DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
07:49

Indul a Q3 és a pálya közeléből már esőt jelentenek. Na, már csak az kellene! (és tényleg)

Ezzel ért véget mai élő közvetítésünk. Persze a nyilatkozatok még csak most jönnek, holnap pedig gyertek a 7 órakor kezdődő futamra, hiszen felettébb izgalmasnak ígérkezik.

Leparkolva Hamilton és Vettel is a Red Bull autójához sétáltak oda, kicsit közelebbről is megnézni azt. A német azért aztán út közben vet néhány szúrós pillantást a W08-asra is.

A lassításokból látszik, hogy Bottasnak nem volt tökéletes az utolsó köre. De talán első mercedeses hétvégéjén nem lesz csalódott a 3. hellyel.

Hamilton győztes körideje 1:22,188, ezzel hatodik pole-ját szerezte Melbourne-ben a háromszoros bajnok. Mögötte Vettel, Bottas, Raikkönen, Verstappen, Grosjean, Massa, Sainz, Kvjat és Ricciardo a sorrend.

Vettel bejön a két Mercedes közé, éppen megelőzve Bottast. Hamiltoné a pole, de ott van a Ferrari is az első sorban!

Bottas 15 ezreddel felülmúlta Hamiltont, de rögtön utána jött a brit, aki újabb három tizedet faragott, így visszaállt az élre.

Pályán a többi, eddig kör nélküli pilóta is - Ricciardót leszámítva természetesen.

A Haas pilótája elfoglalja a helyét az ötödik pozícióban. A Mercedesek megérkeztek közben, és kerülnek lefelé a gumimelegítők a Ferrarikról is.

Grosjean törte meg a csendet. Az élen tehát Hamilton, Vettel, Bottas, Raikkönen a sorrend - mindannyiuktól számíthatunk még egy próbálkozásra.

Újra szabad a pálya, de még van 7 perc, és senki sem siet sehova.

Mindeközben a napsugár utat tört a felhők között: a ránk zúduló jobbnál jobb köridők a kieső Ricciardo után tényleges eső talán már nem lesz.

Itt egy videó a balesetről. Nem volt azért olyan nagy az a becsapódás szerencsére. Ricciardo viszont tönkretette Verstappen körét is.

Christian Horner már nyilatkozik a Sky-nak, nincs kétsége afelől, hogy vezetői hiba történt Ricciardo esetében. Még nem tudja, hogy kell-e váltócsere.

Piros zászló, Ricciardo jól van, kiszáll az autójából, de ezzel kukázta a jó hazai szereplést mára.

És Ricciardo a falban!

Bottas 1:22,798! Vettel 1:22,796!! Hamilton 1:22,496!!! Jézus mari.

Rosbeg is nézi. Azt mondja, nagyon izgul, de az igazság az, hogy bizonyára ilyen nyugodt már nagyon rég volt egy F1-es időmérőn.

A "nagy hatos" (ez jó név a Red Bull - Mercedes - Ferrari tengelyre, nem?) már ki is hajtott, mások azonban még nem. Raikkönennek már mondják, hogy valószínűleg tapasztalni fog pár esőcseppet.

Most van némi vita arról, hogy Hamilton tényleg használt ultralágyakon teljesítette-e a körét, mert egyes források azt mondják, hogy nem, és hibás volt a grafika. Végül is olyan hatalmas drámát a használt sem jelentene, látva hogy milyen sokat bírnak idén a leglágyabb abroncsok is. 

Perezt feltartotta Massa a gyorskörén. Ezt biztosan nem fogja szó nélkül hagyni a mexikói, és talán a versenybírók sem.

Vége a Q2-nek: Massa, Grosjean, Sainz és Kvjat csatlakoznak a továbbjutókhoz. Alonso, Hülkenberg, Ericsson és a két Force India búcsúzik.

Jönnek az utolsó körök, de "a nagy hatos" biztonságban van, nagyon meglepő kiesés itt nem lesz.

Vettel javított, de maradt negyedik. Most már csak 186 ezred a hátránya. Ezzel azért már elégedettnek kell lennie, legalábbis egy Q2-ben. Lehet, hogy az előző gumiszettjével volt valami gond, ezért futott egy még gyorsabb kört, hogy ezekkel az abroncsokkal kezdhesse a versenyt. Hamilton viszont használt ultralágyakon volt csak kint, így neki azok lesznek fenn a rajtnál.

Alonso közben már vissza is tért a pályára, és akkor remélhetőleg az erő is a Hondába.

Vettel 243 ezred lemaradással áll a negyedik helyen, amit biztonságosnak is gondolhatnánk, de mégis kihajtott egy újabb próbálkozásra. 

"No power" - na, kinek a szájából hangzott el? Bizony, Fernando Alonso gurult vissza a bokszba, közben mondogatta a rádión, hogy ugyanúgy elveszítette az autója a motorerőt, mint ahogy az már korábban is történt. Hát, a spanyol korábbi megjegyzésére visszautalva, ezen az eső sem segítene.

Grosjean panaszkodik, hogy egy Sauber és egy Red Bull is feltartotta a gyorskörén, a Haasnál jelentik is az esetet az illetékeseknek.

