
Kezdődik a Q3! Mi lesz még itt...
Mindkét Aston továbbmegy, az egyik Williams simán, a másik épphogy. Izgalmas Q3-nak nézünk elébe!
Mekkora csalódás a hazai közönség előtt... Integetnek a maranellóiak pilótái, de biztosan nincsenek jó kedvükben.
A Q2 vége:

Antonelli is búcsúzik. WOW!
Bejött az Aston stratégiája! KIESNEK A FERRARIK! MEKKORA MEGLEPETÉS!
Gasly is javul! Stroll is, Alonso is!
Albon a hetedik helyre jön fel.
Sainz a lila első szektorral! A spanyol az élen!!! Hoppá!!
Hamilton marad a hetedik, Leclerc a hatodik, nem tudnak javítani.
Antonelli javít, most a nyolcadik, jönnek a Ferrarik.
Két perc van hátra, jöhetnek a Q2 utolsó körei!
Jelen állás szerint kiesne: Stroll, Gasly, Albon, Bortoleto és persze Colapinto.
Az Aston Martin ismét a közepesekkel próbálkozik.
Gasly az egyik, aki még biztosan javítani szeretne, hiszen eddig remek volt a tempója a hétvégén, most viszont a kiesés fenyegeti. A rádión egy Astonra panaszkodott.
Az első próbálkozások után Piastri, Norris, Verstappen az első három helyen, utánuk jön Russell és a Ferrarik. Antonelli éppen befér még a top tízbe - egyelőre...
Albon belehibázik a körébe, csak a 13. a williamses, de sok van még hátra.
Eddig... mert érkezik Piastri és átveszi az első helyet két századmásodperccel.
Antonelli köre nem igazán jó, Russellé már annál inkább, Norrisé meg még inkább! A brit az első Verstappen előtt.
Verstappen egy 1:15, 400-zal nyit, Leclerc bejön mögé a második helyre. Két tized a különbség.
Végre jöjjön egy kis valós akció, indul a Q2!
Nincs újabb információ, úgyhogy Bortoleto mégis továbbmegy. Ez zseniális volt.
Na, most Bortoleto felsorakozik a bokszutca végén... Ilyet...
Ha minden igaz, három perc múlva újraindul a kvalifikáció.
Újabb visszajátszások után most úgy tűnik, Bearman mégis továbbjut, ugyanis a piros fény, amit látni lehetett a köre végén, a Q1 végét jelezte, nem pedig a piros zászló aktiválását. Az csak picit később jött.
Valószínűleg éppen most kockázzák ki a felvételt a "VAR-szobában"...
Hivatalos megerősítés: a versenyigazgatóság vizsgálja Bearman körét.
Tovább halasztják a Q2 kezdetét, addig úgysem tud folytatódni az időmérő, amíg nincs döntés a brit idejét illetően.
Lehet, hogy még nincs vége a Bearman-ügynek. A Haas továbbra is egyeztet a versenyirányítással.
Íme, Colapinto balesete:
Franco Colapinto suffers a big off as he makes his Formula 1 qualifying return #F1 #ImolaGP pic.twitter.com/sAEc1kGrcj
— Formula 1 (@F1) May 17, 2025
A visszajátszás alapján valóban érvényben volt már a piros zászló, amikor Bearman befejezte a körét. Így a másik Haas is kiesik, Bortoleto továbbjut.
Bortoleto menekülhet meg abban az esetben, ha Bearman mégis kiesik.
A Q2 kezdetét kissé el kell halasztani a takarítás miatt, addig pedig bőven van idő megvizsgálni Bearman esetét. Jelen állás szerint úgy tűnik, nem lesz érvényes a köre, mivel a végén belelógott a piros zászlós fázisba. A brit azért még nem száll ki az autóból.
Nos, Bearman ideje mégsem ugrott fel a tizedik helyre, így elképzelhető, hogy mégis kiesik a brit. A Haas mérnökei biztosan bőszen egyeztetnek most a versenyirányítással.
Így aztán a kiesők a Q1 után:
Bortoleto, Lawson, Hülkenberg, Ocon és Tsunoda.
Egyébként Oliver Bearman járt nagyon szerencsésen, aki a kieső helyről éppen a piros zászló előtt ugrott fel a tizedik helyre, ezzel továbbmegy a haasos.
A rádión jelenti az argentin, hogy jól van. Briatore viszont biztosan nem fogja megdicsérni emiatt. Mondjuk így is továbbjut a Q2-be, de újabb kört már biztosan nem megy.
ÚJABB BALESET! Megint jön a piros zászló! Ezúttal Colapinto töri össze az Alpine-t!
Bortoleto éppen bejön a 15. helyre, míg Hülkenberg hibázik, ő biztosan kiesik! De legalább már nem vizsgálják tovább...
Vizsgálják Hülkenberget, mivel a Stake veszélyesen engedte ki a bokszutcában, Antonelli árulkodott.
Stroll a közepesekre szavaz, érdekes próbálkozás az Astontól. A kanadai jelenleg a 12., így közel sem biztos a továbbjutása.
A kieső pozíciókban Tsunoda (értelemszerűen), a két Haas és a két Stake.
Leclerc szintén megcsúszott a körén.
Az ismétlésekből látszik, hogy Norrisnak volt egy kisebb hibája, ezért veszített némi időt.
Öt perc van hátra a Q1-ből. A Ferrarik a kilencedik és a 11. helyen, kifejezetten jól áll Alonso és Gasly jelenleg.
Piastri 0,325 másodperc lemaradással a második helyre jön fel, míg Norris csak a hatodik.
A holland az élen, ideje 1:15,175. Mögötte Alonso és Russell, érkeznek a McLarenek is!
Gasly az élen egy lila utolsó szektorral, a két Williams mögötte, de most jönnek Verstappenék...
Érkeznek az újabb gyorskörök, az élmezőny pilótái még csak a kivezető köreiken.
Ez egy érdekes adat: az F1 kiírása szerint Isack Hadjar az egyetlen pilóta a mezőnyben, aki még sosem esett ki a Q1-ben.
Egy kis kavarodás az Alpine-nál, Colapintónak nem volt világos a procedúra a piros zászló után.
És most újraindul az időmérő.
...lesz majd egy perc múlva.
Felsorakoznak az autók a bokszutcában, zöld zászló!
Hosszú éjszakája lesz a Red Bull szerelőinek. A japán nagy valószínűséggel a bokszutcából fog majd indulni, ha indul egyáltalán holnap.
Liam Lawson a kivetítőkön látta a balesetet, rögtön kérdezte is a csapatrádión, hogy jól van-e Tsunoda.
A jelenlegi F1-es autók biztonságát jól mutatja, hogy Tsunoda ezután simán kiugrott a roncsból.
Rendkívül ijesztő jelenet:
Grateful to see Yuki Tsunoda walk away from this enormous shunt in Q1#F1 #ImolaGP pic.twitter.com/hsviPlI66P
— Formula 1 (@F1) May 17, 2025
Mészáros Sándor kollégánk jelenti a helyszínről: Tsunoda jól van, éppen a pályakórházba tart további kivizsgálásra.
El fog tartani egy darabig, mire ezt összetakarítják.
A Red Bull-roncs:

