DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
15:05

Az időmérő végeredménye:

A Red Bull tempója elfogyott, főleg Verstappené nem volt meg, Leclerc viszont a monzai győzelem után megint nagyon jó esélyekkel vághat neki a futamnak, és a Ferrari erejét Sasinz harmadik helye is mutatja.

Piastri a második helyről támadhat, Norris pedig a 17. helyről próbálhat meg pontokat menteni.

Köszönjük a figyelmet, jövünk a beszámolóval, a nyilatkozatokkal, a hírekkel!

VÉGE!

Leclerc pole-ban, megelőzve Piastrit, aki odaállhat mellé az első sorba.

A második sorban Sainz, valamint a Verstappent idén először legyőző Perez!

Russell az ötödik, Verstappen a hatodik, Hamilton a hetedik, majd jön Albon, Colapinto és Alonso.

Leclerc tovább javít az élen, ÖVÉ A POLE!

Piastri a második, hét századdal Leclerc mögött!

Hamilton se, csak hetedik!

Russell nem javít!

De jönnek a második körök!

Bocsánat, Albon volt...

A WILLIAMS OTT HAGYTA COLAPINTO AUTÓJÁN a légbeömlő előtti elemet, amit csak a bokszban használnak...

Colapinto félreáll a pályán, maga dobja ki, amit ott hagyott a csapata. Úgy küldték ki a pályára, hogy közel sem állt rá készen az autó.

Elképesztő, döbbenetes és rendkívül fájdalmas hiba a csapattól...

A két Williams használt gumikon volt kint, és Piastri is így tett. Ők még gyorsulhatnak az új szettel a második próbálkozásra!

Leclerc, Sainz, Piastri, Russell, Perez, Verstappen, Hamilton, Albon, Colapinto, Alonso!

Verstappen rossz kört ment, Leclerc két tizedmásodperccel vezet, ez az ő pole-ja lehet megint!

Jönnek az első körök a Q3-ban, minimálisak a különbségek!

Bearman, Tsunoda, Gasly, Hülkenberg és Stroll esett ki ebben a sorrendben.

Indul a Q3 a két Red Bull-lal, a két Ferrarival, a két Mercedesszel, a két Williamsszel (!), Piastrival és Alonsóval.

Norris azt mondja, hogy a legrosszabbkor kapott sárga zászlót, azért vette el a gázt a köre végén.

Elképesztő időmérő ez... Bearman legyőzi Hülkenberget, Colapinto jelenleg előzi Albont, az élen pedig továbbra is négy-hat esélyessel kell számolni.

COLAPINTO A Q3-ban!

Elképesztő: az argentin karrierje második F1-es időmérőjén megelőzi Albont, és a hatodik helyen bejut a Q3-ba! Albon is ott van, ő 10. helyen.

BEARMAN legyőzi Hülkenberget! Élete első haasos F1-es időmérőjén megelőzi az egykörös ász csapattársát...

Leclerc a szélárnyék hiányára panaszkodik, Sainz pedig arra, hogy Leclerc nem találja el...

Leclerc egy hibával együtt is a második, Sainz a negyedik, Piastri az ötödik, a két Red Bull pedig az első és a harmadik.

Még négy perc a Q2-ből, a két Aston, Tsunoda, Gasly és Colapinto áll kiesésre.

Most már Verstappen és Perez az első két helyen, rendkívül gyorsan változik a helyzet.

Piastri is súrolja a falat...

Eddig Piastri, Russell, Sainz a top három, de még kevésbé mérvadó a sorrend. 

Furcsa volt ez a Norris-kiesés, de most nézzük a Q2-t. Az eddigiek alapján itt már a toppilóták mindegyikének sietnie kell!

Verstappen is odacsapta a falnak a Red Bullt, de kibírta az autó.

Norris hibája viszont nagyon sokba kerülhet: a 17. helyről rajtolhat holnap...

A hibázó, falnak csattanó Ocon, a két Sauber és Ricciardo esik még ki Norrisszal együtt.

Bearman és Colapinto is Q2-es+

DRÁMA A Q1-BEN!

Sainz a végén megcsinálja és bejut, de a nagyágyúk közül Lando Norris kiesik a Q1-ben...

Elrontja az utolsó kanyart, lecsúszik a fehér vonalon túlra, rá a kerékvetőre, elrontja a kigyorsítást, így kiesik!

NORRIS KIESIK A Q1-BEN!

Albon és Colapinto 2-4. a kockás zászló pillanatában!

De most fejezik be a köröket sokan.

Már Bottas is Verstappen és Piastri előtt jár. Egy piros zászló megpecsételhetné egy-két nagyágyú sorsát...

Nagyon javul a pálya, úgyhogy mindenki gyorsul, méghozzá jelentősen. Verstappen és a McLarenek is jönnek még egy szett új gumival!

Russell az első szektorban négy tizedet kapott Leclerc-től, az utolsóban ötöt adott Pereznek. Óriási különbségek körön belül!

Leclerc, Russell, Perez a top három.

Piastri megelőzi Verstappent, aki panaszkodik: "SEHOL sem vagyok!" - jelenti a holland. 

Colapinto a harmadik a Williamsszel. Mi történik?

Perez, Sainz, Leclerc, Verstappen, Piastri, Norris a top hat jelenleg.

Ricciardo súrolja a falat, de nem töri össze a VCARB-ot.

12 pilóta után Verstappen fél másodperccel vezet COLAPINTO előtt.

Eddig Tsunoda az élen, de a mérvadóbb idők még csak most következnek.

A Mercedesek a közepes, a többiek a lágy gumikon jöttek ki azonnal.

Zöld jelzés, kezdünk!

Az eső nem esik, reggel volt egy kis zuhé, de már nyoma sincs, úgyhogy ezzel nem kell foglalkozni.

Az Alpine-tól megtudtuk: Esteban Ocon délelőtt megálló autóját megjavította a csapat, a francia a szükséges alkatrészek cseréje után részt vehet az időmérőn!

Az előző három bakui F1-es időmérőt Charles Leclerc nyerte meg, és az eddigi forma alapján most is ő lehet a legnagyobb esélyes: képes-e sorozatban negyedszer is győzni a monacói?

Kezdődik az Azerbajdzsáni Nagydíj időmérője: köszöntjük kedves olvasóinkat, tartsatok velünk a következő bő egy órában!