DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 10. péntek
14:31

Piastri jön be a 6. helyre első mai épkézláb körével.

Újabb piros, kerékcseregyakorlat, majd irány a garázs, ezzel most már tényleg véget ért a háromnapos bahreini teszt. Köszönjük a figyelmet, tartsatok velünk a jövő héten a Bahreini Nagydíj élő közvetítésén is!

Újabb állórajt következik, az óra pedig szép csendben lepörög.

Rajtpróba következik szűk nyolc nappal az "igazi" bahreini rajt előtt.

Hopp, kicsit idő előtt hirdettük ki a teszt végét, bő tíz percre még kiengedik a mezőnyt – már aki még szeretne kimenni, hiszen Verstappen például már levette a sisakját.

A végére a Saubertől is láthattunk egy ütősebb kört: Zhou a C4-es keveréken a 3. helyre ugrott fel Leclerc és Russell mögé.

VSC, majd safety car, majd piros, tesztelik a különböző rendszereket, ezzel ér véget a háromnapos kollektív teszt.

Russell! Fél tizeden belül Leclerc-hez képest, lila utolsó szektor, második hely. Úgynevezett önbizalomnövelő kör.

A Sztahanov-érdemrend ma a Haasé: Magnussen és Hülkenberg együttesen 165 körnél járnak.

De érkezik-e vajon erődemonstráció a Red Bull részéről...?

Albon felpattintott egy újabb lágy szettet, és feljött vele az ötödik helyre, és Tsunoda is javított, immár két századra megközelítette Verstappent.

Hülkenberg megfogalmazta, milyen előnyökkel jár az új csapatfőnök, Ayao Komatsu mérnöki háttere: "A mérnökök nem tudják átb***ni, mert tudja, mi történik."

Hát. Annyira nem volt mit nézni...

Verstappen a C2-esen köröz, Albon pedig feldobott egy lágy keveréket. Nézzük azt a Williamst!

Egy apró kis zavar az erőben: Gasly autójának elejéről vált le egy darab. Összeszedték.

Újabb gyorskörök érkeztek Russell közepesen jött fel a harmadik helyre, majd érkezett Tsunoda lágyon, és eggyel hátrébb tolta.

Albon próbált meg egy ütős kört összerakni, ami részben sikerült is neki, hiszen az utolsó kanyarban elkövetett hibája ellenére is "csak" 1,7 másodperces lemaradással állt meg az óra.

A legtöbben, így például most Tsunoda, a középső, azaz a C3-as keveréken futják a gyorsköreiket, s a jövő heti futamot tekintve ez a leginkább reprezentatív – hiszen ez lesz majd a lágy keverék a Bahreini Nagydíjon.

Egy-egy gyorskört is látunk néha, most épp Tsunoda javította meg egyéni legjobbját.

A Bahreini Nagydíj nyolc nap múlva pontosan ekkor kezdődik majd meg, nem csoda, hogy buzgón nyomják a hosszú etapokat a versenyzők!

Russell és Tsunoda feljebb jött a köridőlistán, miközben Alonso a közepeseket hosszú etapja végén lágyra cserélte.

Nagyon szomorú hír érkezett a teszt közben: 80 esztendős korában elhunyt Wilson Fittipaldi, a kétszeres világbajnok Emerson testvére, aki maga is versenyzett az F1-ben, s megalapította a Copersucar Fittipaldi istállót.

Verstappen bekeményített, mármint ami a gumikat illeti, és folytatja a hosszú meneteket – ezúttal már C1-esen.

Az egyetlen versenyző, aki az egész napot teljesíti, Alex Albon a 100. körét futja ma. A délelőtti csapatból Magnussen futotta a legtöbbet, 80 kört, a délutániak közül egyelőre Hülkenberg és Zhou a legszorgalmasabb 55-tel.

Alonso számos gyorskör után hosszú etapba kezdett.

Szinte az összes autó a pályán, kicsit felpörgött most a teszt.

Kíváncsian várjuk, fut-e még valaki gyorsköröket lágy keveréken. Egyelőre csak Leclerc, Hamilton és Ricciardo csinált ilyet.

Megy le a nap Bahreinben, 113 perc van még hátra az idei tesztszezonból. 

De egy jó kis csatát legalább láthattunk, Tsunoda előzte Hülkenberget, mielőtt a bokszba húzott.

Többen hosszú etapokat futnak most, köztük Hülkenberg és Zhou is. Nézői szempontból kevésbé élvezetes, mint a gyorskörök, de ha valahol, hát a teszten egyáltalán nem számít, mi érdekes a nézőknek és mi nem.

