DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
12:33

Kimerészkednek az első pilóták a pályára, ők a zöld oldalfalú, átmeneti esőgumikat választották. 

Ezzel én megköszönöm az olvasók figyelmét, várunk vissza mindenkit a kvalifikáció élő szöveges közvetítésére! :)

Az időmérő magyar idő szerint délután négy órakor kezdődik majd, előtte pedig negyed háromtól F2-es sprintfutamot rendeznek majd (hacsak nem jutnak ők is az F3-asok sorsára...).

Leperegnek az utolsó másodpercek is, leng a kockás zászló. George Russell zár az élen Lewis Hamilton előtt. Norris a harmadik, Sainz, Verstappen, Leclerc és Piastri követik. Alonso, Perez és Hülkenberg zár még a top tízben. 

Eddig a Ferrarik tűnnek a leginkább instabilnak, Leclerc és Sainz alatt is mocorog az autó rendesen. 

Pár perccel a vége előtt néhányan még kint köröznek a pályán, de az élen az állás valószínűleg már nem fog változni a leromlott körülményeknek köszönhetően.

Az eső a jóslatoknak megfelelően valóban erősödött, de azért vannak páran, akik még kint köröznek a pályán. Esteban Ocon az egyikük, aki most épphogy megakadályozza, hogy a másik Alpine is a sóderágyban kössön ki.

Az esős körülmények egyelőre nem igazán borítják meg az erősorrendet. A top négy csapat nyolc versenyzője foglalja el az első nyolc pozíciót. Élükön továbbra is Russell, Sergio Perez pedig a nyolcadik.

A brit szurkolók egyébként örülhetnek: három hazai versenyzőjük sajátítja ki az első három helyet, valamint a Williamsek sem állnak rosszul, Alexander Albon a tizedik, Logan Sargeant a 11. helyen van.

Azon ritka alkalmak egyike ez a mostani, amikor azt mondhatjuk, hogy jobb a televízión keresztül követni az F1-et, mint a helyszínen. 11 fok és eső...

 

Közben Norrisnak jelentik a csapatrádión: 15 perc múlva rosszabbodni fog az esőzés.

Russell ugrik az élre bő fél másodperccel megelőzve csapattársát. Mercedes 1-2!

Így állunk félidőnél:

Röpködnek a lila szektorok! Jelenleg Hamilton van az élen 1:38.511-gyel. A McLaren meglepő módon egyelőre nem villog annyira, mint tegnap, Norris ráadásul megjárja a bukóteret is.

Az F1-es közvetítés egyik grafikája szerint a pálya egy része már száraz, a zöld oldalfalú gumikat viszont valószínűleg még csodálhatjuk egy ideig.

Közben Valtteri Bottas is megforog, jelenti is csapatának, hogy semmi tapadása. Valószínűleg nem az utolsó pörgés-forgás volt ez a mai napon.

Na, ezt felesleges volt leírni, hiszen folyamatosan javulnak az időeredmények, immár Max Verstappen az élen. 

George Russell jelenti a csapatrádión: szárad a pálya! Charles Leclerc közben az élre áll a Ferrarival, ideje: 1:42.451.

Daniel Ricciardo próbálta melegíteni a gumijait a bokszutcában (vagy éppen ellenőrizte a kormányát?), cikázása pedig nem tetszett a stewrdoknak - az edzés után kivizsgálják az esetet.

Gasly már visszatért a garázsba, az Alpine-t kiszedték a sóderágyból, folytatódhat az edzés!

Gasly nevetségesen lassú tempóban forgott ki a pályáról, ebből is látszik, mekkora a víz a pályán.

És eddig tartott a körözgetés... Pierre Gasly ássa el magát a sóderágyban, piros zászló!

Max Verstappen kezdésnek szépen meg is forog, pont irányba tudja állítani a Red Bullt és megy is tovább.

Lassan mindenki elkezdi a körözést. A tegnapi szabadedzéseket az élen záró Lando Norris az utolsók között hagyja el a bokszot. 

Ugyan már elkezdődött az edzés, egyelőre mindenki a garázsban várakozik.

Az éjszaka folyamán hatalmas vihar csapott le Silverstone-ra, az eső pedig azóta sem állt el. Az F3-as sprintfutamot emiatt nem is tartották meg ma reggel, a juniorok versenyét magyar idő szerint ma este hét órára rakták át. 

Köszöntjük kedves olvasóinkat! Hamarosan kezdődik az F1-es Brit Nagydíj harmadik szabadedzése.