DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 4. péntek
17:01

Megkezdődött az edzés, egy perc alatt a mezőny kétharmada ki is gördült a pályára.

Ezzel most megköszönjük a figyelmet, ez volt a Brit Nagydíj második szabadedzésének élő közvetítése. A Formula.hu-n továbbra is megtaláljátok a legérdekesebb híreket és nyilatkozatokat, YouTube-csatornánkon pedig este szokás szerint jelentkezik Mészáros Sándor a helyszínről!

Íme, a szabadedzés végeredménye:

Leintették az edzést, összesen 9 autó jött ki egy próbarajtot végrehajtani.

Jön Russell, jönnek az RB-k, sokan akarnak élni a rajtgyakorlat lehetőségével az intereken.

Perez! Na, valaki csak kijön!

És most Sainz is befejezi, kettő és fél perc van még hátra.

Sainz egyelőre a sárgákat járatja, a mezőnyből egyedüliként most is köröz – a közepes keveréken.

Mivel a hétvége hátralévő részében 50 százalék feletti az eső valószínűsége, kíváncsian várhatjjuk, valaki megjáratja-e a zöld oldalfalú Pirelliket.

És megjött az eső, a versenyzők pedig sorra húznak be a bokszba.

És most Magnussen is kijön, amíg lehet, addig pakolják a köröket az autóba a versenyzők – ki milyen abroncson, Norris közepeseiben már 21 kör van, míg a leghosszabb lágyas menet Hülkenbergé volt 14-gyel.

A nemrég egy masszívat "bukóterező" Magnussenen kívül mindenki más a pályán tíz perccel az edzés vége előtt.

Norris fülére mondják, hogy nagyon durva lesz az eső, épp ezért nem fognak kockáztatni – valószínűleg a bokszba parancsolják a britet, ahogy jó eséllyel mindenkit.

Ha valaki kint van a pályán (kicsi az esély, hogy onnan olvassa e szavakat valaki, mert inkább az edzést kéne nézni helyette, de hátha), az el ne menjen sehova a szabadedzés után, hiszen csodálatos F1-es autók vonulnak majd fel az edzést követően, köztük Jenson Button 2000-es Williamsével. Már ha az eső engedi.

A Sztahanov-különdíj ma a 20. körét futó Sainzé, míg a legkevesebbet a Sauber versenyzői teljesítették – Bottas most is a bokszban, 43 perc alatt 12-szer járta körbe a silverstone-i pályát.

Egy friss üzenet szerint csak a hajrában érkezik az eső, még körözhetnek a versenyzők egy kicsit előtte. A többség visszarakta a közepeseket, de nem mindenki, Piastri például azt próbálgatja, mire képesek a használt lágyak.

Mégsem ez lett: Perez jött fel a harmadik helyre, és Verstappen is újra a pályán, immár használt közepeseken.

És lehet, hogy ez lesz a végeredmény is, ugyanis a radar tanúsága szerint mindjárt megérkezik az égi áldás!

Íme az első 10. helyezett jelen pillanatban:

Ez már jobb a tavalyi pole-körnél, ennél jobbat utoljűra 2021-ben futottak itt, abban az évben 1:26,023 volt a legjobb kör Lewis Hamiltontól a Q2-ben.

Norris két lila szektorral demoralizálja a mezőnyt, na mi lesz a vége? 1:26,549!

Megvan a második is, méghozzá Piastritól, miközben Verstappen elkezdett egy újabb gyorskört egy friss szett lágy keveréken, de félbeszakította!

Ez már csak néhány tizedre van a tavalyi pole-körtől.

A hétvége első 1:27 alatt köre Hülkenbergé! 1:26,990-nel áll az élre a német.

Most Sainz jön fel a második helyre, ő Verstappen és Stroll 41 ezredre egymástól. Közben Leclerc az élre áll, Hülkenberg pedig őt is visszább löki!

Stroll a második, mindössze 41 ezredre Verstappentől! Nagyon sok maradhatott abban a Red Bull-körben.

Most Strollé a legjobb első szektor, közel három tizedet ad Verstappennek. 

Zhou ezzel szemben félúton Albon és Sargeant között – pedig az idei időmérők több mint felét utolsóként záró kínainak valószínűleg jót tenne egy önbizalomnövelő szabadedzés.

Bottas pedig öt ezreddel gyorsabb Alonsónál. Akkor ez most jó kör volt a spanyoltól vagy sem...? (valószínűleg "sem")

Bottas nála is gyorsabb. Tényleg nem a Red Bull kedvence az első szektor. De a spanyol még a másodikban is csak két századra a hollandtól! Végül másfél tizeddel marad el tőle.

Alonso lilával kezd!

Jönnek: Alonso, a két Sauber és a két Williams feltette a lágyakat.

Kicsit elcsendesedett a pálya, sokan a bokszban – valószínűleg jönnek majd a lágygumis menetek!

...és meg is van a hétvége eddigi legjobbja 1:27,233-mal!

...bár csak öt ezreddel, a második viszont már lilább...

Verstappen a lágyakon természetesen lilával kezd...

Sainz fut egy ezredre azonos kört Hamiltonnal, most a 3-4. helyen állnak. Nagyon rákaptak a versenyzők mostanában a +0,000 különbségre!

Verstappen az első, aki felpattintja a lágyakat!

Buzgón körözgetnek a versenyzők, a Mercedes-garázsban pedig egy szimpatikus gyerek tűnik fel a kameraképen. A mostani tendenciák alapján pár év múlva már F1-es pilóta lehet...

Az első edzés legjobbját Lando Norris futotta 1:27,420-szal használt lágyakon, Verstappen most 1:27,831-gyel áll az élen – és még nem futott lágygumis kört ma!

A két csúnya feltartásért, melyek az első edzésen történtek, egyaránt pénzbüntetést osztottak ki az illetékesek: az Aston Martint 15 ezer, a Red Bullt pedig 20 ezer euróra bírságolták, mivel nem figyelmeztették időben Strollt, illetve Hadjart arra, hogy Leclerc, illetve Norris érkezik mögöttük nagy tempóval. Szerencsére egyik esetből sem lett baleset. A versenyzőket figyelmeztetésben részesítették.

A hivatalos jelzés szerint 40 százalék esély van az esőre, valószínűleg ezért is szorgoskodnak a csapatok: 20-ból 19-en a pályán, csak Magnussen a bokszban.

Az autókba visszatért az első edzést kihagyó Perez, Gasly, Magnussen és Sargeant, valamint az edzés elején hibázó Tsunoda is ott van a pályán – akárcsak az edzés végén meghibásodást szenvedő Piastri.

Az első gyakorlást a többség a kemény keverékkel kezdte meg, most a közepes a legnépszerűbb.

Az idő nem lett sokkal jobb, a levegő hőmérséklete 18, a pályáé 29 fok, a páratartalom magas.

Nagy örömmel és szeretettel köszöntjük olvasóinkat a második silverstone-i szabadedzés élő közvetítésében!