Miközben Piastri feljön a negyedik helyre, Fred Vasseur Carlos Sainzot méltatja a kamerák előtt.

Alonso feljött a harmadik helyre, enyhe déja vu érzésünk lehet: az Aston Martin úgy csinál, mintha gyors lenne, akárcsak tavaly. De vajon ez most is valós...?

Leclerc egyéni legjobb első, abszolút legjobb középső és utolsó szektor: 1:30,322 a nap új legjobbja – az első szektor viszont még mindig Alonsóé, aki javít is azon a szektoron most!

Erősen indul a kör, bár élesben valószínűleg elvennék négykerekes pályaelhagyás miatt... A második szektor után is egy tizeden belül saját legjobbjához képest, és így is ér be, a harmadik szektor lilára sikeredett.

Hohó, Leclerc újabb gyorskörre indul a lágyakon.

Az egyetlen versenyző, aki ma nem kap szerepet, Logan Sargeant, de az F1TV tesz róla, hogy ő se unatkozzon, hiszen beültették kommentátornak.

Kíváncsian várjuk, jönnek-e további gyorskörök a mezőny más tagjaitól.

Alonso lila első szektort futott, még gyorsabbat ment a közepesen, mint Leclerc az eggyel lágyabb keveréken – a live timing megtréfált minket, a monacói nem közepesen futotta meg az eddigi legjobb kört.

Leclerc ugrik az élre, három és fél tizedet ad Verstappennek a C3-ason. Ez a teszt második legjobbja  Sainz tegnap 1:29,9-es köre után.

Jönnek a gyorskörök másoknál is, most épp Alonso javított, és ugrott fel Sainz mögé a harmadik helyre.

Verstappen tovább javít, két lila szektor után bemegy 1:31 alá, a legjobb idő most 1:30,763.

Három órával a vége előtt így állunk:

Russell egy 9. idővel melegít be, fél másodpercet kap Hamiltontól. Alonso viszont repeszt egy ötödik időt, bejön a két Ferrari és a két Red Bull mögé.

Verstappen rendet tesz!

Az első meghúzott körével két tizedet ad Sainznak, és átveszi a vezetést!

Sainz köre kora reggel óta eddig a legjobbnak bizonyult, de talán most Verstappen volt az első, aki az egykörös tempóra ment rá, mindenesetre ennél már jött jobbat a héten ő is és a Ferrari is.

Leclerc begyorsul, 1:31,6-os körrel felugrik a harmadik helyre, négy tizedet kap Sainztól, csak ő és Perez előzi meg.

Verstappen is megérkezik, az első értékelhető köre a 7. helyre jó, 1,4 másodperccel Sainz mögé.

Leclerc alatt keresztbe áll a Ferrari, egyelőre 10. a monacói. 

Közben már Alonso is a pályán!

Charles Leclerc egyelőre elégedett a Ferrarival (mielőtt ma beleül):

„Még mindig nagyon nehéz felmérni, hol is állunk. De végigmentünk a programunkon, nem volt semmilyen komoly problémánk. Úgy vélem, az első számú lényeges pont, hogy nincsenek meglepetések: mindent, amire számítottunk ettől az autótól, megkaptuk az igazi pályán is. Ez jó, mert ez segít nekünk fejleszteni az autót a szimulátorban, és úgy tűnik, mindennek van értelme.”

Csak nem akarnak jönni a többiek, kevés tesztidő ide vagy oda, mindenki a bokszban van, kivéve Piastrit, mert a McLarennek sietős a munka. Az ausztrál már 12 kör felett jár, lassan megfutja azt, amit Norris egész délelőtt...

Szóval így zárult a délelőtt:

Oscar Piastri a volánnál, ő az első, aki megkezdi a munkát a délutános műszakból.

Az utóbbi egy órában hatalmas volt a csend, most már talán újraéled a bahreini pálya. A McLarennek pedig a kuplunghiba miatt nagy szüksége is lenne a zavaratlan körözésre...

Albon a pályán: ahogy korábban is jeleztük, a Williams az egyetlen, amely csapat nem cserél versenyzőt a nap során. A thai most élvezheti a bahreini aszfaltcsíkot egyedül...

Sainz kiszállt: 71 körrel fejezi be a napot, Perez is visszatért és szintén lezárta a tesztet, rövidesen minden autóban feltűnnek a csapattársak. 

Egy szünet után Perez és Sainz visszaült az autóba, ők maradtak egyelőre munkában.

Üres a pálya, minden autó a garázsban van.

