DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
15:14

És Sainz balszerencsés sorozatának még mindig nincs vége: a spanyol kipördült a kavicságyba. Már újra a pályán van, de a 11. helyre esett vissza.

Köszönjük, hogy velünk tartottatok ezen a meglepetéseket tartogató Spanyol Nagydíjon! Hamarosan jövünk az összefoglalóval és a nyilatkozatokkal.

Sainz hazai pályán a negyedik hellyel kell megelégedjen. Hamiltonnak, Bottasnak, Oconnak, Norrisnak, Alonsónak és Tsunodának jár még pont.

Verstappen megnyeri a Spanyol Nagydíjat! A második helyen Sergio Perez, a harmadikon George Russell fut be.

Sainz ezzel vissza is kapta a negyedik helyet. A dobogó aligha lesz meg, az utolsó körben járunk.

Ajaj, problémák a Mercedesnél: mindkét pilótát arra figyelmeztetik, nem nyomhatják. Motorprobléma lehet.

Szinte mindenhol megmerevedtek a frontvonalak. Verstappen bő húsz másodperces előnnyel futja az utolsó három kört, mögötte Perez és Russell. Egyedül Latifi mutatott be egy előzést, Magnussent küldte hátrébb.

Dupla Red Bull, dupla Mercedes: Sainz a hazai közönség előtt elveszti a negyedik pozíciót, Hamilton felzárkózik Russell mögé.

A finn két kanyar alatt el is veszíti mindkettejükkel szemben a pozíciót. Mi lesz a Sainz-Hamilton vége?

Egy trió alakult a top 10-ben, Sainz Bottas pozíciójára pályázik, Hamilton pedig mindkettőre.

Pünkösdi királyság volt, Russell a friss lágyakon vissza is előzte...

Tegyünk említést arról a Valtteri Bottasról, aki jelenleg a harmadik (!) helyen autózik. Gondolta-e volna ezt bárki, amikor csapatot váltott?

A leggyorsabb körért járó pontért lehet még csata, Hamilton épp elorozta Verstappentől. A brit, akit többször is fekete-fehér zászlóval figyelmeztettek a pályahatárok miatt, Sainzot igyekszik elkapni az ötödik helyért.

Aztán meg is köszöni a mexikóinak, hogy nem tartotta fel.

Verstappen újra támadásban, ezúttal a győzelemért - és el is megy Perez mellett!

Nicsak, ki tűnt fel a paddockban!

Verstappen harmadjára a bokszban. 21 kör van még hátra, a lágyak nem bírták volna minden bizonnyal. Épp csak Russell elé ér vissza, miközben Perez átveszi a vezetést.

Hamilton ahhoz képest, hogy a rajtot követő csetepaté után fel akarta adni, már a hatodik helyen autózik. Magnussen versenye viszont nem vett ilyen kedvező fordulatot, az utolsó előtt helyen küzd, kemény keverékeken. Ne feledjük, a dán újfent a legjobb tízből indulhatott, így jó esélye volt a pontszerzésre.

Bottas és Sainz között alakulhat a következő csata, az egyetlen állva maradt Ferrari hamarosan DRS-távolságba ér.

Perez is a bokszban, Verstappen így egyedül marad az élen. A mexikói Russell elé tér vissza, így ez továbbra is kettős Red Bull-vezetés.

Már épp készült volna az előzésre a holland, amikor Russell hirtelen kihúzott előle a bokszba. Így Red Bull 1-2, Russell a harmadik helyre tér vissza.

Verstappen rohamléptekben csökkenti a lemaradást, mindjárt újra utoléri Russellt. Közben kezdődik a kerékcserék második felvonása, Bottas már kapott egy új szett közepest, Ocon a következő.

Féltávnál járunk, az állás jelenleg Perez, Russell, Verstappen, Bottas, Ocon, Sainz, Hamilton, Norris, Vettel és Alonso.

A másik Alfában Bottas eközben már nem tudta tovább tartani a lágy gumikon érkező Verstappent. A finn pilóta így is a negyedik, egykori csapattársa pedig a verseny eleji karambolja után már a 9. helyen jár.

Közben újabb rossz jel a Ferrarinak: Zhou Alfa Romeója is megállt... 

Ki bizony! Perez könnyedén elsuhan a Mercedes mellett.

Verstappen a lágyakon fog támadni. Perez elől ezzel kiszedték a hollandot, vajon ki tudja-e használni a lehetőséget?

Az első helyet így Russell örökölte meg, akit Verstappen most egy elévágással próbál megelőzni. A holland épp Sainz elé tér vissza.

DRÁMA: LECLERC LELASSUL!

Vakarhatja a fejét a Red Bull: Perez azért könyörög a csapatnak, hogy takarítsák el az útból Verstappent, így ő levadászhatja Russellt.