AZTA MINDENIT! Ez az ismétlésből még ijesztőbb volt! Többször is megpördült a japán.
Tsunoda úgy tűnik, jól van, kiszáll az autóból. Ez jó hír, az autó állapota már kevésbé.
Jön is a piros zászló, nem meglepő módon...
HOPPÁ, HATALMAS TÖRÉS! Tsunoda zúzza szét a Red Bullt! Ajjajj...
Immár Albon az élen, Leclerc pedig mindössze az ötödik helyen első köre után. De nagyon sok van még hátra...
Hamilton onboardján utazunk, a brit egy 1:16,258-cal indít, Alonso mögé jön be a második helyre.
Na, kezdjük! Az első autók már kint a pályán.
Ferrari-szurkolók tengere a lelátókon:
Tifosi land #F1 #ImolaGP pic.twitter.com/G9N2U1oshC
— Formula 1 (@F1) May 17, 2025
Pár perc, és kezdünk!
A mostani lesz az első időmérő a Pirelli új C6-os lágy gumijain, amiket a lehető legjobban igyekeztek kiismerni a csapatok az edzések során.
Érdekesség, hogy akármennyire is a McLaren fölényéről szólt az idei szezon, mégis Verstappennek van eddig a legtöbb pole-pozíciója 2025-ben - szám szerint három. Vajon ma is meglepetést fog okozni?
A Formula-2 sprintfutama nemrég ért véget a helyszínen, ott amerikai győzelem született Jak Crawford révén. Összefoglaló és végeredmény itt.

Azt mindenesetre ki kell emelni, hogy Max Verstappen a Red Bull-lal kifejezetten közel volt a McLarenekhez a harmadik edzésen, ráadásul a holland a leggyorsabb körét a közepes keverékű gumikon futotta, így lehet még tartalék autójában.
A magabiztosnak tűnő előnyük ellenére a wokingiak pilótái szerint nem csak ők ketten fognak ma harcolni a pole-pozícióért. Hamarosan kiderül, hogy csak szerénységből mondják-e ezt, vagy valóban igazuk van...
A szabadedzések mindegyikét a McLaren párosa zárta az élen ezen a hétvégén: pénteken Piastri, ma pedig Norris bizonyult a gyorsabbnak. A harmadik szabadedzés összefoglalója itt elolvasható.
Üdvözlünk minden kedves olvasót! Bő fél óra múlva kezdődik az F1-es időmérő Imolában, tartsatok velünk, hogy ne maradjatok le semmiről!