Mondhatjuk, hogy "de, lesz ebédszünet!"

A McLarenről közben kiderült, hogy kuplungproblémák miatt lezárta Norris mai etapját. A brit pilóta alig 20 kört tett meg. A wokingiaknak eddig minden napra jutott valamilyen bosszantó technikai hiba...

Na jó, nyilván nem szorult be, de a dán azóta is kalapál valamit a pilótafülke belsejében, a térdeinél...

Magnussen beragadt a Haasba? Kért egy kalapácsot a bokszban, hogy kiszabadítsa magát...

Összefoglaltuk, hogy mi történt reggel óta a bahreini tesztnapon, az alábbi cikkben elolvasható:

https://formula.hu/f1/2024/02/23/palyagondok-es-ferrari-vezetes-pentek-delelott 

Közben jönnek majd a pilótacserék is, néhányan már ki is szálltak az autóból. Mivel hivatalos ebédszünet nincs a reggeli megszakítás miatt, így nem áll meg a munka, de a Williamst leszámítva mindenki váltani fog valamikor a következő egy órán belül.

Fernando Alonso éppen arról beszél, hogy nagyon jól mérhető minden változás, mert a pályát tökéletesen ismerik, a gumik is maradtak a tavalyiak, úgyhogy az autó viselkedése meglehetősen jól feltérképezhető a tavalyihoz képest.

Perez hosszú ideje a garázsban van, a Red Bullnál továbbra is szerelnek.

Két körön belül Sainz is teljesíti a bahreini versenytávot. Rendkívül aktívak a csapatok délelőtt, mindenki versenyt szimulál.

Ricciardo közelít a 70 megtett körhöz, most éppen összefestett autóval teljesít szolgálatot. Nem mondhatjuk, hogy nem dolgoztatják meg a pénzéért...

Köridőkről egyébként azért nem tudunk beszámolni, mert mindenki versenyetapokat gyűr, Stroll most éppen a C1-es gumikkal van kint a pályán, és senki sem erőlteti az egykörös tempót.

A hírek szerint hamarosan Verstappen érkezhet a pályára Perez helyett, és korán cserélhet versenyzőt a Red Bull.

Pereznál is szerelnek valamit az autó alatt, de a Red Bull egyelőre nem lehet elégedetlen a napjával. 

A McLaren egyébként ma sem dolgozik túl sokat: Lando Norris teljesítette a legkevesebb kört a délelőtt folyamán, most is jó ideje a garázsban van az autó. A húsz megtett kört hasonlítsuk össze Ricciardo 62 körével, vagy akár Magnussen 53 és Sainz 44 fordulójával...

A versenyzők véleménye egyébként jelenleg az, hogy természetesen továbbra is a Red Bullé a leggyorsabb autó, de jelen pillanatban talán nem annyira drámai a helyzet, mint ahogy az az első napon, Max Verstappen egy másodperces előnye idején volt. 

Ugyanakkor a Red Bull a hírek szerint a negyedik futamra már egy jelentős fejlesztési csomagot hoz, és az lesz a nagy kérdés, hogy a többiek milyen ütemben tudják fejleszteni az újragondolt autóikat...

Ricciardo közben teljesített egy versenytávot, a  szimuláció végére ért a közepes és a kemény keveréket használva.

Elmúlt 11 óra, változás nincs: Sainz reggeli köre még mindig a leggyorsabb, a spanyol pedig közben már 40 megtett kör felett jár, az itteni 57 körös versenytáv vége felé halad.

 

És ahogy ezt leírjuk, rákontrázik a Williams is, Albon alatt ugyanaz történik. A mai napon ez a három autó látszik egyelőre a legkevésbé stabilnak.

Hamilton alatt továbbra is meglehetősen túlkormányzott a Mercedes, újabb kör megy emiatt kárba. Norris alatt is szinte ugyanígy, ugyanabban a kanyarban produkált ugyanilyet a McLaren, ez a két autó egyelőre kissé birkózós.

Ricciardo már negyven körön is túl van, jelenleg rajta kívül csak Magnussen mondhatja el magáról, hogy harmincnál több fordulót tett meg.

Közben az aszfalt már 39 Celsius-fokos, úgyhogy kezd megint elég meleg lenni Bahreinben.

Perez közben javít, de 2,5 tizedet így is kap Sainztól, úgyhogy továbbra is második a Red Bull mexikóija.

Akiről továbbra sem tudunk semmit, az az Alpine: csak a közepes gumikat nyúzzák, a többiektől elég eltérő programot futnak, kevés a gyorskörük, és Ocon ma is csak 9., egyedül a mért kört még nem futó Ricciardót előzi meg.