1:27.030. Leclerc versenye annyira nyugodt, hogy még a leggyorsabb kört is megfutja.

A következő azonban elmarad: a DRS megint csukva marad, Verstappen pedig Russell mögött. Perez közben felzárkózott rájuk.

Na, most jön a támadás: Verstappen végre Russell elé verekszi magát, de a brit visszaveszi a pozíciót.

22 kör után Leclerc is letudja saját kerékcseréjét, kényelmesen visszatér a Verstappen-Russell duó elé. Még mindig van öt másodperc előnye.

Leclerc előnye pedig már majdnem fél perc. Egyelőre a mezőny hátsóbb régióiban is lecsendesedtek a csaták, a kamera Verstappent és Russellt követi. A Red Bull győzködi a címvédőt, hogy működik a DRS, de Verstappen nem ezen a véleményen van. Hamilton közben a 16. helyen jár.

Verstappen tovább hergeli magát: "Még a *** DRS-t sem tudjuk megszerelni, hihetetlen!" A holland folyamatosan másodpercen belül nézelődik Russell mögött, de a hátsó szárny segítsége nélkül nem elég a tempókülönbség az előzéshez.

18 kör telt el a 66-ból, és már csak Leclerc, Vettel, Ricciardo, Schumacher és Stroll nem járt a bokszban.

Verstappen Russellt üldözi, de a DRS egyelőre továbbra sem funkcionál megfelelően. Kinyílik, de csak egy pillanatra. Verstappen érthetően ideges.

Russell és Verstappen is a bokszban, lassan az élmezőny is kezdi a közepesekre váltást. Leclerc tempója egyelőre változatlan, 14 másodperccel vezet.

Eddig ez a verseny Leclerc-nek alakul a legjobban. Íme az előbbi két kicsúszás:

Verstappen egyre rosszabb helyzetben: ismét nem működik a DRS!

Kezdődnek a bokszkiállások, Sainz és Alonso is megjárta már a bokszot. Közben Russell az autó túlmelegedésére panaszkodik.

Leclerc eközben senkitől sem zavartatva autózik. Egyre kényelmesebben.

És Verstappen is a kavicságyba csúszik! 

Perez közben Russellt üldözi, a másik Mercedes sincs könnyű helyzetben.

Leclerc szépen lassan építgeti az előnyét, már 1.6 másodpercre szakította le Verstappent. A harmadik Russell hátránya lassan a hat másodperchez közelít. Az élet inkább a mezőny hátsó felében zajlik, Alonso épp most előzte Vettelt.

Hamilton a 19. helyen autózva elvesztette az optimizmusát, és azt közli a Mercedesszel, a helyükben inkább megspórolná ezt a motort. A csapat igyekszik belé lelket önteni.

A monacói előnye már egy másodperc feletti, de épp csak a határon van. Közben a Hamilton-Magnussent versenybalesetnek minősítették.

Pontosabban Magnussen valahogy kievickélt a kavicsból, és Hamiltonnal együtt visszatért a bokszba. Hamilton is feltette a lágyakat. Leclerc közben továbbra is vezet. Mögötte Verstappen, Russell, Perez, és csak utánuk Sainz.

És máris egy karambol: a nagy meglepetésre készülő Hamilton és Magnussen összeakadtak, a dán kiesett, a brit a mezőny végén.

RAJT! Leclerc elöl marad, Sainz katasztrofális rajtot vesz.

Elindul a felvezető kör, még nagyobb forróságban, mint eddig. Hamilton bátran a közepeseket választja.

A hőséget viszont a gumik egészen biztosan nem értékelik majd. Alex Albon már a rajtrácsra felvezető körön túlmelegedést jelentett.

Itt egyelőre egyáltalán nem fenyeget eső, harminc fok feletti hőség várja a pilótákat.

Verstappen sem lehet annyira nyugodt, a hírek szerint a Red Bull még mindig kalapálja a tegnap rakoncátlankodó DRS-t. Eközben Lando Norrisról is készült néhány nem túl biztató kép, a fiatal brit a szénanátha miatt szenved egész hétvégén.

Sok szeretettel köszöntjük minden kedves olvasónkat a szezon hatodik fordulóján, a Spanyol Nagydíjon. Új helyszín, régi erőviszonyok, legalábbis megint a Ferrari és a Red Bull száll harcba a győzelemért jelen állás szerint. Carlos Sainz nagyon szeretne egy sikerrel záródó hazai hétvégét, de egyelőre csak Charles Leclerc és Max Verstappen mögött várakozhat. A másik spanyolnak, Fernando Alonsónak viszont nincs szerencséje, motorcsere miatt a 17. helyről a rajtrács végére került.