DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
14:49

Norris hajtott rá keményen az egyik rázókőre, egy apró darabra le is repült az autójáról.

Ezzel itt meg is köszönjük a figyelmet, de jövünk majd a legfontosabb értékelésekkel az Orosz Nagydíj első napjáról - holnap pedig majd meglátjuk, mi lesz a program a jósolt esővel, de a tervek szerint 11 órakor következik majd a harmadik szabadedzés, 14 órakor pedig az időmérő.

Itt a teljes végeredmény:

Ez az utolsó említést érdemlő esemény a második edzésen, lepörgött ugyanis közben az óra. Bottas, Hamilton, Gasly az élen.

És ha már Gasly, képernyőre is kerül, de nem jó okból kifolyólag: az egyik rázókőn átugratva leszakadt az első szárny az AlphaTauriról.

Sőt, Gasly lemaradása amúgy csak 252 ezredmásodperc Bottashoz képest. Az nem rossz köridő! Norris és Ocon van rajta kívül egy másodpercen belül.

Az élmezőny nagy része amúgy közepes gumin van kint, szóval inkább a hosszabb etapokra koncentrálnak. A sorrend amúgy Bottas, Hamilton, Gasly, Norris, Ocon, Verstappen, Sainz, Alonso, Vettel, Leclerc az első tíz helyen.

Ez gyors javítás volt: máris folytatódhat az edzés! 16 perc maradt még a mezőnynek - ne feledjük: ha holnap és vasárnap is nagy eső lesz, nem kizárt, hogy a mostani végeredmény jelenti majd a rajtsorrendet is.

Rövid felvételen Giovinazzi balesete - ahogy a poszt írója is rámutat: ez nem tesz túl jót a 2022-es esélyeinek...

Kimi Raikkönen panaszkodik arra a rádión, hogy valamit érez a szemében már az első edzés óta. Nem lehet azt mondani, hogy ne lenne történés a mostani tréningen...

Már emelik is ki Giovinazzi Alfáját, szerelik a falat is, szóval talán lesz még ma idő a körözésre. Húsz perc van hátra az edzésből.

Eléggé szépen össze is tört az autó hátulja, Giovinazzi le is állt a pályán. Ráadásul a falat is rendbe kell tenni, így sok-sok értékes percet fog veszíteni a mezőny.

 

Antonio Giovinazzi falnak ütközött, piros zászló! Ugyanott és ugyanúgy, mint Leclerc, csak az Alfa a falnak ment...

Túlvagyunk az edzés felén, mutatunk egy állást ennek örömére:

A Mercedes közölte, hogy jól van a Hamilton által arrébb taszajtott szerelő.

Leclerc produkált egy megforgást, a monacói a rádión után azt mondta, hogy "furcsák a gumik". Pedig a visszajátszásból úgy tűnik, a műfűre ment rá a Ferrarival.

1:33,593 az a köridő helyesen, és ez Hamilton gyorsköre után is áll, a brit ugyanis 44 ezredmásodperccel elmaradt csapattársától. Verstappen elé pedig beugrott még Lando Norris is a McLarennel - igaz, bő fél szekundum hátránnyal.

De nem Verstappen állt az élre, hanem Bottas, ráadásul egy másodpercet kiosztott a hollandnak: 1:33,953-as időt repesztett a Mercedes finn pilótája.

Annyi minden történt itt az előző percekben, hogy azt le sem tudtuk írni, hogy pillanatnyilag Fernando Alonso vezet az Alpine-nal. De lehet, hogy nem sokáig, mert jön Verstappen a lágy gumikon...

Hopp, szokatlan incidens: Hamilton kissé későn állt meg a bokszhelyén, így fellökte az autó előtt álló mercedeses szerelőt.

És ebben a pillanatban érkezett egy nagyon fontos hír: az FIA megerősítette, hogy a Red Bull a várakozásoknak megfelelően beszereli a negyedik motort Max Verstappen autójába, így a vb-éllovas a mezőny végéről startolhat a vasárnapi futamon.

Ricciardo amúgy már csak az egyetlen, aki még nem gurult pályára a mostani edzésen.

Tíz perc elteltével Charles Leclerc vezet a Ferrarival a Mercedesek és a Red Bullok előtt, a monacói Ferrarijára viszont lágy abroncsok voltak felszerelve, ellenben a többiek közepes keverékével.

Közben a McLaren azt közölte, hogy problémát találtak Daniel Ricciardo motorjánál, amit este tudnak majd kijavítani, így az ausztrál a mostani edzésen egy korábbi erőforrással megy.

Közben pedig elindult az FP2, néhányan máris pályára hajtottak.

No, ez érdekes beszélgetés volt: Jonathan Wheatley, a Red Bull sportigazgatója és Michael Masi FIA-versenyigazgató beszélgetett arról, mi a forgatókönyv arra az esetre, ha esetleg nem tudják megtartani az időmérő edzést. Masi pedig jelezte: ha egyáltalán nem lesz kvalifikáció, akkor az utolsó megtartott szabadedzés sorrendje dönt - azaz elképzelhető, hogy a mostani. Ennek ellenére persze mindenképp megpróbálnak majd időmérőt is tartani, akár vasárnap délelőttre tolva is, ahogy azt például Suzukában már többször is láthattuk.

Süt a Nap Szocsiban, de ha lehet hinni az előrejelzéseknek, ezen a hétvégén elképzelhető, hogy ez az utolsó ilyen alkalom az F1-esek számára...

Rátérve az F1-esekre: az első edzésen Valtteri Bottas, Lewis Hamilton, Max Verstappen volt a sorrend az élen, azaz kettős Mercedes-sikert láthattunk - ami nem meglepő annak fényében, hogy ezen a pályán még nem győzték le az Ezüst Nyilakat.

Kezdjük rögtön azzal, hogy az F1-et ugyan nem érinti, de programváltozás van az Orosz Nagydíjon: a szombatra várt esőzések miatt az eredetileg holnap reggelre tervezett első Formula-3-as futamot előrehozták ma délutánra, azaz itthoni idő szerint 16:25-kor már el is rajtol a hétvége első versenye. Egyébhez egyelőre nem nyúltak a szervezők, de ez utalhat arra, milyen komoly csapadékra számítanak holnap. A módosított menetrend ITT található.

Sok szeretettel köszöntünk ismét mindenkit, rövidesen jön az újabb egyórás szabadedzés Szocsiból - tartsatok velünk!