Más kérdés, hogy az enstone-iak tavaly is hasonló módon teszteltek, aztán a futamokon ennél azért jobbak voltak...

Sainzcal versenyetapot futtat a Ferrari, a gumikopás van most célkeresztben a Scuderiánál.

A legtöbb kört egyébként eddig Ricciardo teljesítette, ő 29-nél tart, Ocon 15-tel utolsó ezen a listán.

Perez is fut egy mért kört, de nem javít, marad második. De most jön a pályára Sainz!

Stroll fut egy lila első szektort, de aztán belassul, és negyedik idővel zárja a körét.

Még mindig Sainz korán futott C3-as köre a legjobb ma.

Hamiltonnak a C5-ös, leglágyabb gumi sem jön be: hét tizedet kap vele Sainz C3-as körétől. 

Hamilton elindult egy gyorskörre, de már az első kanyart elfékezte, úgyhogy hamar hamvába holt ez a próbálkozás.

Sainz is így járt nem sokkal korábban, összességében a hosszabb kihagyás után sem hemzseg a pálya az autóktól.

Közben hivatalos közleményben erősítette meg a WEC, vagyis az endurance-világbajnokság azt, amiről nemrég már mi is írtunk: el kell halasztani az erre a hétvégére tervezett szezonfelvezető prológot. A szombat-vasárnapi programot hétfőn-kedden bonyolítják majd le Katarban, a szezonnyitó helyszínén.

A csúszás oka az, hogy geopolitikai okokból a Vörös-tengeren több hajózási útvonalon is jelentősek a késések, ami miatt a WEC-csapatok szállítmányai sem érkeztek meg időben a helyszínre.

A WEC tájékoztatása szerint a hétvégi szezonrajtot mindez nem befolyásolja.

Érdemes figyelni a belsőkamerás felvételeket, és az autók viselkedését. A Mercedes Hamilton alatt meglehetősen idegesnek tűnt szinte minden bekormányzásnál, és ha nem is ennyire, de a McLaren is hasonló jeleket mutatott Norris alatt - és a korai ellenkormányzások után hajlamos volt megtolni az orrát, ami jelentős időveszteséget okozott.

A Williamsnek is voltak túlkormányzott pillanatai Albon alatt, egyelőre kicsit úgy tűnik, hogy az újragondolt koncepciók beállításaival még dolgozni kell a legtöbb csapatnak. Persze erre való a teszt...

Jönnek is a köridők, továbbra is Sainz vezet, de Perez feljön mögé másodiknak, fél másodperc a lemaradása.

Norris után pedig már Stroll a negyedik, ő is javított.

Meg is van a zöld jelzés, folytatódik a tesztnap!

Elvégeztek a javítással, tartjuk magunkat ahhoz, hogy három perc múlva jön a zöld jelzés!

Még mindig zajlik a javítás, pedig nyolc percen belül elvileg újraindul a körözés.

A Williams új kormánya:

Megerősítve: nem lesz ebédszünet, magyar idő szerint 17:00-ig pihenő nélkül folytatódik a mai tesztnap!

Laurent Mekies, a Visa Cash App RB csapatfőnöke szerint elég frusztráló az újabb szünet, de eddig nem panaszkodhatnak a teljesítményükre, és az újraindítás után Daniel Ricciardo versenyszimulációt fog végrehajtani.

No, végre egy információ: az FIA szerint az újraindítás várható időpontja helyi idő szerint 11:45, ami magyar idő szerint 9:45-öt jelent, azaz még nagyjából fél óra várakozás várhat ránk. Közben pedig a visszaszámláló 8 órától kezdett el visszafelé pörögni, ami azt is jelenti, hogy a most kiesett időt úgy pótolják, hogy kimarad az ebédszünet.

Közben a The Race osztott meg egy fotót arról, hogy még maga Adrian Newey is befeküdt Perez autója alá, hogy megnézze, mennyire sérült az RB20-as alja a csatornafedéllel történt kontakt során...

Mondjuk az beszédes, hogy már le is vették inkább a futóórát, szóval valószínűleg lesz némi programváltozás ismét.

Egyelőre nincs információ róla, mikor indulhat újra a teszt, mindenesetre tegnap egy órával a délelőtti szakasz vége előtt úgy döntöttek, nem lesz már újraindítás és inkább a délutánt nyújtják meg, most viszont még három óra lenne hátra a délelőtti körözésből...

Deja vu...