Ricciardo és Verstappen pedig az 5-6. helyre jöttek, már jelentősebb lemaradással. Egyelőre egyértelmű hierarchia rajzolódik ki, de a Ferrarik azért vészes közelségben vannak a címvédőkhöz.

A Ferrarik 1-2 tizeddel elmaradva sorolnak be mögéjük a tabellán.

Az első Q2-es köridő pedig újabb abszolút körrekord: 1:23,215 Valtteri Bottastól. Hamilton 36 ezredre marad el tőle.

Azért az érdekes, hogy a mezőny három olyan pilótája közül, akik még nem versenyeztek Melbourne-ben korábban, az a Giovinazzi végzett a legelőkelőbb rajthelyen, akinek ma reggel szóltak, hogy "be kéne ülni az autóba és vezetni".

Indul a Q2, elsőként a Mercedesek a pályán, ultralágy gumikkal. 

Alonso a 12. helyen jutott tovább. Amikor a rádión közölték ezt vele, így reagált: "Nagyszerű, most már csak egy kis eső kell!"

Ericssonnak viszont sikerült javítania a végére, ezzel bejött a 15., még éppen továbbjutó helyre. A kiesők: Giovinazzi, Magnussen, Vandoorne, Stroll, Palmer - öt különböző csapat pilótái, nincs egyértelmű sereghajtó.

Giovinazzi hibázott utolsó körében. Öten esnek ki most ugyebár, hiszen 20 fősre csökkent a mezőny létszáma.

Giovinazzinak egyelőre jobb ideje van, mint Ericssonnak, Vandoorne pedig most tért vissza, hátha össze tud rakni egy épkézláb kört ezzel a McLarennel.

A Ferrarik és Mercedesek mögött Ricciardo és Grosjean állnak a legjobb idővel, de a figyelem most már áthelyeződik a kiesőzónára, hiszen az utolsó percek jönnek a Q1-ben.

A Ferrari finnje viszont nem is vacakolt, bejött másodiknak, ezzel biztosítva a továbbjutását.

Raikkönen visszatért ultralágyakon, hiszen a középmezőnyre volt csak jó korábbi ideje. Vettel azonban továbbra is harmadik, ő talán megússza, hogy újra ki kelljen mennie.

Itt is van Stroll, most hagyta el a bokszot.

Hamilton átvette a vezetést: 1:24,191. A Ferrarikon kívül mindenki ultralágyakon.

Verstappen csúnyán elfékezte a bal első gumiját, de azt mondja, marad tovább a pályán, hiszen "muszáj neki".

Jáj, bajok a McLarennél. Stoffel Vandoorne fülére szóltak, hogy üzemanyagáramlási gondok miatt nagyon lassú tempóban térjen vissza a bokszba. A belgának még nincs mért ideje.

Strollt most szíjazza be csapata, ő fog utolsóként kihajtani a 20 pilóta közül.

A két Mercedes az élre ugrott: Bottas az első 1:24,5-tel, dacára annak, hogy hibázott az utolsó előtti kanyarban. Hamilton 21 ezreddel mögötte.

Már csak a két Red Bull, Hülkenberg és Stroll nem tette tiszteletét eddig a pályán.

Ettől persze még záporoznak a köridők, az első menetek után Vettel vezet 1:25,7-tel, mögötte a két Toro Rosso.

Ha az elmúlt percekben a megszokottnál kevesebb grafikát láttatok a tévéképernyőn, az nem véletlen: némi technikai probléma merült fel az ezért felelős stábnál.

Az eddig kihajtó 11 pilóta többsége ultralágy gumikon van, kivételt jelent a két Ferrari a szuperlágyakkal.

És megkezdődött az év első időmérő edzése. Sokan azonnal célba veszik a pályát, köztük az újfiú Giovinazzi is.

40% esélyt adnak jelenleg annak, hogy elered az eső az előttünk álló egy órában.

És ezt is jegyezzük fel: 2015 után ismét "normális" időmérő kezdődik Melbourne-ben, tavaly ugyanis a szörnyű, egyenkénti kieséses rendszer debütálásán botránkozhattunk itt meg.

Ha a szabadedzés idején még aludtatok, akkor egyrészt fussátok át az edzésről készült jelentést, másrészt pedig le ne maradjatok a nap eddigi legnagyobb híréről, Pascal Wehrlein hétvégi távolmaradásáról, akinek a helyére Antonio Giovinazzi ugrik be a Sauberbe.

Fontos hír, hogy közben megszületett a szezon első rajtbüntetése is: Lance Stroll Williamsében ki kellett cserélni a váltót a kanadai pilóta harmadik edzésen történt balesete miatt, ez pedig öt rajthelyes hátrasorolást jelent számára debütálófutamán.

Az időmérő előtt nem más, mint a jó öreg (na jó, még mindig csak 36 éves) Baumgartner Zsolt is szórakoztatta a közönséget egy kétüléses Minardival. Itt van róla pár videó:

 

Ami az időjárást illeti, egyelőre szárazak a körülmények, de a pálya felett gyülemlő felhők nem néznek ki valami bizalomgerjesztően.

Napos reggelt mindenkinek, már csak pár perc és belecsapnak a lecsóba a csapatok, egy óra múlva pedig megtudjuk, ki vághat majd neki az élőről a vasárnapi Ausztrál Nagydíjnak.