Fél órája áll a teszt, de még mindig gőzerővel dolgoznak a csatornafedélen. Kellemetlen és aggasztó is egyben a jövő hétvégi évadnyitó előtt, hogy két egymást követő napon ugyanott akadt gond...

Így állunk egyébként most: Sainz vezet, heten futottak mért kört, s a megtett körök tekintetében is a Ferrari volt eddig a legszorgalmasabb 11-gyel.

Zajlik a hegesztés... Ezzel megint értékes időt veszítenek a csapatok, meglátjuk, kompenzálják-e őket valamennyire, mint tették azt tegnap is.

Már Niels Wittich versenyigazgató is a helyszínen, miközben a marsallok tegnaphoz hasonlóan a pálya más pontjain is ellenőrzik a rázóköveket.

Indulhat megint a munka - vajon ma hány emberig jutunk el, aki odamegy?

És a visszajátszások szerint ugyanott, a 11-es kanyar előtt történt az incidens: Perez hajtott rá a rázókőre! A Red Bull szerelői meg is emelték az RB20-ast, hogy a padlólemezét is megvizsgálják.

Piros zászló! Úgy fest, megint egy csatornafedéllel adódhatott probléma - hihetetlen...

Mire ezt leírtuk, Sainz is gyorsult, méghozzá immár ő is a C3-ason: 1:31,247 az új pénteki etalonidő.

Norris 91 ezredmásodpercre megközelíti Sainzt, a McLarenen ráadásul a C3-as gumik voltak fent a spanyol C4-eseivel szemben. Pár szó gyorsan a gumikról: a jövő hétvégi szezonnyitó Bahreini Nagydíjon a három legkeményebb keverék, azaz a C1, C2 és C3 lesz használatban, vagyis a C4 és a C5 nem - nem véletlen, hogy hatan nem is kértek utóbbiból, sőt a McLaren és az Alpine a C4-ből sem a tesztre.

Sainz 1:32,017-re javít az élen, mögötte Norris, Albon, Perez a sorrend.

Még egy gondolat a csütörtökhöz: amiben reménykedhetnek a Ferrari és az izgalmas szezonok rajongói, hogy Sainz nemcsak egy körön volt ezúttal jobb, mint Perez, hanem a számok alapján a versenyszimuláció során is. Persze azonnal szögezzük le: eltérhettek az üzemanyagszintek, a motorbeállítások, és persze azt is adjuk hozzá, hogy az RB20-asban nem Verstappen, hanem Perez ült, de némi reménysugarat azért így is jelentenek a második napon látottak a szerdai nyitány sokkja után.

Érkeznek is az első idők, Sainz 1:32,7-es körrel vezet, ami közel három másodperccel lassabb a tegnapi eredményénél, így természetesen sok jelentősége nincs - bár érdekes, hogy ő és Tsunoda már most a lágyabb keverékű gumit rakta fel.

Nyolcan már kint is a pályán, egyedül Hamilton és Bottas még a garázsban.

Meg is nyitott a bokszutca, Stroll, Magnussen és Norris máris a pályán.

Na de kiket láthatunk ma az autóban? A Red Bullnál változtak az eredeti tervek, hiszen miután Perez tegnap megkapta az egész napot, ma csak délelőtt fog vezetni, a többieknél pedig így fest a beosztás - azaz csak a Williamsnél nem lesz munkamegosztás:

Red Bull: Perez / Verstappen

Mercedes: Hamilton / Russell

Ferrari: Sainz / Leclerc

McLaren: Norris / Piastri

Aston Martin: Stroll / Alonso

Alpine: Ocon / Gasly

Williams: Albon

RB: Ricciardo / Tsunoda

Stake: Bottas / Zhou

Haas: Magnussen / Hülkenberg

Ami az eddigi történéseket illeti: szerdán Max Verstappen mindenkit sokkolt elsőre, amikor 1,1 másodperccel végzett az élen az új Red Bull-lal, csütörtökön viszont már némileg árnyaltabb lett a kép, ugyanis Carlos Sainz volt a leggyorsabb a Ferrarival - jóllehet, meg kell jegyezni, hogy ő már a C4-es lágy keveréken futotta az eredményét, míg Sergio Perez a C3-ason maradt el tőle hét és fél tizeddel.

Nagy szeretettel köszöntünk ismét mindenkit, rövidesen indul a harmadik, egyben utolsó nap a bahreini előszezoni F1-es teszten, ahol a tervek szerint magyar idő szerint ma is reggel 8 és dél, valamint 13 és 17 óra között lesznek pályán az autók - amennyiben egy csatornafedél persze nem rondít bele a számításokba...